Falak állítása nem megoldás semmire – Sena Dagadu a Mandinernek

Ez egy összetett dolog, kicsit mérlegeltem is a tüntetés előtt, aztán végül úgy éreztem, hogy egyszerűen el kell menni és kész. Én személy szerint abban hiszek, hogy nem falakat kell felállítani, hanem a vegyülést kell valahogy másképpen megoldani. Nem tudom, hogy mi a megoldás; de falak állítása akár személyes, baráti, családi kapcsolatokban vagy egy zenekarban sem megoldás semmire.

 

Nem lehet nem beszélgetni erről a témáról, hiszen annyira aktuális, valós és megkavaró, ráadásul nem csak Magyarországot érinti: a világban több millió ember vált hontalanná és keresi jelenleg a helyét. Ez egy furcsa és egyáltalán nem szokványos élethelyzet. Mi lenne, ha neked kéne a gyerekedet, a családodat, csapot-papot hátra kell hagyni és nekiindulni egy jobb otthon vagy tulajdonképpen bármi reményében? Csoda, hogy egyáltalán van remény nekivágni egy ilyen útnak és nem is tudok együtt érezni, hiszen sosem tapasztaltam ehhez foghatót. Az, hogy egy dalt elénekelek a falállítás ellenében, az a legkevesebb.

 

 

Sok minden változott még akkor is, ha csak a saját szubjektív világomat nézem, de abszolút jó és egyértelmű döntés volt idejönni. Itt a helyem, úgy hiszem. Akkor is itt volt és most is itt lenne. Világpolgárként viszont itt és Ghánában is otthon vagyok. Onnan származom és sokat jelent a visszajelzés arról, mennyire fontos, amit csinálok. Fontos, hogy részt vegyek az ottani életben is, de azt hiszem, most jókor és jó helyen vagyok.

 

 

 

Tudatos is volt meg nem is: nyilván elengedhetetlen némi tudatosság, hogy valamit elvezényelj A-ból B-be, pláne, amikor több mint 12 ember életéről és együttműködéséről van szó. A szervezettség mellett viszont ott van a zene, amelynek a lényege a spontaneitás, a lazaság, a menjünk az árral, a mi van éppen a szívünkön-faktor. A kreativitás és a józan ész is hozzájárult, hogy 10 év alatt egy-egy koncerttől eljutottunk oda, hogy gyakorlatilag nem tudnám felsorolni, hány helyen játszunk a nyáron.

 

Hosszú út vezetett idáig és az egész egy baromi nagy élmény, egy hihetetlen út. Minden napból ki tudnék ragadni egy olyan élményt, amelyről vagy képet festesz, vagy verset, számot írsz, vagy csak elmosolygod magad, ha rá gondolsz. Minden pillanatban van valami tűz vagy víz, vagy levegő vagy föld; olyan elem, amely miatt még mindig együtt vagyunk és csináljuk. Van valami, ami egyre csak hajt minket előre, hogy ez megmaradjon. Az egész egy élvezet.

 

 

New Yorkban a Balassi Intézet jóvoltából négy koncertünk is volt négy különböző helyen, teljesen különböző közönségnek, ősszel pedig, pontosan szeptember 10-én a MÜPÁ-ban fogunk játszani. Egészen egyedi hangzású felállás lesz szimfonikus kísérettel, amelyhez használni fogjuk az orgonát is

 

 

Jó kérdés. Az egyensúly megtartása a barátoktól, zenésztársaktól kapott visszajelzések alapján is folyamatosan változik, így alakul ki, hogy éppen mi kerül előtérbe. Az elmúlt két és félévben kezdtem el dolgozni azon, hogy én írjak zenét, így jött létre a Sena koncepciója, amelyben mélyen benne is vagyok a mai napig agyilag, lelkileg és fizikailag egyaránt. Ezek mellett forgácsolni próbálom a saját időmet: elültetek pár szemet, hogy nőhessen, gyarapodhasson; és mivel a kaméleon a totemállatom, a lassúság az nem hátrány, hanem előny. Szerencsés vagyok, hogy van, ami előtérben van és hajt előre az életutamon, mellette pedig kalandozhatok. A saját zeném is ennek a lecsapódása. Még nincs teljesen beérve, de alakul és hamarosan hangsúlyosabb szerepet fog kapni.

 

 

 

 

Bőven van már egy lemeznyi anyagom, amely felett egyelőre csak a fejemet vakarva állok, mert fogalmam sincs, hogy végül mi kerül majd bele és hogyan lesz tálalva. Sokat kell még rajta dolgozni, de eklektikus lesz ez is, afrikai ízekkel - egy kicsit nehéz definiálnom, mert annyira zsigerből, belőlem jött, mint még eddig semmi más.

 

 

Eddig mindig producerekkel dolgoztam, akik hoztak nekem zenét, én pedig arra írtam szöveget; most viszont leülök a gép elé és írok valamilyen zenét csodálatos, felfoghatatlan módon, majd ráírom az énektémát és egy komplett dal születik. Nincsenek rajta mások hatásai, mert abszolút belőlem jön. Nem tudom meghatározni, hogy az milyen zsáner, kategória, műfaj - mert egyrészt nem érdekel, másrészt nem érdekel. (nevet)

 

 

 

Idén viszonylag keveset játszottunk a W.H.-val, mivel az energia nem mindig egyformán oszlik el és ez nem egy fesztiválzenekar. Teljesen máshová kell helyezned az agyadat a szonettek hallgatása közben, hiszen Shakespeare-ről van szó, tehát klasszikus irodalomról, ezért bármilyen módon próbálnád is tálalni egy már abszolút nem abban élő világban, akkor is megkavaró és furcsa. A W. H. koncertjei meghittebb hangulatúak, mint amit egy-egy fesztiválon meg lehet emészteni, egy fantasztikus és nagyon mély élmény, közel áll hozzám és tervezzük, hogy felveszünk még szonetteket.

 

 

Tavaly a CD-t adtuk el kinn, fesztiválokon és párizsi klubokban is játszottunk, idén viszont a DJ Vadimmal jelent meg lemezünk júniusban, amivel visszamentünk egy minimál dj-szettes, kilenc állomásos francia kis körútra. Voltunk együtt angliai és skóciai fesztiválokon is, az egész vissza is vitt a 10 évvel ezelőtti dj-felállásba, imádtam. Idén lesz még pár fellépésünk, remélem, Franciaországba is visszatérünk, mert szeretek ott játszani. Azt az élményt, amikor csak beülsz a kocsiba, nézel kifelé az ablakon a fejedből és vezetsz.

 

  

 

Soha ne mondd, hogy soha... (nevet)

 

 

Nem tudom, egyelőre még nem kaptam meghívást, majd kiderül... (mosolyog)

 

 

Elég nagy mázlista vagyok, mert azt csinálom, amit szeretek, a szabadidőm minden percét pedig a családommal töltöm. Szerencsénk van, amiért együtt dolgozunk, hiszen tudjuk, hogy ez mivel jár. Egyensúlyban vagyunk, a kislányunk ráadásul egy tünemény, egy tündér. Érti, hogy mit csinálunk és szereti, támogat benne: ha jó volt, akkor odajön és megdicsér minket - ha nem volt jó, akkor pedig nem mond semmit. Csodálatos családunk van, akik mindenben segítenek és odafigyelnek a másikra. Minden nap tudom, hogy milyen szerencsés vagyok, de néha rádöbbenek.

 

 

Így igaz; Rita Marley egy dombbal odébb lakik és az anyukám ékszerboltjába jár. Nem olyan hihetetlen ez egyébként, mert sok embert vittek Jamaikába rabszolgának Ghánából egykor. A férjem mesélte, amikor Jamaikában járt, hogy olyan, mint Accra, még az emberek is hasonlóak, a tudatállapotukban pedig élénken él, hogy az anyaföld az bizony Afrika.

 

***

 

Nyitókép: MartoN Nagy Photo.