Roma kulturális központot hoz létre a kormány Józsefvárosban

2016. október 25. 11:30

Már döntött a kormány arról, hogy Józsefvárosban, a Tavaszmező utca 6. szám alatt jön létre a Cziffra György Roma Oktatási és Kulturális Központ. Az Emmi a központ létrehozását azzal indokolta, hogy elkötelezettek a roma kultúra támogatása iránt.

2016. október 25. 11:30

A kormány döntött a budapesti Cziffra György Roma Oktatási és Kulturális Központ létrehozásáról – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a józsefvárosi önkormányzattal egyeztetve az intézményt a Tavaszmező utca 6. szám alatt helyezik el, az ingatlan kiürítését „az önkormányzat vállalta”.

Az Emmi azt írta, a kormány elkötelezett a roma kultúra támogatása iránt, ezért határozták el, hogy megvalósítják a központot, amelynek célja, hogy színvonalas körülmények között, összetetten mutassa be a roma nemzetiségi kultúra hagyományait, valamint oktatási programoknak adjon teret.

A Cziffra György világszerte ismert magyar származású roma zongoraművész nevét viselő intézmény összegyűjti és hozzáférhetővé teszi a hagyományos roma kultúra kincseit, továbbá lehetőséget teremt az alkotóknak a megjelenésre. A programok hiteles képet mutathatnak a nem romáknak a cigányság kultúrájáról, míg a romáknak biztosítják identitásuk megerősítését - hangsúlyozták, hozzátéve: a központ oktatási tevékenysége minden korosztályt megszólít majd, de kiemelten a gyerekeket és a fiatalokat.

Az intézmény megvalósítói célul tűzték ki a cigány nyelv ápolását és fejlesztését, a roma hagyományok megőrzését és átadását a fiatalabb korosztályoknak. Fontosnak tartják a tehetséggondozást, a kutatás támogatását, a tapasztalatcserét, a közösségi rendezvények szervezését, valamint a nemzetközi kapcsolatok ápolását is – sorolták.

Az esélyteremtő programok akkor lehetnek sikeresek, ha az érintettek részvételével jönnek létre – közölte a minisztérium, hozzáfűzve, hogy a beruházás tervezésében prominens roma művészek és kulturális szervezetek is részt vesznek. „A magyarországi cigányság sokszínű kultúrájának bemutatásához méltó helyet hozunk létre, amely nemzetközi szinten is egyedülálló létesítmény lesz” – írták.

Megjegyezték, hogy a fenti célok sikeres elérése érdekében választották ki a leendő központ épületét. Úgy fogalmaztak: Budapest egyik "kiaknázatlan adottsága, hogy rendelkezik olyan városrésszel, amelyben a romák hagyományosan nagyobb lélekszámban élnek".

Keddi számában a Népszava és a Magyar Nemzet azt írta, hogy kilakoltatták a Roma Parlamentet és a Phralipe Független Cigány Szervezetet a Tavaszmező utca 6. szám alatt található ingatlanjukból. A cikkek szerint a kerületi önkormányzat a rendőrséggel együtt jelent meg a helyszínen hétfőn kora délután, életveszélyre hivatkozva. (MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!