Dübörög a Sziget, de nem túl hangos

2015. augusztus 10. 08:46

Sajtótájékoztatóval egybekötött zajtszintmérésen tesztelték, hogy mennyire hangos a Sziget: a Duna mindkét oldalán vasárnap és hétfő éjszaka mért adatok alapján a fesztivál zajszintje idén sem haladta meg az előírt határértéket. Gerendai Károly főszervező azonban figyelmeztetett: a nyitott ablakon keresztül várhatóan jobban behallatszanak a Szigetről kiszűrődő zajok.

2015. augusztus 10. 08:46

A Duna mindkét oldalán vasárnap és hétfő éjszaka mért adatok alapján a Sziget fesztivál zajszintje idén sem haladta meg az előírt határértéket – mondta Gerendai Károly az MTI-nek. A főszervező elmondta: a fesztivál hangpróbája alatt öt helyszínen végeztek méréseket. A budai oldalon szinte nem is lehetett hallani a szigetről szűrődő zajokat, itt 47-48 decibelt értéket mértek, a megengedett 55-tel szemben. A pesti oldalon 52 decibel volt a legnagyobb érték, ami decibelben számolva csaknem a fele a megengedettnek – fűzte hozzá.

A főszervező hangsúlyozta: a Szigeten még nem indult el az összes program, ugyanakkor a hangpróba alatt már érzékelni lehetett a kiszűrődő zajokat, sokszor a közönség morajlása is mérhető volt. Mint elmondta, a héten várható nagy hőség miatt a környék lakosainak fel kell készülniük arra, hogy a nyitott ablakon keresztül várhatóan jobban behallatszanak a szigetről kiszűrődő zajok. „A meleg levegő pedig eleve kedvez a hang terjedésének, míg a párás vagy szeles időben a zajokat elnyomják a környezeti hatások, mint például a szél hangja” – tette hozzá.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a nagyszínpad hangereje sokkal erősebb, mint az éjszakai programoké: este 11 óráig 65, utána 55 decibel a megengedett hangerő. Hangsúlyozta: a fesztivál szakemberei a rendezvény ideje alatt folyamatosan ellenőrzik majd a zajszintet és mindent megtesznek annak érdekben, hogy azt a határértékén belül tartsák.

*

Tarlós István 1998-ban óbudai polgármesterként egy divatos farmerdzsekiben figyelmeztette a fesztivál technikusait, hogy ha a basszus hallatszik Kaszásdűlőn, akkor másnap nem nyithatnak ki:

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
smarton
2015. augusztus 11. 11:25
Gerendai szerint csukják be az ablakot? Kánikulában? Tegnap éjjel remegett a házban a föld a talpam alatt. Csak a dum-dum hallatszott. Rohadna meg ez az egész bagázs. El bírok képzelni fesztivált, meg mindent, de szabadtéren az üvöltetést nem. Egyébként meg lehazudják a csillagos eget. Egy porszívó 50-80 decibel között működik. Szerintük egy porszívó zaja a nagyszínpad eszement dumdumolása?
Öreg
2015. augusztus 10. 15:26
Gerendai hű de okos. Mintha azt mondaná, az álló locsival szemben a közlekedő hamarabb túllépi a megengedett sebességet! Ha túllépi, büntetni kell és nem magyarázkodni!
Fakutya Vigyora
2015. augusztus 10. 15:26
A légszennyezettség az egészségügyi határérték kétszerese Budapesten. A sziget amúgyis elviselhetetlenül poros. Nem lennék most a helyükben.
mary
2015. augusztus 10. 15:25
Nem túl hangos ? A rózadomról egyáltalán nem hallani, de Óbudán, és Ujpsten nyitott ablaknál olyan mintha a fejeden dobolnának éjszaka.erről ennyit.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!