Akusztikus koncertet ad a Müpában a Turbo

2015. szeptember 16. 10:02

Rendhagyó koncerttel készül első Müpa-fellépésére a hazai underground egyik vezető zenekara, a Turbo. Vendégként fellép a bandával Antonia Vai énekesnő, valamint Tárkány-Kovács Bálint is cimbalmozik.

2015. szeptember 16. 10:02

Rendhagyó koncerttel készül első Müpa-fellépésére a hazai underground egyik vezető zenekara, a Turbo. A szeptember 23-i estet az MR2 Akusztik+ sorozat keretében tartják, a műsor a Fesztivál Színházban a csapat régóta készülő akusztikus lemezének premierje lesz. A Turbo tízéves születésnapját is ünnepli a koncerttel, majd egy időre elbúcsúzik a közönségtől, tagjai ugyanis hosszabb alkotói szabadságot tartanak – közölte a Müpa. A csapat 2005-ben örömzenélésként indult, ami azóta sem változott, miközben fokozatosan a hazai rockzenei élet egyik népszerű zenekarává vált. Első EP-jük 2007-ben jelent meg, a két évvel később kiadott Vol. 1. című bemutatkozó album idejére már rendszeres fellépőnek számítottak a hazai színpadokon.

 
Első akusztikus koncertjüket is 2009-ben adták, az akkor feldolgozott P. Mobil-dal, a Lámpagyár nem várt elismerést hozott a zenekarnak. Az akusztikus anyagon második, Lost Measure című lemezük után kezdtek el dolgozni, tavaly azonban előbb a Pentagram című albummal jöttek ki, amelyen zúzós, pszichedelikus, progresszív és hard rock elemekből építkező dalok kaptak helyet. A Turbo akusztikus műsorában a már jól ismert számok más perspektívából, lágyabban, áthangszerelve szólalnak meg, valamint sok olyan dal is helyet kap benne, amely már eleve akusztikusnak készült. Az együttesben Tanka Balázs énekel, Vígh Dávid gitározik, Jero játszik basszusgitáron, Dure billentyűs hangszereken, Delov Jávor pedig dobol. A Müpa-koncerten vendégként fellép Antonia Vai (ének), valamint Tárkány-Kovács Bálint (cimbalom).

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!