Örökség Fesztivál huszadszorra

2015. augusztus 17. 12:23

A fesztivál négy délutánon és éjszakába nyúló estén át csábítja a nép- és világzene kedvelőit az augusztus 20.-i hétvégén.

2015. augusztus 17. 12:23

Talán maguk a szervezők sem gondolták 1996-ban, hogy a Millecentenárium alkalmából első ízben megszervezett Etnozenei, Folk- és Folkrock Fesztivál egyszer majd két évtizedes múltra tekinthet majd vissza. Aztán a fesztivál a közönség és a fellépő zenekarok folyamatos pozitív visszajelzései következményeként évről évre visszatérő eseménye lett az alföldi megyeszékhely augusztus 20-i ünnepi programjainak. Az idén augusztus 19. és 22. között megrendezésre kerülő huszadik fesztivál négy délutánon és éjszakába nyúló estén át csábítja a nép- és világzene kedvelőit. A szokásokhoz híven továbbra is cél, hogy sok fiatal zenész, és friss produkció lépjen színpadra. A nyitó napon a helyi Anyám és Nyulam együttes számos vendégével lép színpadra, a Prágából érkező Tomás Reindl egyszemélyes zenekarként, a lengyel Illegal Boys pedig amolyan utcazenei produkcióként szórakoztatja a közönséget. Az ünnepnapon több fiatal együttes is bemutatkozik, a tűzijáték után pedig a Cimbaliband friss-ropogós-fergeteges bulija következik, amit kiteljesít a Kárikittyom Anticeleb Orchestra talp alá való zenéje. A nap folyamán a legkisebbeket „hangszersimogató”, babaringató sarok, és családi körben zajló kézműves mesterkedés várja- amelynek végeredményeként Kovács Gábor gyermekeknek szóló műsorába maguk az alkotók is bekapcsolódhatnak. 

 
A fesztivál harmadik napján Szlovákiából érkezik a népes Buchajtramka együttes, valamint az a lengyel Czeremszyna, melynek hatalmas basszus-balalajkán játszó tagja évekig volt visszatérő témája a 2010-ben a Verseghy parkban felállított színpadról szóló élménybeszámolóknak. A „morvaországi Ghymes”, azaz Tomás Kocko és zenekara idén egészen új műsorral érkeznek a Nemzetközi Visegrádi Alap támogatásával megvalósuló augusztus 21-i programnapra, amelyet a Fakutya együttes után a kanadai Torontóból érkező Lemon Bucket Orkestra zár majd.
 
A fesztivál utolsó napján Curtis Eller és utazó Amerikai Cirkusza lép fel, amely New Yorkból indult angliai turnéjára és ezt hosszabbítja meg egy-két nappal a számára még ismeretlen tájakon. A számos western filmből is jól ismert bendzsót egészen egyedi virtuozitással megszólaltató amerikai zenész Szolnokon mutatkozik be először a magyar közönségnek. Jön még a több földrészen is nagy sikerrel koncertező Valery Dymchev tamburaművész Shaman Triója Bulgáriából, a Dúchovné Eminencie bátran kísérletező fiataljai Szlovákiából, itthonról pedig érkezik a MásKÉP együttes. Ezen a napon is lesz „gyermekcsemege”: az Európai Hagyományos Gyermek Népi és Sportjáték Fesztivál bemutatói délután kezdődnek a világzenei színpadokat is ölelő Tiszai hajósok terén. A két évtizedes hagyományhoz méltó közép-európai gasztrobazárral és további meglepetésekkel is készülnek a szervezők, remélve, hogy a hangulat egy picit még talán a szokásosnál is emelkedettebb lesz. A rendezvény ingyenes.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!