Nagy sikerrel mutatták be a Semmelweis-filmet New Yorkban

2023. október 24. 21:44

Csák János a tengerentúli premieren arról beszélt: Semmelweis Ignácról ugyanúgy elmondható, hogy emberek millióinak az életét mentette meg, mint a közelmúltban Nobel-díjat kapott Karikó Katalinról.

2023. október 24. 21:44
null
Ádám Rebeka Nóra
Ádám Rebeka Nóra

New Yorkban, az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján, helyi idő szerint hétfő este tartották a Semmelweis Ignác életéről szóló Semmelweis című film világpremierjét a Mozgókép Múzeumában (Museum of Moving Image).

Koltai Lajos rendező a vetítésen elmondta: 

nem tudományos filmet akart készíteni, hanem az embert, Semmelweis Ignácot akarta bemutatni, aki megtalálta saját útját, amin végig járva elérte a célját.

A New York-i világpremier alkalmából Csák János kulturális és innovációs miniszter azt hangsúlyozta, hogy Semmelweis Ignác útja példa. A rosszindulat és a támadások ellenére is végig vitte elképzelését, és ahogy a történelemkönyvekben is szerepel, valóban az anyák megmentőjeként maradt meg az emlékezetben. 

Megjegyezte:

Semmelweis Ignácról ugyanúgy elmondható, hogy emberek millióinak az életét mentette meg, mint a közelmúltban Nobel-díjat kapott Karikó Katalinról.

Káel Csaba, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, a Nemzeti Filmintézet (NFI) elnöke arról beszélt: a Semmelweis-film kiváló lehetőség arra, hogy világszerte bemutassunk egy magyar tehetséget, elmeséljük a történetét. Nagyon nagy a nemzetközi érdeklődés a film iránt, amit még inkább fokoz, hogy az elmúlt hetekben két magyar Nobel-díjnak örülhettünk Magyarországon.

Ezt is ajánljuk a témában

Ha belegondolunk, Semmelweis felfedezése olyan jelentőségű volt a saját korában, ami felért volna egy Nobel-díjjal, ha akkoriban már létezik ez az elismerés” – fogalmazott.   

Káel Csaba hozzátette, hogy 

Adolf Zukor is nagyon büszke lenne, ha látná, hogy New Yorkban magyar filmbemutató van”, 

utalva arra, hogy a premiernek otthont adó Mozgókép Múzeuma az Adolf Zukor által alapított Paramount Pictures egykori New York-i gyártóbázisa, a Kaufmann Studios szomszédságában áll.


Palotai Csenge, a New York-i Liszt Intézet igazgatója azzal kapcsolatban, hogy a filmet a nemzeti ünnepen, október 23-án mutatták be az amerikai nagyvárosban, azt hangoztatta: 

az alkotás Semmelweis Ignác töretlen hitének és küzdelmes életének állít emléket, aki ugyanúgy hős volt, ahogy a pesti srácok 1956-ban.   

A filmbemutatón több mint húsz ország nagykövete vett részt Namíbiától Németországon keresztül Ausztráliáig. Az est kiemelt vendége volt Courtenay Rattray, António Guterres-ENSZ-főtitkár kabinetfőnöke, valamint Stewart Simonson, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgató-helyettese, aki a film elkészültét egy fontos lehetőségnek nevezte arra, hogy Semmelweis Ignác alakját a szélesebb közönséghez is közelebb vigyék és megmutassák, milyen alapvető volt az ő munkája a teljes gyógyászat terén.   

Semmelweis Ignác története nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon nagy jelentőséggel bír. „Személyesen is nagy megtiszteltetésként ért az a nemzetközi nyitottság, aminek köszönhetően a róla készült filmet, Koltai Lajos méltó tolmácsolásában, a tengerentúlon is bemutathatjuk” – hangsúlyozta a film forgalmazójának korábbi közleménye szerint Lajos Tamás producer.   

A Semmelweis című film világpremierjét a Nemzeti Filmintézet és a New York-i Liszt Intézet szervezte. Az alkotást a Los Angeles-i Magyar Filmfesztiválon is vetítik október 27-én. Magyarországon november 30-án kerül a mozikba az InterCom forgalmazásában. Az NFI támogatásával és a Szupermodern Filmstúdió gyártásában készült romantikus történelmi dráma Semmelweis Ignác magyar szülésorvos életét és munkásságát dolgozza fel. Az orvos a hagyományos teóriákkal szembe szállva törekedett arra, hogy legyőzze a 19. század egyik legpusztítóbb kórját, a gyermekágyi lázat. Semmelweis Ignác a vaskalapos vezetés ellen is harcolt, akik mindent megtettek, hogy tekintélyüket megvédjék a megszállott magyar orvos felfedezéseinek következményeitől. A romantikus, fordulatos film megidézi a 19. századi Bécs hangulatát, a korabeli kórház életre-halálra menő tragédiáit, az osztrák és magyar orvosok közötti feloldhatatlan ellentéteket és a gyötrő szerelmi vágyat. A film rendezője Koltai Lajos, producere Lajos Tamás, Semmelweis Ignácot Vecsei H. Miklós alakítja. Mellett játszik a filmben Nagy Katica, Gálffi László, Kovács Tamás, Lengyel Ferenc, Szűcs Nelli, Elek Ferenc, Kovács Lajos, Györgyi Anna, Csapó Attila, Znamenák István, Hajduk Károly, Simon Kornél, Mészáros Blanka és Kizlinger Lilla is. A Semmelweis operatőre Nagy András volt, a forgatókönyvet Maruszki Balázs írta. A film dramaturgja Goda Kriszta, látványtervezője Pater Sparrow, jelmeztervezője Szakács Györgyi, vágója Kovács Zoltán.   A Semmelweis című film világpremierjét a Nemzeti Filmintézet és a New York-i Liszt Intézet szervezte. Az alkotást a New York-i bemutató után a nyugati parton, a Los Angeles-i Magyar Filmfesztiválon is vetítik október 27-én. Magyarországon november 30-án kerül országszerte a mozikba az InterCom forgalmazásában.

Ezt is ajánljuk a témában

Így mutat Vecsei H. Miklós Semmelweisként (GALÉRIA)

Javában zajlik „az anyák megmentőjéről”, Semmelweis Ignácról szóló nagyszabású romantikus játékfilm forgatása. A Koltai Lajos rendezésében, Vecsei H. Miklós főszereplésével készülő film október elejéig forog, és előreláthatóan 2023-ban kerül a magyar mozikba.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Lajos Tamás, a film producere, Palotai Csenge, a New York-i Liszt Intézet igazgatója, Koltai Lajos rendező, Káel 

Csaba filmügyi kormánybiztos és a címszereplő Vecsei H. Miklós a Semmelweis-film premier előtti bemutatóján New Yorkban (Forrás MTI/NFI)

 

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Skywalker_bp
2023. október 25. 12:02
Adolf Zukor tenne az egészre, idôben lepattant, mielôtt bevagoníroztuk volna. Csák meg mit villog Amerikában, miért akarja hogy rávillanjon a hanyatló Róma ápolt fogsora? Miért nem Kínában promotálja a filmet?
Zjzj
2023. október 25. 06:59
Az a moslek Csák János , aki szerint “Amerika egy halott, aminek még nő a körme, de már nincs mögötte lélek” mi az anyja pcsjat keres abban az orszagban?! Miert eppen ott mutatjak be azt a filmet amire ez a pocs tobb szaz millios allami penzt koltott?!
Félelmetes Bob
2023. október 25. 00:05
Egy színesbőrű főszereplővel jobb lenne. Vagy, ha legalább lenne benne egy meleg szál. Férfiak sem szülnek a filmben. Nem jósolok nagy jövőt neki....
need-info
2023. október 24. 22:34
Ilyenek a magyarok, szabadságharcosok! Sokat adnak a világnak, de folyton ellenszélben teszik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!