Szerződést bontott Ákossal a Telekom

2015. december 16. 13:21

A Magyar Telekom Csoport közölte: nagyra értékelik az énekes zenei munkásságát, ugyanakkor nem tartják összeegyeztethetőnek az előadóművész Echo TV-s interjújában elhangzottak szellemiségét a cég hitvallásával és értékrendjével.

2015. december 16. 13:21

A Magyar Telekom Nyrt. sajtóosztálya az Indexnek megerősítette: a cég szerződést bontott Kovács Ákossal, aki nemrég az Echo TV-ben beszélt arról, hogy szerinte a nőknek nem dolguk annyit keresni, mint a férfiaknak, a női egyenjogúság pedig nem egyezik a normalitással.

 
Az előadó egyik főszponzora volt eddig a Telekom, többek között a szerdai és csütörtöki nagykoncertjét  is támogatta volna az Arénában, ám most az Index megkeresésére közölték: „A Magyar Telekom Csoport szerződést bontott Ákossal, erről az előadóművészt ma délelőtt írásban tájékoztattuk. Nagyra értékeljük Ákos zenei munkásságát, előadóművészi pályáján elért sikereit és köszönettel gondolunk vissza az együttműködés éveire, a közös munkára. Ugyanakkor cégünk nem tartja összeegyeztethetőnek az előadóművész egy televíziós csatornán adott interjújában elhangzottak szellemiségét Csoportunk hitvallásával és értékrendjével. A Magyar Telekom Csoport elkötelezett abban, hogy nőknek és férfiaknak egyaránt azonos munkafeltételeket és karrierlehetőséget biztosítson és minden körülmények között fenntartsa a vállalaton belüli nemi egyenjogúságot. Emellett kiemelt figyelmet fordít arra, hogy támogasson olyan kezdeményezéseket, sőt indítson olyan önálló programokat, amelyek lebontják a meglévő társadalmi és nemi akadályokat a munkaerőpiacon, és egyenlő feltételek és lehetőségek mellett teszik lehetővé mind a nők, mind a férfiak számára a magánéletben, és a munkában egyaránt sikeres élet megvalósítását.”

Összesen 238 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
na még ez is
2017. január 13. 16:31
Mondd már meg úgy őszintén, hogyan tiporja a Telekim a szólásszabadságot. Nem mondták azt, hogy Ákos mé így gondolja, ne ezt mondja, egyszerűen csak azt mondták, higy hanez a felállás, akkor Nekik nem éri meg tovább támogatni Ákost. Ahhoz pedig hogy mire költi egy cég a pénzét, senkinek semmi köze. Azt a baromságot pedig még gyorsabban felejtsd el, hogy ezért bárki ignorálná a kormányban a germánokat. Stratégiai partnerek, és a pénz beszél. Ennyi józan esze pedig még a kormánynak is van...
na még ez is
2017. január 13. 16:31
Olyanok vagytok mint az egér és az elefánt a hídon. Hidd el, nem.néhány habzó szájú konzi elvesztése miatt fog csődbe menni egy telekom szintű multi.
Viator
2016. július 13. 11:43
A MTCom csoport vezetői liberális bohócok. Ennyi.
Bravo
2016. április 30. 02:58
Ez a lépés túlzás volt, igaz az FB IG tagjai nagyrészt ismert liberálisok, mit várunk pl. dr. Patai Mihálytól? A Tcom háttércsapata a legjobb. Kedves hangú munkatársak profi módon segítenek, ha kell éjjel nappal. TCOM, kérem nézzük meg hány nő dolgozik nálatok és ÜGYFELEITEKNÉL (akikkel nem bontotok könnyen szerződést) és hol áll a fizujuk és a gyermekvállalás támogatása.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!