Így néz ki egy erdélyi juhmérés 2015-ben

2015. április 14. 13:31

Régi népszokás szerint idén is tartottak hagyományos juhmérést a kalotaszegi Mérán, locsolással és zeneszóval egybekötve.

2015. április 14. 13:31

Egy régi szokás életben tartása a célja, a kalotaszegi Mérában minden évben megrendezésre kerülő juhmérésnek.  Az általában Szent György-naphoz köthető ünnepen a pásztorok kihajtják a „turma” (állattartó közösség) juhait a legelőre, majd másnap megfejik azokat. A tejmennyiség alapján határozzák meg, hogy melyik gazda milyen arányban kapja a tejet, illetve a sajtot, valamint milyen arányban kell hozzájárulnia a nyáj fenntartásának költségeihez.

 
A Cifra Műhely videóján az állatok, a juhászok és a gazdák végigvonulva a falun (a Szász utcán) hangos ének. és muzsikaszóval kísérik az állatokat a fejésre. Az utca lakói a népszokás részeként vízzel locsolják a juhokat, hogy több tejet adjanak, azonban ennek néha az állatokkal „kinn háló” juhászok is részesei lesznek.
 
Méra még Kalotaszegen belül is az egyik szokásairól és hagyományairól, táncairól leghíresebb falu.
 
A felvételen muzsikáló zenészek híres kalotaszegi muzsikusok, a prímás ifj. Fodor Sándor Netinek nemrég jelent meg lemeze, de a harmonikás Berki Béla Árus is híres zenészdinasztia leszármazottja.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hajjaj
2015. április 14. 17:52
Azok bizony,Isten áldja meg őket!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!