Art Moments: elstartolt a vizuális művészeti fesztivál

2015. október 16. 11:21

Csütörtök este két kiállítás megnyitójával a Várkert Bazárban hivatalosan is kezdetét vette az Art Moments vizuális művészeti fesztivál, amely tárlatok mellett képzőművészeti projektekkel, balett-, kortárstánc- és néptánc-előadásokkal is várja a hónap végéig az érdeklődőket.

2015. október 16. 11:21

A nyolcadik születésnapját ünneplő művészeti fesztivál idén az Art Around Us szlogen köré szerveződik. A Várkert Bazárban két arab tematikájú tárlatot, Art Around Us - Kuvait címmel öt kuvaiti fotóművész alkotásait, Art Around Us – Dubai címmel pedig a tizenkét éve Dubajban élő és alkotó Richweisz Péter divatfotóit, valamint az uralkodó család tagja, őfelsége sejka Fatima bin Haza al-Najan képeit láthatják az érdeklődők.

 
Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes a csütörtöki megnyitón felhívta a figyelmet arra, hogy a fesztivál, amelyet idén először a főváros is támogat, a főhelyszín, a Várkert Bazár mellett Budapest több pontján is várja az érdeklődőket. „Nagyon izgalmas az az együttműködés, amelyben a művészet, az ubranisztika és a város szövete kapcsolódik össze” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a főváros közegének része a művészet és a kortárs kultúra. Felhívta a figyelmet arra, hogy a Budapest fiatalokat támogató programjának keretében a város Kossuth utca 14-16. alatt található projektgalériájában három olyan kiállítás is nyílt csütörtök este, amellyel a fiatalokat szeretnék reflektorfénybe helyezni és jobban megismertetni őket a magyar közönséggel.
 
Az OUT THERE című csoportos kiállítás Európa különböző országaiban élő és alkotó magyar művészek munkáit mutatja be, az ANTRÉ című tárlat a Magyar Képzőművészeti Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem művészeti hallgatóinak alkotásaiból válogat, míg a CÉGÉR BEST OF 30 című kiállítás a Cégér – Jó bornak tervezz címkét! elnevezésű grafikai és dizájnpályázat döntős munkáit vonultatja fel. A Hybridart Management 2010-ben indította útjára az Art Moments vizuális művészeti fesztivált, amely több tucat helyszínt, több száz műalkotást vonultatott fel az elmúlt években a fővárosban, vidéken és külföldön egyaránt - emlékeztetett az esemény megnyitóján a Hybridart Management művészeti vezetője. Szeder Kata elmondta: a Várkert Bazárban látható két kiállítás a 2013-ban indított Art of Change elnevezésű művészeti csereprogram keretein belül valósul meg. Az idei eseménysorozat kiállításain látható képeket és programokat is úgy állították össze, hogy reflektáljanak az Art Around Us (művészet, amely körbevesz bennünket) mottóra - hívta fel a figyelmet.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!