Felvidéki kisüzemit az Auchanból

2016. március 12. 16:20

A minap az Auchanban vásárolva örömmel tapasztaltam, hogy a sztenderd, vállalhatatlan multi-magyar sörökön túl kialakítottak egy polcot, ahol hazai és nemhazai kisüzemi söröket igyekeznek kínálni a nagyérdeműnek.

2016. március 12. 16:20
Unger Tamás

„Biztos megvan a maga oka annak, hogy az úgynevezett kisüzemi-kézműves sörök vonalán mozogva a felsőerjesztésű kategória futotta a világrekorddal a félmaratont, miközben a lager valahol utcahosszal lemaradva rugdosta el a pöttyöst. Én ennél jóval egységsugarúbb vagyok, ugyanis az alevonal előnyeinek elismerése és tisztelése mellett sokkal gyakrabban és szívesebben fogyasztok ászoksöröket a világ minden tájáról, ami az európai determináción túl nyilván azért van, mert ez a sörözés-dolog nálam inkább hosszas társadalmi-szociális tevékenység, ahol azért jó, ha egynél több korsó is legurul. A lager amúgy is olyan, mint borban a reduktív, csavarzáras olaszrizling: Mindenki csinálja, a pincekínálat alján helyezkedik el, filléres, ugyanakkor nehéz belőle kiemelkedőt, sőt, egyáltalán jót készíteni.

Az van tehát, hogy ahol az ászoksör rendben van, ott olyan nagy baj már a többivel sem lehet. A minap az Auchanban vásárolva örömmel tapasztaltam, hogy a sztenderd, vállalhatatlan multi-magyar sörökön túl kialakítottak egy polcot, ahol hazai és nemhazai kisüzemi söröket igyekeznek kínálni a nagyérdeműnek. Történt tehát, hogy fogtam és leemeltem az alábbi két Kalteneckert, ami úgy szlovák, hogy közben egyébként magyar is.

Nem tudom, hogy sörműértő körökben mennyire közismert a szóban forgó rozsnyói üzem, nekem mindenesetre turkálnom kellett az internet zeg-zugaiban, hogy átessek az ilyenkor kötelező update-en. Erre a színes és interaktív, de szlovák honlapon kívül szerencsére rendelkezésre áll egy kellően hosszú interjú az 1997-ben alapított főzte tulajdonosával, Kovács Lászlóval, aki egyébként a saját sztoriján kívül mesél még egy halom más sörkérdésről is. A lényeg, hogy a kínálat már-már indokolatlanul széles, aminek nyilván egyik oka a kísérletezés, de ugyanolyan fontos a széles spektrumon mozgó fogyasztói igények kielégítése is. A sztori izgalmasnak tűnik egyébként, arról nem is beszélve, hogy mindig öröm és boldogság, ha hazai lemaradásaink ellenére nemcsak itthon, hanem északi szomszédunk kézműves sörkörfogásába is úgymond bele tudunk folyni. Persze a történet csak úgy kerek, ha a sörök jók, amit egy kétmintás próbával igyekeztem cáfolni vagy alátámasztani a hosszhétvége első délutánján.”

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Békanász a hasadon
2016. március 30. 16:30
Hát igen. Át kell menni a Felvidéke Zlaty Bazanér.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!