Nem támogatja az „államot sértő” művészetet az új izraeli kulturális miniszter

2015. június 17. 10:46

Miri Regev egykori katonai főcenzor befagyasztotta egy haifai arab színház állami támogatását, majd ugyanezzel fenyegetőzve levetetett egy filmet a júliusi jeruzsálemi filmfesztivál programjából.

2015. június 17. 10:46

Miri Regev, Izrael új kulturális minisztere befagyasztotta a haifai arab színház állami támogatását, és ugyanezzel fenyegetőzve levetetett egy filmet a júliusi jeruzsálemi filmfesztivál programjából, mert nem támogatja az „államot sértő” művészetet. A politikus – egykori katonai főcenzor – szerdán elhatározta, hogy megvonja az állami támogatást az al-Midan nevű haifai arab színháztól, mert az Párhuzamos időben címmel olyan darabot ad elő, amelyet egy izraeli katona megölésében bűnrészes palesztin terrorista története ihletett – közölte a Háárec című izraeli újság. Regev azt állította, hogy az intézménynél feltárt pénzügyi szabálytalanságok vezettek lépéséhez, korábban ugyanakkor azzal fenyegetőzött, hogy megvonja az állami forrásokat az olyan kulturális intézményektől, amelyek „megsértik az államot”. 

A színház Párhuzamos időben című előadása Valid Daka palesztin merénylőről szól, akit Móse Tamam izraeli katona elrablásának és megölésének eltervezéséért ítéltek el. Múlt héten Naftali Bennet, az új oktatási miniszter az ellentmondásos és sokat vitatott darabot levette a diákoknak megtekintésre javasolt színielőadások listájáról. 

Regev megfenyegette a Jeruzsálemi filmfesztivál szervezőit is a költségvetési támogatás megvonásával, mert a fesztivál programján egy Jigál Amírról, Jichák Rabin kormányfő gyilkosáról készült dokumentumfilm is szerepelt. Vélemények szerint az alkotás az ultrajobboldali merénylő emberi arcának, házasságának, fiához fűződő kapcsolatának ábrázolásával szimpátiát kelthet a nézőkben, és ezért minden politikai oldalon komoly bírálatokat vont magára. 

Az ultimátum hatására a Félelmen túl című dokumentumfilmet visszavonták az évek óta anyagi nehézségekkel küzdő fesztivál nyilvános vetítéseinek sorából, de leadják néhány nappal a hivatalos megnyitó előtt, és továbbra is részt vesz a dokumentumfilmek versenyében. A Háárec cikke szerint számos izraeli filmművész bírálta a fesztivál döntését, mert a művészi szólásszabadság korlátozásának, cenzúrának tekintik a program miniszteri nyomásra történő megváltoztatását. 

Az utóbbi napokban heves viták kezdődtek Izraelben a művészi szólásszabadság védelmében Miri Regev, a Likud párt soraiból jelölt „héja” kulturális miniszter és a művészvilág meghatározó szereplői között.

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
heep
2015. december 14. 13:01
Hol állítottam én olyat, hogy Izrael minta demokrácia? Én egysegelem ez irányú kijelentésére céloztam. Én nem vagyok széljobbos bármenyire is ezt szeretnétek hinni. Nálatok balhibbantaknál sokkal liberálisabb elveket vallok. Izrael szerintem és a tények szerint is egy szélsőségesen rasszista, fasiszta állam, nem kevés náci beütéssel. Hitler, Sztálin megnyalná a tíz ujját az elismeréstől ha láthatná Izrael módszereit, propagandáját a világban, hatalmát az USA-ban, az ENSZ-ben.
egysegelem
2015. június 18. 02:37
Ennek nem annyira a haboruhoz van koze, mint a jobb-bal toresvonalrol, ami a vilagon minden fejlett orszagban letezik es a forgatkonyv is hasonlo. Amikor a jobboldal van hatalmon, sokszor elefant a porcelanboltban erzese van az emberenek, kulonos tekintettek a kulturara, muveszetre, ott a jobboldal lemaradasa mindenhol a vilagon egeszen elkepeszto, es ez frusztralja oket, es utana hatalmi eszkozokkel akarnak "egyenliteni", mert muveszi teljesitmennyel es nem megy. Same shit, different countries...
Ald0 Raine hadnagy
2015. június 17. 20:40
Mi a baj faszfej riherongy? Csak nem problémád van a fidesz izraeli testvérpártjának politikájával? Jó lnne ha a szélsőjobb gondolkodásúak mint te is, felfognák hogy azért mert valami izraeli, még lehet (ál)nemzeti\radikális jobboldali, mint a fidesz vagy a jobbik. Tehát voltaképp az izraeli elvbarátaid politikajával van gondod.
Ald0 Raine hadnagy
2015. június 17. 20:40
Izrael nem mintademokrácia, hanem egy szélsőjobboldali állam. De mi a problémád? Hiszen te is széljobbos vagy, örülnöd kellene hogy van olyan állam ami a nézeteid szerint működik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!