Tizenhárom produkció a POSZT versenyprogramjában

2014. március 10. 13:57

Többek között a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház, a budapesti Örkény István Színház, az Újvidéki Színház, a Miskolci Nemzeti Színház és a Kolozsvári Állami Magyar Színház előadása is látható lesz.

2014. március 10. 13:57
Összesen 13 produkció, köztük három határon túli és két független előadás került be a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) versenyprogramjába - mondta el Huszti Péter, a találkozó díszvendége a rendezvényről tartott hétfői budapesti sajtótájékoztatón.
 
A június 5. és 14. között zajló rendezvényen többek között a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház, a budapesti Örkény István Színház, az Újvidéki Színház, a Miskolci Nemzeti Színház és a Kolozsvári Állami Magyar Színház előadása is látható lesz.
 

Halász János kultúráért felelős államtitkár elmondta, hogy a találkozót az Emberi Erőforrások Minisztériuma idén is 60 millió forinttal támogatja. Páva Zsolt (Fidesz), Pécs polgármestere azt közölte, hogy a város is csaknem 60 millió forinttal járul hozzá a POSZT megtartásához. 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!