Ők lesznek a Nemzet Művészei

2014. szeptember 25. 12:23

Mások mellett Törőcsik Mari, Rubik Ernő, Jókai Anna, Szabó István, Kocsár Miklós, Korniss Péter, Kányádi Sándor, Melocco Miklós, Sebő Ferenc, Marton Éva és Novák Ferenc részesül a Magyar Művészeti Akadémia által alapított Nemzet Művésze díjban. Az elismerést tíz kategóriában összesen 69 Kossuth-díjas, a táncművészek kivételével 65 év feletti alkotó kapja meg.

2014. szeptember 25. 12:23

Nyilvánosságra hozták csütörtökön Budapesten, hogy kik kapják első alkalommal a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) által alapított Nemzet Művésze díjakat. Tíz kategóriában 69-en kapnak elismerést. A díjakat várhatóan november elején adják át.

Nagyon alapos, hosszú válogatás alapján, vitákkal, összehasonlításokkal történt a döntés, amely egyöntetű volt, meghozatalakor a szociális szempont is számított” – mondta Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke a Nemzet Művésze díjban részesülőket bejelentő csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón. Mint kifejtette, a Nemzet Művésze díjat a törvény alapján a magyar művészeti élet kimagasló teljesítményt nyújtó, leginkább elismert – megelőzőleg Kossuth-díjban részesített és 65. életévét, tánc-, valamint cirkuszművész esetében 50. életévét betöltött – képviselői kaphatják, személyes megbecsülése, méltó életkörülményeinek biztosítása céljából. „Nem sztárokat kerestünk, mert azokat csinálják, hanem csillagokat, mert azok születnek. A díjazottak a magyar kultúra és művészet mennyboltján a csillagok” – fogalmazott az MMA elnöke.

A díjat a színházművészet, az irodalom, a zeneművészet, a képzőművészet, a filmművészet, az építőművészet, a táncművészet, az iparművészet, a fotóművészet, a népművészet, valamint a cirkuszművészet területén alkotók számára adományozzák. A Nemzet Művésze címet egyidejűleg legfeljebb 70 személy viselheti; mivel Kossuth-díjas cirkuszművész jelenleg nincs, idén 69 főt jelöltek.

A díjazottak listája az MMA közlése alapján:

    
    Építőművészet: 
    Bachman Zoltán építész;
    Csete György építész;
    Finta József építész;
    Török Ferenc építész; 
    Vadász György építész;
    Zalaváry Lajos építész.

    Filmművészet: 
    Jankovics Marcell filmrendező;
    Gothár Péter filmrendező;
    Makk Károly filmrendező;
    Sára Sándor filmrendező;
    Szabó István filmrendező;
    Tóth János filmrendező.

    Fotóművészet:
 
    Balla Demeter fotóművész;
    Korniss Péter fotóművész.

    Iparművészet: 
    Bohus Zoltán üvegszobrász;
    Hager Ritta textil-képzőművész;
    Németh János keramikus, szobrász;
    Rubik Ernő építészmérnök, tárgytervező;
    Schrammel Imre keramikus;
    Solti Gizella gobelintervező;
    Székely László díszlettervező.

    Irodalom:
    Ágh István költő, író; 
    Buda Ferenc költő, műfordító;
    Csoóri Sándor költő, író;
    Dobai Péter költő, író;
    Jókai Anna író;
    Juhász Ferenc költő;
    Kányádi Sándor költő;
    Szilágyi István író;
    Tandori Dezső költő, író, műfordító;
    Tornai József költő, író;
    Tőzsér Árpád költő, író;
    Vasadi Péter költő, író.

    Képzőművészet:
 
    Bak Imre festőművész;
    Csíkszentmihályi Róbert szobrászművész;
    Deim Pál festőművész;
    Gross Arnold grafikusművész;
    Gyulai Líviusz grafikusművész;
    Keserü Ilona festőművész;
    Konok Tamás festő- és szobrászművész;
    Kő Pál szobrászművész;
    Melocco Miklós szobrászművész;
    Somogyi Győző grafikus- és festőművész.

    Népművészet: 
    Erdélyi Zsuzsanna néprajztudós;
    Kallós Zoltán néprajztudós;
    Sebő Ferenc népzenekutató, népzenész;

    Színházművészet:
 
    Bánsági Ildikó színművész;
    Béres Ilona színművész;
    Blaskó Péter színművész;
    Huszti Péter színművész;
    Jánoskúti Márta jelmeztervező;
    Marton Éva operaénekes;
    Miller Lajos operaénekes;
    Sándor György előadóművész, humorista;
    Sinkó László színművész;
    Törőcsik Mari színművész.

    Táncművészet: 

    Novák Ferenc koreográfus;
    Pártay Lilla táncművész, koreográfus;
    Tímár Sándor koreográfus.

    Zeneművészet: 
    Balassa Sándor zeneszerző; 
    Dubrovay László zeneszerző;
    Kocsár Miklós zeneszerző;
    Párkai István karnagy;
    Perényi Miklós gordonkaművész; 
    Sánta Ferenc hegedűművész;
    Szabó Dénes karnagy;
    Szakcsi Lakatos Béla zongoraművész, zeneszerző;
    Szőnyi Erzsébet zeneszerző;
    Vásáry Tamás zongoraművész, karmester.

*

Fekete György közölte: a három korábbi elismerés, vagyis a Nemzet Színésze, a Magyar Mozgókép Mestere (újabb nevén: a Nemzet Filmművésze), valamint a Magyar Állami Operaház Mesterművésze cím viselése nem zárja ki a Nemzet Művésze cím elnyerését, ugyanakkor akik a négy csúcsdíjból többet is megkapnak, választaniuk kell, melyik után veszik fel az adómentes életjáradékot (ez a Nemzet Művésze cím esetében a legmagasabb). A jelenleg duplán érintettek közé tartozik Törőcsik Mari, a Nemzet Színésze, Makk Károly, Sára Sándor, Szabó István és Tóth János (ők a Magyar Mozgókép Mesterei), valamint Miller Lajos és Pártay Lilla, akik a Magyar Állami Operaház Mesterművészei). Annak nincs akadálya, hogy valaki több címet egyszerre viseljen.

Az Országgyűlés a Magyar Művészeti Akadémia kezdeményezésére tavaly döntött az életjáradékkal járó elismerés megalapításáról, az MMA-törvény módosításával. Az életjáradék összege az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 23-szorosa, jelenleg 655 ezer 500 forint. A díjakat az MMA megalakulási dátumához kapcsolódóan november 5-höz kötődően adják át, pontos időpont egyelőre nincs.

Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára elmondta: a Nemzet Művésze tizenegy kategóriájának belső számarányai idén és jövőre érvényesek, 2016-tól ezeket már nem kell figyelembe venni. A mostani szabályok szerint az irodalom kategóriában 12-en, a képzőművészet, a színházművészet és a zeneművészet terén 10-10-en, az iparművészet képviselői közül heten, az építőművészek és a filmművészek közül hatan-hatan, a népművészet és a táncművészet kiválóságai sorában hárman-hárman, a fotóművészek közül ketten, a cirkuszművészek közül pedig egy alkotó viselheti egyidejűleg a Nemzet Művésze címet. A jövő évi döntés attól függ, lesznek-e megüresedő helyek, illetve kap-e jövő márciusban Kossuth-díjat 50 év feletti cirkuszművész” – válaszolta a főtitkár az MTI kérdésére.

A díj odaítéléséről idén 11 Kossuth-díjjal kitüntetett művész által alkotott Nemzet Művészet díj Bizottság döntött, amelynek elnöke az MMA elnöke, amennyiben Kossuth-díjjal kitüntetett személy. A bizottság két tagját (Aknay János, Eperjes Károly) a kultúráért felelős miniszter, nyolcat a bizottság elnöke kéri fel, legfeljebb három évre. Utóbbiak közé tartozik Dárday István, Dévényi Sándor, Kalász Márton, Kiss János, Kobzos Kiss Tamás, Kubik Anna, Medveczky Ádám és Orosz István. Jövőre a Nemzet Művészei is a bizottság tagjai lesznek.

A Nemzet Művésze címhez kapcsolódó életjáradékot az átvételt követő hónaptól, tehát december 1-jétől folyósítják, az állam az MMA költségvetésében biztosítja ezt. Mint Kucsera Tamás Gergely elmondta, a döntés nyár közepén születik meg, a kiválasztottak pedig szeptember közepéig írásban nyilatkoznak a díj és a cím elfogadásáról – idén mindenki megtette ezt.

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
anegy_
2015. szeptember 21. 17:04
A díjazottak mind megérdemlik, gratulálok nekik! A palettán mindenki ízlésének nem lehet megfelelni (ki ezt, ki azt betenné, kivenné) 7O ember kimagasló díjazása már magában egy nagyon szép kezdeményezés. Csak így tovább MMA, egyszer az árok betemetődik, a gyűlölködőknek nem marad táptalaj.
Tintamin
2015. február 15. 00:28
Okádni lehet ettől a palitól. Az igazi "én megmondom, ki a művész, és mi a művészet". Milyen durva már, hogy a hatalom dönti el, hogy szerinte mi a művészet. Volt ilyen, nem is olyan régen. Csak mindenki megbolondult, és nem emlékszik, hogy Kádár alatt is pont ez ment, most meg megy a tapsikolás meg a birkamenetelés, hogy jajdejó. Veretes kommunizmus nemzeti mártással nyakonöntve megy most.
kispufi
2014. október 16. 12:34
kb. én is erre gondoltam - de az árok-túlpartiak díjesői idején se volt ez másképp -, de mivel valóban érdemesek rá, úgy hiszem, nagyjából addig jó, amíg Fekete nem kezdi el bővebben kommentálgatni az egészet.
kulalak
2014. október 11. 19:09
Plecsnik helyett nyugdíjasházat nekik!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!