„Legyen a zene mindenkié!” – 140 éve született Kodály Zoltán

„A zene lelki táplálék és semmi mással nem pótolható. Aki nem él vele: lelki vérszegénységben él és hal.”

Kodály Zoltán – a zeneszerző

A galántai népiskolában és a nagyszombati érseki főgimnáziumban végezte alsóbb tanulmányait. 1900. június 13-án jelesre érettségizett. Szeptemberben került Budapestre, ahol beiratkozott a budapesti Magyar Királyi Tudományegyetem magyar-német szakára,

Az egyetem mellett jelentkezett az Országos Magyar Királyi Zeneakadémia zeneszerző tanszakára is, zenei tanára Koessler János volt. Az iskola hangversenyein bemutatták C-moll nyitányát és Esz-dúr trióját. 1904 júniusában megkapta a zeneszerzői diplomát. Szeptemberben újból beiratkozott a Zeneakadémiára, önkéntes ismétlőként.

1906 október 22-én mutatták be diplomamunkáját, a Nyári estét. Ezután féléves bonni és párizsi tanulmányútra indult, ahol megismerkedett Debussy zenéjével. 1907-től a Zeneakadémia zeneelmélet-, 1908-tól a zeneszerzés tanárává nevezték ki.

1909 és 1920 között kizárólag zongora- és zenekar-kíséretes dalokat, zongoraműveket és kamaradarabokat írt. Erre az időszakra esik például hegedű-cselló Szonátája vagy gordonkára írt Szólószonátája.

Kodály diplomamunkája, a Nyári este

Nem véletlen, hogy egyik dalsorozatának a Megkésett melódiák címet adta. Kodály ugyanis a magyar klasszikus költők, Arany János, Kisfaludy Sándor, Berzsenyi, Kölcsey, Csokonai Vitéz Mihály és Balassi verseire írott műveivel próbálta pótolni azt a dalkultúrát, amely még e költők életében nem létezett.

1919-ben, a Magyarországi Tanácsköztársaság idején a Zeneakadémia, új nevén a Zeneművészeti Főiskola aligazgatójává nevezték ki. Bartókkal és Dohnányival együtt a zenei direktórium tagja volt.

1920-1923 között nem írt új műveket, következő alkotása a Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 50. évfordulójára megrendelt Psalmus Hungaricus volt, amelyet két hónap alatt készített el. Kodály ettől fogva pillanatok alatt Magyarország vezető zeneszerzőjévé vált. Munkásságát 1930-ban Corvin-koszorú kitüntetéssel ismerték el.

Kodály Zoltán – a népzenekutató

Miután tanulmányozta a korábban megjelent népdalgyűjteményeket és Vikár Béla első fonográfos felvételeit, 1905 augusztusában útnak indult, hogy a helyszínen személyesen jegyezze le a paraszt-énekesek – úgynevezett „nótafák” – ajkáról a népdalokat. Munkáját Galántán kezdte, a környékbeli falvakban folytatta. Egy hónap alatt 150 dallamot gyűjtött a Kis-Duna és Vág közti területen. Közülük tizenhármat közreadott Mátyusföldi gyűjtés címmel az Ethnographia című folyóiratban. Azután a hozzáférhető teljes anyag ismeretében elkészült disszertációja: A magyar népdal strófaszerkezete.

1906-ban Magyar népdalok címmel tíz-tíz népdalt adtak ki közösen, zongorakísérettel ellátva.

Csáth Géza 1910-ben a Nyugat folyóiratban a következőket írja Kodályról és Bartókról: „Sajátságos játéka a sorsnak, vagy a véletlennek, hogy a nagy művészi tehetségeket gyakran párosával adja. Gondoljunk csak Goethére és Schillerre, Arany Jánosra és Petőfire, Adyra és Babitsra. A kettős naprendszerekhez hasonló berendezés ez. Valami kölcsönhatás, valami hasonlóság, valami egymást kiegészítés észlelhető a két egyéniség természetében. Valami gravitáció, centripetális és centrifugális erőhatások, a művészi energiák interferenciája. Így vannak Bartók Béla és Kodály Zoltán is. Majdnem egykorúak, Koesslernél tanultak, együtt gyűjtöttek székely és tót népdalokat, valószínűleg együtt álmodoztak a magyar szimfonikus zenéről.”

A nagy változást a Székely fonó hozta, amelynek zenei anyaga már kizárólag népdalokra épül. Az 1932-ben bemutatott Székely fonó több szempontból is ikonikus alkotás. A zeneszerző nemcsak a magyar népdalt idézi meg benne, hanem annak hamisítatlan légkörét is színpadra varázsolta. Mindezt ráadásul a klasszikus zene egyik legnagyobb tradícióra visszatekintő műfajával, az operával ötvözi.

Későbbi kórusaiban Kodály újból a magyar költészethez fordult. A magyarság néprajza számára 1937-ben megírta A magyar népzene című népzene-történeti összefoglalását. Kodály arra is rávilágított, hogy zenetörténeti emlékek hiányában a magyar zenetörténeti kutatás legfontosabb segédtudománya a zenei néprajz,

Kodály: Székely fonó

Kodály Zoltán – a zenepedagógus

Kodály Zoltán zenei nevelési koncepciója ma a magyar zenei köznevelés alapját jelenti, jelentős szerepe van a szakoktatásban is. Ezek az alapelvek fokozatosan alakultak ki, fogalmazódtak meg és mentek át a gyakorlatba, azután, hogy a zeneszerző figyelme 1925 táján a zenepedagógia felé fordult.

Elgondolása szerint a jó zenész kellékei négy pontban foglalhatók össze:

1. kiművelt hallás

2. kiművelt értelem

3. kiművelt szív

4. kiművelt kéz.

– fogalmazta meg.

A Kodály-módszer nemzetközi sikeréről szóló dokumentumfilm

Ettől fogva a Kodály-írások új témája a zenei nevelés, amelyet ő „zenei belmissziónak” tekintett. Felszólalt a magyar karének ügyében és felvetette az óvodai zeneoktatás ötletét is. E munkával párhuzamosan számos pedagógiai művet tett az iskolások asztalára: elsőként a kétszólamú éneklésbe bevezető Bicinia Hungarica látott napvilágot.

„Mit kellene tenni? Az iskolában úgy tanítani az éneket és zenét, hogy ne gyötrelem, hanem gyönyörűség legyen a tanulónak, s egész életére beleoltsa a nemesebb zene szomját. Sokszor egyetlen élmény egész életére megnyitja a fiatal lelket a zenének. Ezt az élményt nem lehet a véletlenre bízni: ezt megszerezni az iskola kötelessége” – értekezik Kodály 1929-ben a Gyermekkarokban.

1938-ban harminckét vezető értelmiségi társaságban, a Pesti Napló hasábjain tiltakozott a zsidótörvények ellen.1942-ben nyugalomba vonult, de folytatta a népzene tantárgy oktatását a Zeneakadémián; a kormány a Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntette ki. A Magyar Dalegyesületek Országos Szövetsége az 1942-es évet Kodály-évvé nyilvánította. Budapest ostroma alatt ő is egy budapesti zárda pincéjébe kényszerült. Ott keletkezett békéért könyörgő, zenekarra, orgonára és kórusra komponált miséje, a Missa brevis, amelyet végül az 1945 februári ostrom utáni a főváros első bemutatójaként, 1945. február 11-én mutattak be az Operaház ruhatárában.

A Kecskeméti Vég Mihály szövegére komponált magyar zsoltár nemcsak a közvélemény nagyobb részét állította Kodály mellé, de a tanítványok seregét is vonzotta. Kodály szellemi támogatásával és az ő népnevelő-népművelő eszméinek jegyében hozta létre a harmincas évek közepén a Magyar Kórus és az Énekszó című folyóiratot.

Kodály ekkortájt úgy döntött, hogy ezentúl gyermekkarok számára komponál műveket. Ekkor született a Háry János daljáték, a Marosszéki táncok vagy a Galántai táncok.

Kodály: Háry János nyitánya

Kodály Zoltán – az akadémikus

Kevesen tudják, hogy a Magyar Tudományos Akadémia II. világháború utáni megújítása is Kodály Zoltán nevéhez fűződik. Kodály néhány évig az MTA elnöke volt, ráadásul igen nehéz körülmények között kellett helytállnia:

„Nagyon nagy harc alakult ki akörül, hogy tagja lehessen a Magyar Tudományos Akadémiának. Már 1941-ben javasolták tagnak, de akkor nem sikerült megválasztani, többen ellene szavaztak. Végül két évvel később, 1943-ban sikerült nagyon jó aránnyal bekerülnie a Magyar Tudományos Akadémia tagjai közé” – mondta Dalos Anna zenetörténész, az MTA BTK zenetudományi intézetének kutatója egy, az Infostartnak adott interjúban.

Hozzátette: „A progresszív értelmiségiek nagyon támogatták őt,

Ezt a konzervatívabb körök nem nézték jó szemmel, sőt, ebben az időben politikai támadások is érték Kodályt és tanítványait emiatt. De 1943 táján a tudományos munkássága már olyan elfogadottá vált, hogy teljesen természetes volt az, hogy mégiscsak tagja lehet a tudományos akadémiának.”

Kodálynak más szempontból sem volt könnyű dolga az Akadémia élén, ugyanis ekkoriban volt még egy nagyon komoly konfliktus az MTA-n belül, amely majdnem az akadémia kettészakadásához vezetett: a humán tudományok és a természettudományok közötti konfliktus. Így végül nagyon szerencsésen alakult,

Ez ugyanis létrehozta az egyes tudományágak közötti egyensúlyt.

Forrás: Wikipédia
Nyitókép: Fortepan, 1957. / Adományozó: Kutas Anna