Mennyit alszotok egy tánctáboros héten?
Bálint: Táborától és bulitól függ.
Elek: De nincs meg a heti 12 óra.
Bálint: Általában megragadjuk azt az alkalmat, amikor kicsi szünetünk van nap közben, illetve a nagy bulik előtt, táncház előtt, ha van egy órácskánk, biztos lefekszünk. Program szerint ilyenkor éjfélig-egyig muzsikálni kell, s aztán mindenki a maga szakállára marad a hajnalig tartó utóbuliban. Ezt általában mi nem szoktuk kihagyni.
Hogy lehet álmosan zenélni?
Elek: Felébredsz. Álmosan nem lehet, de lehet hangszer mellett aludni, volt már olyanra is példa. De általában felébred az ember.
Bálint: Legszomorúbb s legrosszabb dolga ilyen szempontból a prímásnak van, mert neki teljes mértékben figyelnie kell a táncra is. A kíséret el tud bóbiskolni, mert a harmónia megy reflexből is. A prímásnak ez nem adatik meg, mert egyből hallatszik, hogy valami hibádzik a dallammal.
A barátnők hogy bírják a folyamatos strapát?
Elek: Ettől a kérdéstől féltünk.
Még tolerálják?
Bálint: Ez a leghelyesebb kifejezés, hogy még tolerálják.
Elek: Ez egy kompromisszum, s az egész élet egy kompromisszum. A társkapcsolat is kompromisszum, ők meg kell értsék, hogy nekünk ilyen az életünk, ezt csináljuk, ezt szeretjük. Azért vannak konfliktusok, mert elvárnák, hogy miután levezényeltük a programot, menjünk s pihenjünk, s ne éjszakázzunk s bulizzunk mindig.
Bálint: Ráadásul értik ők ezt, ők is benne vannak a buliban, s sokszor ők is hajnalig bulizgatnak velünk.
Elek: S tudják, hogy miként találtunk rájuk.
Nem tartanak attól, hogy ha valakinek hegedű van a kezében, akkor még népszerűbb a csajok körében?
Elek: De, tartanak, mert ők is nagyjából így ismertek meg bennünket, de tudják, hogy komoly gyerekek vagyunk.
Hívnak titeket falvakba is, vagy inkább táncházakban, táborokban zenéltek?
Bálint: Gyakran hívnak minket falura is zenélni, például bálokba. Érdekes, hogy Elek meg Cuba lakodalmas muzsikával is foglalkoznak. Játszottunk már hagyományos bálban például Magyarkapuson meg talán Györgyfalván is; ilyenekre inkább Kalotaszegen hívnak minket. Muzsikáltunk teljesen hagyományos keresztelőn Inaktelkén, másféle zene nélkül; ugyanis általában ha ilyesmikre hívnak minket, mellettünk van egy mulatós zenekar vagy dj is. Ez azért van, hogy ne legyen szünet, s hogy minden korosztály igényei ki legyenek elégítve.
A fiatalabbak a falvakban már nem táncolnak?
Bálint: Itt is közösségfüggő a dolog. Jártunk olyan falvakban, ahol az idősebbek már elfelejtették a táncot, de a fiatalok újratanulták és nem csak falunapkor lépnek fel táncolni, hanem mulatságokban is.
Nincs konfliktusotok idősebb zenészekkel amiatt, hogy „elveszitek a piacot”, titeket is hívnak ilyen helyekre?
Bálint: Nem jellemző. Nálunk, Kolozsvár környékén ilyen veszély nem áll fenn, mert sajnos már kevesen vannak az idős zenészek.
De a piac is kisebb.
Elek: Mindenki megtalálja a munkáját, és nincs konfliktus.
Bálint: Mindenkinek kialakul egy jellegzetes klientúrája, egy közösség vagy egy vidék. Ha meghívnak valahova minket, mint tapasztaltuk, akkor ott a haverok is lecsapnak ránk.
Nektek kik a klientúrátok?
Elek: Kolozsvár környéke, táncházak.
Bálint: És most már egyre többet hívnak Magyarországra. Ez pozitív, hogy annak ellenére hívnak minket, hogy nem könnyű eljutni oda, nincs közel, az üzemanyag majdnem annyi pluszban, mint a gázsi. Ezen a nyáron elég sok meghívást vállaltunk.
Mindannyian komolyzenészek vagytok egyébként. Hogy egyeztetitek össze a komolyzenét a népzenéléssel?
Elek: El lehet választani a kettőt. Végül is a kettő segíti egymást. Azoknak okoz ez bonyodalmat, akik még nem igazán értik. Rengeteg klasszikus zenei darabban jelennek meg népzenei stílusjegyek.
Bálint: Sokszor kérik ki a segítségünket komolyzenét illetően is, hogy egy-egy népies részt hogyan lehetne megoldani, nem tudjuk-e kisegíteni őket.
Elek: De a népzenélést is egyszerűbbé teszi a komolyzenei tapasztalat, hiszen le tudjuk például bontani a diákoknak a zenét, amikor oktatunk.
Bálint: Formailag is értjük a népzenét a zenei képzésünk miatt. A technikai képzés pedig megértette velünk a különbségeket. A legnagyobb baj az, amikor túlsúlyba helyezi az egyiket a másik rovására az ember. Mindkettőt igyekszünk intenzíven végezni. Nyár elején viszont vége van az évadnak az operában, s utána inkább ráállunk erre a műfajra. Amikor pedig szeptemberben kezdődik az évad, akkor megint normalizálódik a helyzet.
Nálatok melyik volt előbb? A komolyzene vagy a népzene?
Elek: A komolyzene.
S annak idején könnyedén áltatok át a népzenére?
Bálint: Nem. Nekem a hegedűtanárom azt mondta, megtiltja, hogy népzenét hegedüljek, nem azért mert nem szerette, sőt, nagyon is szerette; csak tudta saját tapasztalatból, hogy abban a pillanatban, hogy egyszerre tanulsz több mindent, nem csiszolódnak le annyira a dolgok, nem lesz olyan tiszta sem az elméleti, sem a gyakorlati oldal. Azt mondta: fiam, előbb sajátítsd el a szakmát, ahogy van, aztán lesz annyi bölcsességed és szabad kezed, hogy eldöntsd, mit csinálsz.
Nem unjátok néha?
Elek: Amikor azt gondolnánk valamiről, hogy meguntuk, fél óra múlva rájövünk, hogy mégis szeretjük. Szerintem ha ezzel töltöd a mindennapjaidat, nem hiszem, hogy megunod. Annyira mindenben forgunk, hogy nincs időnk megunni. Amikor Bálint a tánctáborban bonchidai oktatás közben a szünetben elszalad és sanzonokat gyakorol, akkor azután könnyedén vissza tud váltani bonchidaira. Én is néha beszaladok, próbálok a színész zenekarral. Ha egy-egy muzsikálás közben libabőrös leszel, az nem jel arra, hogy meg fogod unni. Fizikailag persze bele tudunk fáradni a tábori strapába, de magába a zenébe nem.
Bálint: Az a szerencsénk, hogy többfajta, többféle zenével foglalkozunk. A komolyzene a főállás, van a népzene, és emellett van aki jazzbandában, van aki funkbandában játszik még. A színészzenekar is mindenféle koverokat játszik. S akkor már kezd hiányozni az előző.
Nem hiányzik a tánc?
Elek: De.
Bálint: Táncosokként kezdtük mi is, azt mondják, a zenészek nagy része tud és szeret is táncolni. Ráadásul segít a muzsikában is, hiszen ha ismered a táncot, ahhoz viszonyítva próbálsz muzsikálni. Szeretünk táncolni és hiányzik, az imént beszéltünk erről a kedvesemmel, aki jól táncol, s persze vannak táncos párjai, de nyilván velem szeretne a leginkább táncolni; s szóba került, hogy menjünk el táncosként egy teljesen idegen táborba következő nyáron, ahol még nem voltunk. Látogató táborozóként még úgysem voltunk soha táborban.
Meg tudnátok állni, hogy elővegyétek a hangszert?
Elek: Nem. Azok zenélnek más táborokban, akik haverok, zenészkollégák.
Bálint: Csak az oktatáson, napközben nem én zenélnék, hanem részt vennék rajta. És a fizikai jóléthez is hozzátartozik ez, 2001 és 2006 közt a kalotaszentkirályi és a válaszúti táborban én is letáncoltam a magamét, és jó formában voltam. Jobban is ment a buli, majd fogtam magam és muzsikáltam is egyet.
Kis korotokban nem volt ciki a néptánc?
Elek: Itt mindig menő volt.
Bálint: Én arra emlékszem, hogy kicsiként elképesztően idegesítettek a lányok és szerettem őket heccelni, mint minden kisfiú; párban beállni táncolni, ez elemiben felfoghatatlan volt. De tízéves koromban elkezdtem táncolni, jöttem táborokba, s nagyon megszerettem.
Elek: Nem volt ciki eleve a néptánc, mert akiknek nem adatott meg ez a lehetőség, csak néztek, hogy mi n plusz egy helyen megfordulunk a néptánccsoporttal. Az osztálytársak csak álmodoztak, mi meg egy hétre mentünk Balatonra meg Felvidékre. Szerintem inkább irigykedve néztek ránk.
Bálint: Az mondta, hogy ez ciki, aki nem értett hozzá vagy nem tudta csinálni. Volt, aki úgy gondolta: pfuj, népzene, mi az; s persze ő népzene alatt a magyar műzenét értette. Na, neki azt válaszoltam: megoldom, hogy kigyere Szentkirályra, s csak tengjél, lengjél. A zenét nem annyira szerette meg, de egy hét után kinyílt a szeme, rájött, hogy lehet csajozni, piálni, de főleg az volt rá nagy hatással, amikor meglátta, hogy annyi ember szórakozik és táncol, s hogy erre igazán jól lehet bulizni, akárcsak egy kemény rockbulira, vagy egy drum & bass partin. Annyiban különbözik, hogy száraz muzsika megy, s élő kapcsolat van a zenészek, táncosok közt.
Itt, Erdélyben igyekeznek követni a zenekarok a táncosokat, s eleget tenni a kívánságaiknak: most legyen ilyen táncrend, most legyen olyan. Budapesten inkább az van, amit a zenészek akarnak, ők határozzák meg, mit húznak az este, kevésbé lehet tőlük kérni. Mi lehet emögött?
Bálint: Szerintem ez a zenész pillanatnyi lelkiállapotától is függ.
Elek: Velünk is előfordul, hogy ununk valamit; amikor Kalotaszentkirályon másfél óráig húzzák a legényest, akkor nem tudsz minden táncosra ugyanúgy odafigyelni. Viszont még megadatott nekünk a lehetőség, hogy elmenjünk azokba a falvakba, ahol ezeket a táncokat táncolták; s a helybéli parasztlegénnyel nem lehet azt megcsinálni, amit a táncházban megtehetsz.
Bálint: Mert kirúgja a hangszert a kezedből.
Elek: A táncházban van tekintélye a zenésznek, faluhelyen nem annyira, ott mindig cigány vagy.
Bálint: Nem egyszer tapasztaltuk, hogy ugyanúgy próbáltak kezelni minket, mint ahogy a cigány muzsikusokat szokták, s eléggé furcsa volt a lekezelő stílus; mindegy ki vagy, ha zenélsz, cigány vagy. Mondtuk, hogy mi most meg szeretnénk állni egy kicsit, de azt válaszolták, hogy „húzzad, ebadta cigány”, s furcsa volt a falusinak, hogy visszaszóltunk: „bocsánat uram, minket ne kezeljen így, mi egyetemet végzett, tanult emberek vagyunk, akik imádjuk ezt csinálni, szívesen nyújtjuk ezt a szolgáltatást, de kérjük a kellő tiszteletet”. Szó nélkül maradt, s csak annyi maradt a fejében, hogy a cigány visszaszólt. Máskor, ha a cigány meg mer mukkanni, repült volna az asztal, a szék, a kés, minden.
Akkor a cigányok még sincsenek zenészként megbecsülve?
Bálint: Nem feltétlenül napszámosként vannak számon tartva falun, de közel. Sokszor láttuk ennek a pozitív oldalát is: amikor odaadta szívét-lelkét, akkor mennyire meg volt becsülve, hirtelen kikandikált a két-három pénz a zsebből. Mi is tapasztaltuk, hogy ha hirtelen elkapod a táncosnak vagy a nótát rendelőnek a kedvét, és úgy húzod, ahogy ő akarja, s kicsit körbeudvarlod a muzsikáddal, akkor nagyon hálásak tudnak lenni az emberek.
Könnyen tanultok új dallamokat, jegyzitek meg a körülöttetek lévők kedvenc dalait?
Elek: Most már igen.
Bálint: Van egy kellő rutin, pár órát már lemuzsikáltunk ahhoz képest, hogy még mindig pofátlanul fiatalok vagyunk. A tarsolyunkban lévő pár óra muzsika azért olyan tapasztalathoz segített, hogy tudjuk, hogy mi kell az embereknek.
Mindig temetik Bartók óta a népi kultúrát, a népzenét, hogy mindenki meghal, kihal. Igaz ez?
Elek: Temetik a magyarságot is. Ha megnézed, hogy hány gyerektábor van, hány szülő hozza el a gyerkőcét…
Bálint: S hány fanatikus gyerek van, milyen irtózatos komolysággal tanulnak! Mi nem voltunk ilyen komolyak.
Elek: Nem is volt ennyi lehetőség. Vagy odaengedett a zenész maga mellé, vagy nem. Most külön szakképzett tanárok foglalkoznak veled, aki el is magyarázza, és máshogy szeretteti meg veled a zenét, mint azok a cigányok, akik vagy odaengedtek maguk mellé, vagy nem.
Bálint: Hihetetlen nagy dolog, hogy öt-hat éve külön ösztöndíj van rá, hogy meglegyen az utánpótlása az erdélyi muzsikusoknak. Magyarországon intézményesített formában oktatnak népzenét, nálunk még nem. Ezek a nyári ösztöndíjak, hogy ingyen eljöhet a muzsikus zenét tanulni a táborba, ezek nagyon fontosak. Van itt ötven zenész, fele nyugati, beleértve a magyarországiakat is, fele erdélyi, van utánpótlás. A táncházmozgalmat képzett zenészek indították, akik még „csak tiszta forrásból”, falusi zenészektől tanultak, mert nem volt más. Mi nekik köszönhetően, akik felgyűjtötték mindezt, kész tálcán kaptuk a zenét. Ebben az a legszebb, hogy rengeteg nem szakképzett hobbizenész tanul meg magas szinten muzsikálni.
Ti jártok gyűjteni?
Bálint: Ritkán. Szerencsénk volt ilyen szempontból, mert minden információ a kezünk ügyébe került, ami kellett. Vagy a családunkban van olyan tag, akinek van köze ehhez a világhoz, vagy van egy Kallós Zoli bácsink, a szakmai nagytatánk, aki mindenben segített.
Elek: És együtt muzsikáltunk a cigányokkal. Nekünk nem kell elutaznunk Magyarpalatkára, hogy gyűjtsünk valamit a palatkai zenészektől, hisz sokszor játszunk velük itt-ott. Ugyanez érvényes a kalotaszegi zenészekre.
Hogy látjátok ugyanezt a világot a román oldalon?
Bálint: Próbálkoztak ők hasonlóval, törekedtek elindítani egy új táncházmozgalmat, egy szamosújvári példa alapján, s casa dansuluinak, azaz táncháznak hívják ők is. Csak a románok kicsit félreértik az egészet: náluk a népzene majdnem egyenlő a műzenével, legalábbis nagyon egybefolyik a kettő. Vannak persze képzett folkloristák, akik próbálnak tenni valamit, de ők is a magyar példára hagyatkoznak. Viszont az ő hangjuk általában süket fülekre talál. A románok nem értik, hogy ezt most miért kell csinálni. Értik, hogy mi a hagyomány, de amikor eljöttek az első meghirdetett táncházba, mindenki beöltözött viseletbe. Azt hitték, ugyanolyan népi fesztiválról van szó, mint a többi, megesszük a miccset, s megyünk haza.
Elek: A román oldalon a kommunizmus nagyon komolyan beleszólt ebbe az egészbe több évtizedig. A magyaroknál viszont ez ellenállás is volt, ezért is maradt meg jobban, tiszta forrásban. A románoknál az orosz törekvés a nagy közös kultúrára eléggé meghatározó volt, s ők ezt elfogadták. Szerintem a románoknál még el kell telnie pár évtizednek, hogy felocsúdjanak.
Bálint: A magyar nóta is azért született meg részben, mert úgy érezték, hogy hiába van szép színes kultúránk, nincs, ami összetartson, s kellenek dalok, amiket muzsikálnak Pozsonytól Szentgyörgyig. Ha Felvidéken, ha Délvidéken voltunk, tapasztaltuk, hogy az Az a szép, a Nem zörög a haraszt s a többi nóta ismert mindenhol.
Ismerik az emberek a népdalokat? Ha megkérnek titeket, hogy húzzátok, tudnak rá énekelni is?
Elek: Van, amikor egyáltalán nem tudják, s a másik extrém eset, amikor tudják mind a 76 szakaszát a nótának és végig is akarják énekelni. Szerintem sokkal szebb egyébként másoktól megtanulni dalolászás közben a dalokat, mint otthon leülni és bevágni, mint a kreszt.
Bálint: Így alakul, gyarapodik a népzene. Valaki hallotta azt a nótát, nem volt rádió, felvevő, s akkor a maga változatát játszotta, énekelte. Így alakult ki az a sokszínűség, hogy például Mezőségen minden faluban másként játsszák ugyanazt a dallamot.
Nektek vannak szeretett tájegységeitek, dallamaitok, esetleg meguntak?
Elek: Vannak, persze. Van nóta, amit 76727-szer kérnek, és mi se szeretjük annyira. A zenész játszik mindent, és ki kell szolgálja az embereket. De nekünk is vannak érzéseink.
Bálint: Hangulat- és bulifüggő is. Milyen hangulatot szeretne az ember invokálni, milyen érzéseid vannak, milyen kedved van? Mivel klasszikus zenészek vagyunk, a virtuozitás felé törekszik a lelkünk, ilyen szempontból nagyon szeretjük a kalotaszegi zenét, ami mind harmóniailag, mind dallamban igen virtuóz zene; azt is hallottuk a legtöbbet, hisz legtöbbször a kalotaszegi adatközlőkkel játszottunk. Most Mezőségen vagyunk, ez is közel áll a szívünkhöz. Mindig átvedlünk arra a világra, amiben épp benne vagyunk.
Miért györgyfalvi népzene hallható a nemrég megjelent lemezeteken?
Elek: Ez igazából nem Tokos-cédé, hanem egy olyan cédé, amin közreműködik a Tokos zenekar. Régóta megígértük ezt a lemezt a györgyfalvi tánctábor szervezőjének, Nagy Ákosnak. A Tokos-album hamarosan el fog készülni, azon minden lesz. De szívesen csináltuk meg a györgyfalvi lemezt is. Ráadásul talán úttörők is vagyunk ebben a zenében, mert ez az a falu, ahol nem voltak zenészek, a muzsikusok a szomszédos Kolozsról jártak át. Így viszonylag szabad kezet kaptunk, hozzátehettünk az adott melódiákhoz.
Bálint: Nagyobb bátorságot engedhettünk meg magunknak ezen a lemezen. Ismerjük a györgyfalvi embereket, ketten pedig györgyfalviak a zenekarból – mondhatni, ők adatközlők is, ezért zöld utat kaptunk. De benne van a lemezben a Tokos sajátos ízvilága is. Nem vagyunk ugyanis feltétlenül reproduktív zenekar. Azért sem, mert még nem volt igazán időnk arra, hogy leüljünk, megnézzünk egy gyűjtést és dolgozzunk vele, ilyesmire a Felszállott a páva miatt került sor először. Nem is feltétlen szeretnénk tolmácsoló típusú zenekar lenni, ami szigorúan ragaszkodik a gyűjtéseken hallható muzsikához – ilyen zenekar elég van Magyarországon és Erdélyben is. Nem csak hogy nem adatott ez meg nekünk, hanem a klasszikus zenei alapbeállítottságunk is ezzel ellentétes, azaz így is érzik az emberek a különbséget, bármit teszünk is.
Akkor „világzenét” fogtok játszani?
Elek: Nem, nem akarunk ilyen irányba elmenni. De nem akarjuk azt se, hogy azt mondják, hogy a Tokosból a Csongor úgy húzza, mint Kodoba Florin Palatkáról, Kiscsipás vagy Neti Sanyi Kalotaszegről, hanem Csongor úgy húzza, ahogy Csongor, azaz Cuba húzza.
Bálint: A tájegységnek, a falu zenéjének az íze, lelke maradjon meg, csak beleteszünk egy kis Tokos-fűszert.
Szokott próbálni a Tokos?
Elek: Persze.
Bálint: Az első időszak, amikor huzamosabb ideig próbálnunk kellett, a Páva volt, mert olyan elvárásokkal szembesültünk, amilyeneket addig nem tapasztaltunk. Addig úgy volt, hogy nem baj fiúk, adjuk magunkat, hisz amikor egy társaságnak direktbe muzsikálsz, nem biztos, hogy figyelik a stílust, csak azt, hogy meghalsz a közönségért, s ilyenkor könnyebben el lehet tusolni a hiányosságokat. A Páva alatt rájöttünk, hogy nem lenne rossz néha leülni és letisztázni egy-két dolgot, amitől még megvan a saját ízünk, csak összeszokottabban és homogénebben fog szólni a zenekar.
Szokott lenni lámpalázatok?
Bálint: Amikor olyat muzsikálunk, amiben nem vagyunk biztosak, igen. Olyankor improvizálunk és eladjuk úgy a muzsikát, hogy meggyőző legyen, még ha ez csúnyán hangzik is. A legfontosabb, hogy meggyőzzük az embert: nézd, itt vagyunk, s lásd, úgy muzsikálunk neked, hogy ezt te csak szeretheted.
***
A
Tokos zenekar 2011-ben alakult meg a kolozsvári opera zenészeiből. Rendszerint játszanak többek közt a nyári erdélyi tánctáborokban. 2013-ban megnyerték a Felszállott a pávát. Tagjai: Tókos Csongor Attila - hegedű; Vajas Albert - hegedű; Szép Gyula Bálint - brácsa, hegedű; Gergely Elek- harmonika, nagybőgő; Toth Adorján Márton - nagybőgő, brácsa.
