A Linkin Parkkal nyit a VOLT

2016. november 02. 15:45

A jövőra 25. évfordulóját ünneplő VOLT Fesztivált a Linkin Park koncertje nyitja majd, amely a zenekar első magyarországi fellépése is lesz egyben.

2016. november 02. 15:45

A Linkin Park amerikai rockzenekar nyitja meg jövőre a 25. VOLT Fesztivált, 2017. június 27-én Sopronban. A koncert különlegessége, hogy az idén alakulásának 20. évfordulóját ünneplő zenekarnak ez lesz az első magyarországi fellépése.  

Az 1996-ban Kaliforniában alakult együttes 2000-ben megjelent debütáló lemeze, a Hybrid Theory slágereivel, újszerű stílusával új szintre emelte a rock és a nu metal műfaját, köszönhetően az elektronikus és hip-hop elemeknek is - olvasható a fesztivál szervezőinek közleményében. A Crawling című daluk 2002-ben nyerte el a Grammy-díjat, 2006-ban pedig a Jay-Z-vel közös Numb/Encore című szám is elnyerte a legrangosabb zenei elismerést. Ezenkívül pályafutása alatt a zenekar több mint 60 szakmai díjat zsebelt be. A banda hetedik nagylemezét hatalmas várakozás övezi, a szervezők bíznak benne, hogy néhány új dalt a magyar közönségnek is eljátszanak majd a nyári fesztiválon.

A VOLT jegyelővétele november 17-én délután indul országszerte, és 48 órán át kedvezményes áron lehet hozzájutni a Linkin Park napijegyhez is. (MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!