„Ha elfelednek, meghalsz” – Benyák Zoltán: A nagy illúzió

2016. április 25. 10:56

Benyák Zoltán új könyve, A nagy illúzió című szürreál-fantasy kifejezetten jó alapanyaga lehetne egy nagy költségvetésű Hollywood-i szuperprodukciónak, persze hogy vélhetően sosem lesz belőle az, pont nekünk, magyaroknak nem gond. Mi el tudjuk olvasni. Meg is tettük.

2016. április 25. 10:56
Stumpf András

Egy ember addig él, amíg emlékeznek rá” – a számtalan formában közszájon forgó, sírfeliratokat díszítő, Fekete Istvánnak tulajdonított mondat közhelyszerű, mégis elég volt ahhoz, hogy egy kortárs magyar fantasy-szerző fantáziáját beindítsa és 368 oldalas regényt kanyarítson belőle. Benyák Zoltánt nem kell bemutatni a fantasy-híveknek, a kilencvenes évek vége óta jelennek meg novellái-regényei: eleinte Jonathan Cross művésznév alatt (Veszett lelkek városa, Kvartett), aztán vállalva a saját nevét (Ars Fatalis, Az idő bolondjai).

A Benyák-könyveknek két alaptípusa van. Egyik, amikor bezárja szereplőit valahova, ahonnan azok nem tudnak szabadulni, a másik meg az utazós, a road-movie típus. A most az Athaeneum-nál napvilágot látott, amúgy elég sötét A nagy illúzió egyértelműen utóbbi, csakhogy főhőseink nem az általunk ismert hétköznapi térben, a Föld bolygón utazgatnak – hanem a másvilágon.

Ám ez a másvilág sem olyan, ahogy eddig ismertük. Római légiósok találkoznak indiánokkal, egy sor híresség, Dalí, meg nagy tábornokok... Nincs határ, nincs nyelvi korlát. De még sincs itt mindenki. „Ha elfelednek, meghalsz” – ezzé tömörítette a regény alcímében a fent idézett gondolatot Benyák. A másvilágon akár jobb életet is lehet élni, mint a halál előtt: egészen addig, amíg van valaki a Földön, aki emlékszik rád. Mindegy, miért. Hogy kiirtottál-e egy földrészt, vagy valami nagyon jót tettél. Lényeg, hogy hagytál-e nyomot, hatottál-e másokra (egy írótól önmagában is önironikus gondolat, jár érte a pont). Ha senki sincs már a Földön, aki emlékszik rád – akkor bizony jön a Keselyűember és... Az igazi halál. Vagy ki tudja. Oda azért nem jutunk át Tommal és Ninával, meg utóbbi piros Chevy Chevelle-jével. 

Tom Pastor 1976-os születésű festő, aki nem sokkal negyvenedik szülinapja előtt találja magát a másvilágon. (Főhősünk épp annyi idős, mint a szerző. Véééééletlen???? Persze, hogy nem.) Ősei még nyilván így írták a nevet: Pásztor. Csakhogy apja, David eljött egy bizonyos megnevezetlen, „az Úr seggének kérges kellős közepén” található közép-európai országból és Londonban vert tanyát.

Utazások a realitásban és a másvilágon, ott például páratlanul izgalmas hajsza Tom lánya, Lily után, titkok és pszichodrámák, sötét figurák és váratlan fordulatok, meg persze szerelem és halál minden mennyiségben. Benyák Zoltán új könyve kifejezetten jó alapanyaga lehetne egy nagy költségvetésű Hollywood-i szuperprodukciónak, főleg, hogy a szerző szokásához híven hangsúlyosak a rockzenei utalások. Persze hogy vélhetően sosem lesz belőle az, pont nekünk, magyaroknak nem gond. Mi el tudjuk olvasni (nyelvileg sem bosszantó, nem rossz értelemben vett ponyva a szöveg, sőt), a világ más nemzeteinek sarjai meg nem.

Hogy sikerül-e megtalálni Lilyt, legyőzni saját ócskaságát legalább a másvilágon, hogy ki az a Nina meg ki Luna... Ezeket nem lőjük most le. Azt sem, mi is az a bizonyos nagy illúzió. Főleg, hogy erre az olvasó maga találhatja meg a választ, legalább három érvényes lehetőség közül.

Lehet például, hogy az egész sztori az. És akkor ez bizony nem is fantasy-regény. Csak simán regény. A szórakoztatóan gondolkodtató fajtából.

*

Benyák Zoltán: A nagy illúzió

Athenaeum, 2016.

368 oldal

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!