Andorai Péter lett a Nemzet Színésze

2015. március 03. 21:37

Andorai Pétert választották a Bitskey Tibor helyére a Nemzet Színészének. A színművész elmondta: meglepte az elismerés, amit szerinte inkább a filmes munkái miatt kapott.

2015. március 03. 21:37

Andorai Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt választották a nemzet színészének kedden Budapesten – jelentette be a Nemzeti Színház kommunikációs osztálya. A választást hagyományosan a Nemzeti Színházban tartották, ahol a nemzet színésze címet viselő tizenegy művész döntött arról, hogy a február 2-án elhunyt Bitskey Tibor helyére Andorai Péter kerül a testületbe.

A színház közlése szerint kedd délután egyórás tanácskozás után hozták meg döntésüket a nemzet színészei. Hat művész – Törőcsik Mari, Molnár Piroska, Tordy Géza, Bodrogi Gyula, Haumann Péter és Király Levente – személyesen vett részt a tanácskozáson, Psota Irén, Berek Kati, Cserhalmi György, Máthé Erzsi és Kóti Árpád pedig telefonon adta le voksát.

A Nemzet Színésze címet a nemzeti színjátszás élő művészei közül azok kaphatják meg, akik a magyar nyelv ápolása, a nemzeti irodalom tolmácsolása, a magyar színművészet, a nemzeti színjátszás fejlesztése, népszerűsítése során kimagasló érdemeket szereztek. A címet első ízben 2000. augusztus 22-én adták át, halálig szól, egyszerre legfeljebb tizenketten viselhetik, és életük végéig részesülnek a jelenleg havonta nettó 630 ezer forint juttatásban.

Ha a cím egy viselője elhalálozik, a megüresedett helyre a cím többi birtokosa egyhangú szavazással tehet javaslatot. A választást hagyományosan a temetést követően tartják meg. Bitskey Tibor Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, érdemes művészt február 27-én, múlt pénteken helyezték örök nyugalomra családi, baráti körben.

A Nemzet Színésze cím annak adományozható, aki fő- vagy epizódszerepekben kimagasló teljesítményt nyújtott, betöltötte a 62. életévét, 40 évet a színészi pályán vagy legalább 20 évadot – évadonként legalább egy szerepben – a Nemzeti Színház színpadán töltött.

A cím korábbi birtokosai: Agárdy Gábor (2006-ban hunyt el), Avar István (2014-ben hunyt el), Bessenyei Ferenc (2004-ben hunyt el), Bitskey Tibor (2015-ben hunyt el), Darvas Iván (2007-ben hunyt el), Garas Dezső (2011-ben hunyt el), Gera Zoltán (2014-ben hunyt el), Kállai Ferenc (2010-ben hunyt el), Komlós Juci (2011-ben hunyt el), Lukács Margit (2002-ben hunyt el), Raksányi Gellért (2008-ban hunyt el), Sinkovits Imre (2001-ben hunyt el), Szabó Gyula (2014-ben hunyt el), Sztankay István (2014-ben hunyt el) és Zenthe Ferenc (2006-ban hunyt el).

Andorai Péter 1948. április 25-én született Budapesten, családnevét (Klócza) később változtatta Andoraira. 1976-ban, friss diplomával zsebében a Nemzeti Színház társulatához került, de pár hónap múlva visszatért Kecskemétre, ahol a főiskola előtt segédszínészként játszott, és ahol jobbnál jobb szerepek várták. A budapesti Várszínházba Ruszt József hívta 1978-ban, majd annak megszűnte után, 1980-ban a Magyar Filmgyártó Vállalathoz (Mafilm) szerződött. Tagja volt a József Attila Színház (1983-tól), a Radnóti Miklós Színház (1989-től), a Veszprémi Petőfi Színház (1990-től), a Pécsi Nemzeti Színház (1994-től) és a Szegedi Nemzeti Színház (1996-tól) társulatának, majd szabadúszóként dolgozott. 2003-tól ismét a József Attila Színházban játszott. Pályája során vendégként szerepelt a Rock Színházban és a budapesti Katona József Színházban is.

Az elmúlt évtizedekben több mint húsz játékfilm és közel félszáz tévéprodukció fő-, illetve mellékszereplője volt. Olyan filmekben láthatta a közönség, mint a Mephisto, a Bizalom, az Egymásra nézve, a Redl ezredes, a Csók, Anyu, a Hajnali háztetők, az Eldorádó, A legényanya, a Roncsfilm, A napfény íze, A temetetlen halott, A Nap utcai fiúk, a Simon mágus vagy Az ajtó. Munkásságát Jászai Mari-díjjal (1980), Kossuth-díjjal (1994) és számos szakmai kitüntetéssel is elismerték, 2007-ben pedig megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét.

Andorai: Meglepett az elismerés

Váratlanul érte Andorai Pétert, hogy őt választották a nemzet színészei közé. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas művész kollégái keddi döntése után az MTI-nek nyilatkozva kiemelte: a pályán mindenekelőtt a szorgalom és alázat a legfontosabb számára. Mint fogalmazott, nagyon megtisztelő számára, hogy a nemzet színészének választották, egyelőre alig bírja feldolgozni a történteket. „Akik ezt a díjat odaítélik, mind jeles művészei a színésztársadalomnak, és ha ők rám gondoltak, engem választottak, az nagyon megtisztelő” – mondta.

„Eléggé rendhagyó lehet az én díjam, mert igazából nem is a színházi alakításaim, talán inkább filmes munkáim miatt kaptam” – fogalmazott. Mint mondta, sokat köszönhet Grunwalsky Ferencnek, Szabó Istvánnak, Dömölky Jánosnak és Szász Jánosnak is, olyan komoly munkákban vehetett részt, amelyek nemzetközi sikereket is elértek.

Pályája kezdeti szakaszát a Vörös rekviem, az Oscar-esélyes Bizalom, az Oscar-díjas Mephisto című filmek határozták meg – elevenítette fel. Dömölky János munkái közül a tévéfilmjeit, a Nem érsz a halálodig és a Hajnali háztetők című filmeket idézte fel. Kiemelte Szász Jánossal való barátságát, közös munkáikat, beleértve a rendező legutóbbi filmjét, A nagy füzetet, amely Kristályglóbuszt nyert Karlovy Varyban. Színésztársai közül Cserhalmi Györgyöt emelte ki mint kedves partnerét, akivel számos filmben szerepelt, köztük a Hajnali háztetők és a Mephisto című alkotásban.

Felidézte: a budapesti Széchenyi István Gimnázium színjátszó szakkörében „fertőzte meg” a színház, akkoriban hallotta, hogy a Nemzeti Színház stúdiójába keresnek fiatalokat. „A színpadi jelenlétet ott tanultam meg, Major Tamástól és Marton Endrétől. Ez nagyon nagy lökést adott a pályámnak” – mondta, hozzátéve, hogy ezután Kecskemétre került, ahol a legendás Radó Vili bácsi keze alatt dolgozott tovább, csiszolta színpadi létezést.

Színházi mesterének nevezte Gábor Miklóst, és mint mondta, szeretettel gondol Vass Évára, akivel szintén együtt játszhatott. Felidézte Sarkadi Imre Oszlopos Simeon című darabjának kecskeméti előadását és Füst Milán IV. Henrikjét, amelyet a Várszínházban játszottak. 

A színházi rendezők közül Iglódi Istvánt emelte ki. Mint mondta, sokaknak hálás, mások mellett Léner Péternek, a József Attila Színház korábbi igazgatójának, akinek vezetése alatt több szerepet is játszhatott a teátrumban. Felidézte, hogy legutóbb, 2009-ben már gerincbetegségével küzdve lépett színpadra A kőszívű ember fiai című előadásban. Mint mondta, a film közelebb áll hozzá, mivel nem „teátrálisan” játszó színész. Jobban, intenzívebben ki tudja fejezni magát kisebb színházakban, intimebb terekben, ezért is szeretett például Bálint Andrásnál, a Radnóti Színházban dolgozni. Ugyanakkor megmérettetett a jóval nagyobb Vígszínházban is, Dosztojevszkij Ördögök című darabjában, amelyben vendégként játszott Ascher Tamás rendezésében. Mint mondta, ez az előadás mérföldkő volt a pályáján.

A művész, aki csaknem egy évet töltött az Egyesült Államokban – ahova eredetileg Szabó István Bizalom című, Oscar-díjra is jelölt filmjének bemutatójára érkezett – elmondta: nagyon hiányzott neki a színház, felkérésre jött haza. Ugyan még egy darabig maradt volna, de azt nem is tervezte, hogy hosszabban letelepedik – tette hozzá. 

    Elmondta, ha most döntene, egészen biztos, hogy újra ezt a pályát választaná. Mint fogalmazott, szakmájában a legfontosabb a szorgalom és az alázat, mindenek előtt. „Nagyon kell szeretni a közönséget, illetve magunkat a színpadon, mert akkor fognak szeretni minket” – tette hozzá.

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
trendo
2015. március 16. 16:56
Nagyjából eljutottunk odáig, hogy okafogyottá vált ez az elismerés. Akik vita nélkül, "közfelkiáltással" kiérdemelték a címet, azok szinte mind megkapták már és/vagy eltávoztak közülünk. Kevés olyan "nevet" tudnék elővenni, aki ezután egyértelműen rászolgálna erre a díjra. Úgy gondolom, hogy a folyamatosan osztogatott kitüntetések bőven lefedik a valódi érdemeket. És nem igazán méltányos, hogy ugyanazért a dologért valaki többször is jutalmat, javadalmazást kap.
yes_we_can
2015. március 04. 12:21
Nagyszerű hír,szívből gratulálok neki.
kicsikata
2015. március 04. 11:20
Igazi választás :) gratulálok, és remélem jó sokáig tudja élvezni :)
Drágha Márió
2015. március 04. 08:16
Zseniális színész,megérdemelte!Nekem az 1985-ben készült ,,Falfúró" című Szomjas György-filmben tetszett a legjobban a játéka.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!