Melyik lesz a főváros legszebb terasza?

2015. augusztus 25. 12:57

Idén második alkalommal hirdeti meg a budapesti kerthelyiségek és vendéglátós teraszok versenyét a Főváros. A Terasz Budapest 2015 elnevezésű pályázatra három kategóriában jelentkezhetnek a vendéglátósok, a döntés pedig az öttagú zsűri és a közönség kezében lesz.

2015. augusztus 25. 12:57

Budapest városképének meghatározó elemei a kerthelyiségek, tetőteraszok és a gangos házak belső udvarában rejtőzködő, ám mégis igen népszerű kiülős helyek. Egyre izgalmasabb helyszíneken tűnnek fel a különböző stílusú és hangulatú teraszok a Fővárosban, amelyek a szabad ég alatt adnak teret a pezsgő budapesti közösségi életnek. Ezek bemutatására és fontos, közösségteremtő szerepük kihangsúlyozására indította el 2014-ben a Terasz Budapest pályázatot a Főváros. „A követendő, jó példák bemutatásától és a legszebb teraszok díjazásától az általános minőségi színvonal emelkedését várjuk” – mondta Finta Sándor, Budapest főépítésze.

 
A pályázat kiírója és lebonyolítója a BVA (Budapesti Városarculati Nonprofit Kft.), együttműködésben a Főpolgármesteri Hivatal Városépítési Főosztályával, idei újításként a legszebb – közterületen, illetve magánterületen üzemelő – teraszok és kerthelyiségek mellett egy harmadik, úgynevezett pop-up kategóriát is meghirdetett. Az új kategóriában azokat az innovatív megoldásokat díjazzák, amelyek nem állandóan, épületben üzemelő vendéglátóegységek kiegészítő elemei, hanem önmagukban működőképes, szezonális kitelepülések.
 
A bírálóbizottság (Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán területért felelős főpolgármester-helyettes, Finta Sándor főépítész, F. Kovács Attila építész, designer, Széll Tamás, az Onyx étterem sous-chefje, Jókuti András Világevő gasztroblogger) által kiválasztott három győztes egy évig viselheti a Terasz Budapest 2015 címet. Az elismerés és a Sipos Balázs üvegművész által készített egyedi díjtárgyak mellett a legjobbak idén Raiker vásárlási utalványt is nyernek. A pályázatra augusztus 28-ig jelentkezhetnek a teraszok a www.terasz.budapest.hu weboldalon, augusztus 31-től pedig ugyanitt szavazhat kedvenceire a közönség.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!