Háborús filmek fesztiválja: rendezői díjat kapott a Saul fia

2015. október 06. 08:14

Nemes Jeles László nyerte el a legjobb rendezés díját a Saul fia című alkotásáért a háborús filmek fesztiválján a franciaországi Chalons-en-Champagne-ban.

2015. október 06. 08:14

Harmadik alkalommal rendezték meg szeptember 30. és október 4. között Franciaországban a War on Screen című rendezvényt, a világ legjelentősebb háborús tematikájú fesztiválját, amelyre nyolcvan háborús film kapott meghívást, közülük kilenc a versenyprogramban mutatkozhatott be. A Roland Joffé brit-francia rendező által vezetett nemzetközi zsűri vasárnap este Nemes Jeles László első játékfilmjének, a Saul fiának ítélte a legjobb rendezés díját. A Röhrig Géza főszereplésével, a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával készült alkotás a májusi cannes-i filmfesztiválon megkapta a nagydíjat három további rangos elismeréssel együtt, köztük a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségének (FIPRESCI) díját is. A filmet június 11. óta több mint 87 ezren látták Magyarországon.

 
A Saul fia első észak-amerikai fesztiválpremierjeit kiemelkedő siker övezte: Telluride-ban és Torontóban is a legjobb filmek közé választották a kritikusok. A nagy presztízsű New York-i filmfesztivál október 6-án tűzi műsorra Nemes Jeles László filmjét a Lincoln Centerben, emellett az alkotás látható lesz London, Hamburg, Gent és Luxemburg rangos seregszemléinek versenyprogramjában is. A Saul fia Magyarország hivatalos Oscar-nevezése a legjobb idegen nyelvű film kategóriában. 
 
Az alkotást november 4-től vetítik a francia mozikban. A szemle fődíját Dalibor Matanic horvát rendező Zvizdan című filmje érdemelte ki. Az alkotást jelölte Horvátország a legjobb idegen nyelvű film kategóriában az Oscar-díjra. A film eddig számos díjat nyert, köztük a zsűri díját a 68. cannes-i filmfesztivál Un Certain Regard (Egy bizonyos nézőpont) nevű szekciójában, továbbá az Artmozik Nemzetközi Szövetségének díját a 21. szarajevói filmfesztiválon és a pulai filmfesztivál fődíját.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!