Ilyen fesztivál még nem volt eddig Tállyán

2016. augusztus 07. 10:43

Színházi előadások, koncertek és gyerekprogramok is várják az érdeklődőket szeptember 23. és 25. között a tállyai Kerekdomb Fesztiválon és Bormustrán a tokaj-hegyaljai Tállyán.

2016. augusztus 07. 10:43

A szervezők tájékoztatása szerint a Momentán Társulat a RögvEst, a Nézőművészeti Kft. A fajok eredete című előadást mutatja be. Varró Dániel interaktív programmal készül, Molnár Krisztina Rita novellákból és versekből olvas fel. A fesztiválon fellép a Harcsa Veronika-Gyémánt Bálint Duó, a Virtuózok, Fassang László orgonaművész, a Budapest Bár, DJ Bordee és a Kiscsillag. Kelemen Barnabás és Kokas Katalin hegedűművészek hangversenyén Leclair, Spohr, Bartók, Mozart és Wieniawsky művei hangoznak el. Weöres Sándor A teljesség felé című műve a Kaláka, Szalóki Ági és Szirtes Edina Mókus előadásában szólal meg.

A látogatók kreatív kirándulásokon, pincetúrákon, borkóstolókon, gasztrokalandokon és kulturális programokon vehetnek részt. A három napos rendezvényre leköltözik a Hosszúlépés csapata, hogy a főváros után Tállya történetét és titkait tárja fel. A gyerekeket Ringató-foglalkozás, futóverseny, kézműves foglalkozás és vásár is várja a Művészetek Völgye szervezői és a Tállyáért Egyesület közös fesztiválján. (MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!