Kocsis Zoltán ma lenne 70 éves

2022. május 30. 15:51

Ma lenne hetvenéves Kocsis Zoltán kétszeres Kossuth-díjas, Corvin-lánccal kitüntetett zongoraművész, karmester, zeneszerző, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar egykori főzeneigazgatója. Egy 2013-ban, egy évvel életmentő szívműtéte után készült interjúval emlékezünk rá.

2022. május 30. 15:51
null

Kocsis Zoltán több mint negyven éven keresztül állt a magyar zenei élet szolgálatában, annak egyik legjelentősebb és legsokoldalúbb egyéniségeként. Azon kevés hazai művészek közé tartozott, akiket a nemzetközi színtéren is magasan jegyeztek – olvasható a Nemzeti Filharmonikusok oldalán.

Karrierje tizennyolc éves korában, a Magyar Rádió Beethoven-zongoraversenyén aratott győzelemmel indult el, ezt követően egyre több meghívást kapott Európa, Észak- és Dél-Amerika, valamint a Távol-Kelet zenei központjaiba, fesztiváljaira. 

Két évtizeden keresztül vezette a Nemzeti Filharmonikus Zenekart

1997-ben vette át Magyarország egyik vezető szimfonikus együttesének, a Nemzeti Filharmonikus Zenekarnak (akkori nevén Állami Hangversenyzenekar) az irányítását, ezzel nemcsak az ő pályáján, hanem a nagy múltú zenekar történetében is új fejezet kezdődött. 

Abban a két évtizedben az együttes megújult, határozott profilt alakított ki, amely ma is jellemzi működését:

a klasszikus művek mellett a hagyományos repertoárról hiányzó fontos alkotásokat is megszólaltatja, valamint megismerteti közönségével a magyar zene jelentős alkotásait is – hangsúlyozták munkásságával kapcsolatban.

Betegsége alatt is fáradhatatlanul dolgozott

Kocsis Zoltán nevéhez jelentős mennyiségű, mintegy 140 zenekari hangszerelés, illetve zongorára készült átdolgozás fűződik Bach, Haydn, Johann Strauss, Dvořák, Debussy, Ravel, Rachmaninov, Wagner, Enescu, Bartók és Kodály műveiből. 

Súlyos betegsége alatt is fáradhatatlanul dolgozott, 2016. november 6-án hunyt el, szinte pontosan annyi idősen, mint Bartók Béla – írták a Filharmonikusok.

A neves művészre egy 2013-as, a magyar kultúra napjának alkalmából adott interjúval emlékezünk.

Az interjút alább tekinthetik meg:

Nyitókép: Youtube-képernyőfotó

 

 

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
RPéter10
2022. május 31. 15:42
https://papageno.hu/zene/2021/03/nincs-megegyezes-megsem-lesz-emlekhaza-kocsis-zoltannak/
syphax
2022. május 31. 08:48
Kocsis Zoltán ZENEELMÉLETI KUTATÓ ÓRIÁS IS VOLT, AZON FELÜL ÉS AZON KIVÜL HOGY PÓTOLHATATLAN ELŐADÓMŰVÉSZ ZSENI! ZENETUDOMÁNYOS MEGÁLLAPITÁSAI--RACHMANYINOFF-RÓL, SZKRJABIN-RÓL SCARLATTI SZONÁTÁINAK VILÁGZENEI HATÁSÁRÓL, DE BARTÓK ZONGORA--ÉS NEM ZONGORA-- MŰVEIRŐL SZÓLÓ TANITÁSAI IS KORSZAKOS JELENTŐSÉGŰEK. J.S. BACH MŰVEINEK ELŐADÁSAI EGÉSZEN "FÖLDÖN TÚLIAK"!!! Viszont. Jómagam Kocsis zeneszervezői és főzeneigazgatói tevékenységeit-munkáját ugyan ÓRIÁSINAK LÁTOM(!), VISZONT AZON A VÉLEMÉNYEN VAGYOK: A ZONGORAMŰVÉSZ KOCSIS KORSZAKOS ZSENIJE MÖGÖTT valamelyest elmarad(?!) a szorosabben és közvetlenűl vett karmesteri zenekar--dirigensi ténykedése.....de lehet, hogy ebben tévedek. Persze nem voltam részese az Ő próbáinak műveket betanitő művészi munkáinak, "csak" a koncertjeinek--mindenféle művek általa zongora-interpretált, és zenekarok élén bemutatott előadásainak, lemezfelvételeinek.
simonvitéz
2022. május 31. 00:38
pontosabban: meghallgatok.
simonvitéz
2022. május 31. 00:38
Hiányzik. Most megnézek egy Kocsis Zoltán előadást...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!