Holló-Vaskó Péter: Tízmillió regényíró országa

2016. október 27. 08:23

Holló-Vaskó Péter szerint több nyitottságra és párbeszédre lenne szükség a hazai SFF-élet különböző szereplői között, a kritikákat pedig nem kéne elhallgatni. A magyar szerzők hiánya miatt nem csak a kiadók, de nem egy esetben a megjelentetésre váró írók is hibásak. A magyar fantasztikum helyzete, tizennegyedik epizód.

2016. október 27. 08:23

Hogy változott a fantasztikus irodalmi közeg az elmúlt években? A Mandiner.sci-fi első születésnapjára arra kértünk egy sor, a sci-fi-, fantasy- és horrorközegben aktív írót, szerkesztőt, bloggert és olvasót, hogy értékeljék a magyar fantasztikum helyzetét 2016-ban.

Aki válaszol: Holló-Vaskó Péter (A. M. Aranth) író, a Fumax Kiadó munkatársa.

*

Hogy változott a magyar fantasztikus irodalmi közeg, amióta először foglalkozni kezdtél a területtel?

Én aktívan 2010-ben tévedtem be a magyar SF/F vidékére. Akkor még nagyon más időket éltünk, mint manapság, emlékeim szerint sokkal több meetup, személyes találkozási lehetőség adódott - amellett, hogy akkor még gyerekcipőben járt idehaza a közösségi média ma virágzó ága, így nyilván annak kiadói és média-oldalról történő felhasználása is. Manapság az SF/F  közélet java része már az online térben zajlik - ez részben régebben is jellemző volt, csak akkor még az alapvetően lassabb ütemű fórumok (solaria, intergalaktika, stb.) felületein ment, míg ma a különböző közösségi média oldalakon (moly.hu, Facebook, stb.) sokkal pergőbb ritmusban megy. Emellett persze fontos kiemelni, hogy szereplők jöttek-mentek: a 2010-ben még alapvetően Agave-Galaktika-Delta Vision uralta SF/F piacra 2012-ben berobbant a Kleinheincz Csilla vezette Ad Astra, és idővel mások is helyet követeltek maguknak a színtéren. Ma már nehéz lenne fantasztikus közegről beszélni a Fumax vagy éppenséggel a GABO SFF sorozatának említése nélkül, de jelenleg is akadnak teret követelő, feltörekvő szereplők. Az SF/F központú blogoszféra megjelenése szintén egy fontos, és szerintem nagyon is üdvözlendő változás 2010 óta.

Mi jó? Mi rossz?

Ami nagyon jó a hazai fantasztikus közéletben, hogy bátran elmehetünk egy találkozóra: szinte minden főbb résztvevőt ismerni fogunk. És mi a rossz benne? Ugyanez. Ennek a közegnek nem nagyon vannak komolyan vehető dimenziói, abban az értelemben véve, hogy valóban elég kevés embert foglal magába, és még ez a kevés ember is képes - jó magyar mintához igazodva - több szekértáborra bomlani és nem kijönni egymással. És itt most nem a Star Wars vs. Star Trek rajongók közti örökrangadóra gondolok. :) Egyébként ennek megfelelően mindenki azonnal tudja azt is, hogy ki kivel van - így nagyon könnyen elvághatod magad valamelyik körnél egyszer s mindenkorra. Amennyire én látom, a mai SF közeg a 2010-eshez viszonyítva jóval kevésbé megbocsátó és megengedő, kicsit kevésbé befogadó, mint régen volt, ez pedig talán a legnagyobb hibája. Úgy látom, a párbeszéd megfeneklett az irodalomról más véleményeket vallók között - enélkül pedig csak a folyamatos sorvadás várható.

A szerző a kardjával.” (Forrás: Wikipedia)

Megjelentek a fontos klasszikusok, vagy vannak még elmaradások?

Szerintem rengeteg elmaradása van a magyar kiadásnak - és ez már valószínűleg így is marad. A Delta Vision és a Galaktika dolgozik leginkább azon, hogy valamelyest ez a restancia csökkenjen, de igazság szerint nem minden klasszikus öregszik jól, attól, hogy egy könyv ötven éve fontos lépcső volt az SF/F irodalom számára nyugaton, most, 2016-ban Magyarországon nem feltétlenül releváns. Szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy a magyar olvasóknak kimaradt pár évtizednyi fantasztikus olvasmány - hogy ez jó, vagy rossz dolog, nem számít, ez van. Most orvosolni mindezt lehetetlen. Én személy szerint nem tartom rossz ötletnek a klasszikusok megjelentetését - de én magam egy kezemen meg tudom számolni, hány ilyet olvasok el évente, így azt nem tudom, hogy piaci értelemben véve is jó ötlet-e. Azt hiszem, nem.

Jól követi a magyar kiadás a nemzetközi eseményeket?

Igen. Véleményem szerint a magyar olvasók igen jó helyzetben vannak, különösen ahhoz képest, hogy milyen kicsi az SF/F színtér: az új megjelenések közül az igazán jók és fontosak szinte kivétel nélkül megjelennek magyar nyelven, sőt, még a másod- és harmadvonalból is tekintélyes mennyiség kijön magyarul.

Van még hely a piacon, jó, ha nagyobb a verseny?

Igazság szerint a piac, bár folyamatosan változik, szerintem még túl kicsi is a jelenleg maguknak helyet követelő kiadók számára. Valamiért nagyon sokan gondolják úgy, hogy a fantasztikumban nagy pénz van, és akarnak beszállni.

Elég publikálási felület van hazai íróknak? Van hely a kisprózának?

Rövid válasz: nincs. Hosszú válasz: abszolút nincs. :) Novellák, kisregénye publikálására az egyetlen valamirevaló felület a Galaktika lenne, de egyrészt pont emiatt olyan mennyiségben érkeznek pályaművek, hogy szinte esélytelen bejutni, másrészt maga a Galaktikás publikáció sem jelenti már azt, hogy „na, akkor elindultam a pályán”. Hazai íróként elindulni véleményem szerint ma sokkal nehezebb, mint mondjuk 10-15 éve, hiába van ma sokkal közvetlenebb kapcsolat író és olvasó között az internetnek hála.

Emiatt egyébként egy nagyon érdekes jelenség is megfigyelhető: egyre erősebbek a „szemét kiadók ki akarnak szúrni az olvasókkal” és a „magyar szerzők nem tudnak írni” hangok, mint valami elszúrt osztályharcos uszítás. Annyi igazság van ebben, hogy a kiadók tényleg nagyon hamar elzavarnak akármilyen magyar szerzőt – Magyarország pedig a tízmillió regényíró országa, itthon valamiért az emberek 99%-a úgy érzi, hogy attól, hogy elolvasott egy Stephen Kinget és egy Arthur C. Clarke-ot, máris profi SF/F szerző, és ráadásul Istentől kapott küldetése, hogy írjon, ha pedig ebben egy kiadó gátolni meri azzal, hogy nem adja ki, akkor az megérett a gyehenna tüzére.

A legtöbben, akik íróvá akarnak válni, egyébként nem is olvasnak magyar szerzőtől semmit, ami meglehetősen ironikus – a kérdésre pedig, hogy miből gondolja, hogy őt majd többen el akarják olvasni, mint a szerzőket, akik akár már tíz éve a pályán vannak, de akikre ő maga sem kíváncsi... csak sűrű pislogás a válasz. Szóval sajnos maguk az alkotók is vétkesek, több fronton is, ezt kár lenne tagadni.

Vannak-e intézményei a hazai fantasztikus irodalom íróinak, rajongótáborának, és ezek megfelelnek-e az igényeknek?

Ez nehéz kérdés, mert szervezetek léteznek, sőt, időről időre újabbak is bejönnek (például legfrissebben talán a TimePass MeetUpot tudom említeni, mint új találkozósorozatot), de hiába tudnak ezek akár ezerszám követőket gyűjteni a neten, valamiért az SF/F  közönség nem egykönnyen mobilizálható. Azok a sci-fi és fantasy fogyasztók, akik a Facebookon hű követők és megosztók, otthon maradnak a rendezvények látogatása helyett, nem érdekli őket igazán, ki kapta a Zsoldos Péter-díjat, és gyakran azt sem tudják, mi az az Avana, nem hogy a tagságára vágynának. Nem hiszem, hogy ez a tendencia egyedül az SF/F körre lenne jellemző, koncertlátogatóként ugyanezt látom a rock/metál szubkultúrában, de más tematikus rendezvényeken is. A Zsoldos-díj egyébként megosztó természete miatt megszűnt fokmérőnek lenni, ahogy független szaksajtó sem igen volt eddig. A táborokról az a véleményem, hogy eléggé zártak, és meghívásos alapon működnek, azaz közéleti jellegük megkérdőjelezhető.

Mire lenne szükség, minek kéne változnia?

A valóban független, minden kiadóval és minden csoporttal foglalkozó szaksajtó csak az első lépés (ebben látok most előrelépést a Mandiner SF színre lépése óta). Amire rajongói részről szükség volna, az az aktívabb áldozathozatal: igenis be kel szállni, elmenni, akkor is, ha tudjuk, hogy a rendezvény mondjuk nem lesz tökéletes - utána pedig kíméletlenül előállni a kritikával. Ha több száz fizető vendég nagyjából ugyanazzal a kritikával áll elő, a szervezők már megértik majd, hogy mit kell máshogy csinálniuk. Visszajelzés nélkül ez elég nehéz - néma gyereknek az anyja se a fától az erdőt, ugye.

A kényszeres politikai korrektség, a „hümmögve lenyelem a mondandómat, ha az negatív” ugyanúgy megfojtja ezt a közeget is, ahogy bármelyik másikat. A közösségszervezők, rendezvényszervezők részéről arra lenne szükség, hogy ne akarják elhallgattatni a többi csoportosulást, véleményt, sőt, horribile dictu, akár összefogni és közös programszervezésbe kellene fogniuk. Akár annak az árán is, hogy piaci teret veszítenek rövid távon - hosszú távon ugyanis mindenki profitálna egy megújult, párbeszédben álló SF-színtérből. Azaz, röviden és tömören: türelemre és kommunikációra volna szükség a különböző csoportok között, mert a jelen közéletre ezek egyike sem igazán jellemző.

Milyen a nők, LMBTQ-közösségek és kisebbségek helyezete a hazai zsánerirodalomban?

Alulreprezentáltak kissé, bár tény, hogy rendelkezünk nagyszerű női SF/F szerzőkkel (pl. Moskát Anita, J. Goldenlane, Gaura Ágnes, Kleinheincz Csilla, On Sai, hogy a teljesség igénye nélkül, csak a már széles körben ismert személyiségek közül szemezzek), így elmondható, hogy a nők a többi csoporthoz képest nem állnak azért annyira rosszul. Amennyire én látom, az SF közösség nyitott az LMBTQ-képviselőkkel szemben (vagy mondhatni, hogy van annyira „felnőtt”, hogy ne ítélkezzen ez alapján), a fantasy-fogyasztók ennél jóval kevésbé befogadóak, amit jól példáz a meleg szereplőket felvonultató fantasyk vegyes fogadtatása (pl. Anthony Ryan: A várúr, Richard Morgan Hősöknek való vidék sorozata). Ennek ellenére én nem érzem úgy, hogy ilyen tekintetben a magyar színtérnek különösebb szégyenkeznivalója van.

*

A vállveregetést ezúton is köszönjük! A nyitóképen a szerző Oculus című idei regényének borítórészlete látható. A cikksorozat összes része A magyar fantasztikum helyzete címke alatt elérhető, de érdemes követni Facebook- vagy Moly-oldalunkat is.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!