Elhunyt Bozóky István móri borász

2016. május 31. 10:42

Hetvenéves korában elhunyt Bozóky István, az egyik legismertebb móri borász, aki a Móri Állami Gazdaságban eltöltött évei után 1992 óta családi pincészete élén készített számos díjnyertes ezerjót.

2016. május 31. 10:42

Hetvenéves korában elhunyt Bozóky István, tudatta hétfő este a Fejér megyei hírportál. A móri borász a Móri Állami Gazdaságban töltött éveit és a nagyüzem privatizációját követően 1992-ben feleségével együtt megalapította a Bozóky Pincészetet, majd 1996-ban ki is jöttek a piacra az első évjáratukkal. Bozóky István a családi munkafelosztás szerint elsősorban a szőlőterületek műveléséért és növényvédelméért volt felelős.

Ezerjóik számos díjat elnyertek az évek során.

„Megfontoltan, lépésről lépésre építgettük fel munkahelyünket. Tőkénk nem lévén, első időben eladtuk a szőlőt, később már feldolgozva mustként ill. borként értékesítettük, majd 1996-ban végre palackba került első évjáratunk. Bevételünket mindig visszaforgattuk. Az elmúlt évek alatt ültetvényeket telepítettünk, beszereztük a szőlőfeldolgozás modern eszközeit, kiépítettük tárolókapacitásunkat. Mindezt természetesen családi méretekben tessék érteni! Közben a fiúk is elvégezték iskoláikat, felnőttek, aktív tagjai lettek vállalkozásunknak. Ifjúi lendülettel, szorgalommal, sok jó ötlettel frissítették, erősítették szülői elképzeléseinket” – áll a pincészet honlapján.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!