„Rák, ez a jó kezdőszó” – de muszáj belehalni?

2024. január 04. 16:59

Einspach Gábor sikeres galériatulajdonos és kortárs műgyűjtő. Amikor megtudja, hogy hasnyálmirigyrákban szenved, megpróbálja újraértelmezni az egész életét. Ő a főszereplője Dér Asia különleges, a kezeléseket a gyógyulásig végigkövető dokumentumfilmjének: a Nem halok meg mától látható a mozikban.

2024. január 04. 16:59
null
Farkas Anita

Mielőtt a filmről bármit is mondanánk, egyet nem árt leszögezni: nagyon jó, hogy a Nem halok meg egyáltalán megszületett. A daganatos betegségekről, azok valódi lefolyásáról, kezelési módjairól, testi-lelki pusztításáról és utóhatásairól ugyanis annak ellenére is nagyon keveset beszélünk, hogy a legfrissebb adatok szerint csak 2022-ben nagyjából hetvenezer magyar embernél diagnosztizálták a rák valamely fajtáját. 

Nem csoda hát, hogy babonás rettegés övezi még csak az említését is, de a megoldás – és ez igaz bármire az életben – nem az eltartásban, a némaságban és a titkolózásban van. Annál is inkább, mert az orvostudomány rohamléptékben fejlődik, 

és ma már egy elsőre akármilyen szörnyűnek látszó diagnózis sem feltétlenül egyenlő a hamarosan bekövetkező halállal. 

A daganatos betegek egy részét meg lehet gyógyítani, a rák sok fajtáját pedig, a krónikus betegségekhez hasonlóan, folyamatosan kezelni, hosszú távon fenntartva nemcsak az életet, hanem a megfelelő életminőséget is.

Ennek szép és reményt adó példája a Nem halok meg című dokumentumfilm, amely egy hasnyálmirigyrákban szenvedő középkorú férfi kálváriáját mutatja meg a második kemoterápiás kezeléstől a – forgatás kezdetekor nyilván nem tudott – szerencsés végkifejletig. Dér Asia munkájának főszereplője, Einspach Gábor ráadásul több szempontból is igen érdekes figura: ismert műgyűjtő és galériatulajdonos, aki önmaga erejéből küzdötte fel magát egy kívülről nézve igencsak irigylendő életbe. 

Jelenet a Nem halok meg című dokumentumfilmből (Forrás: Mozinet)

A kulcsszó itt a kívülről, hiszen a hasnyálmirigyrák – lásd Esterházy Péter – természetszerűleg nem válogat. Pénz persze nem árt, ha van, hiszen ha a protokoll szerinti kórházi kezelés mindenki számára ugyanaz is, a gyógyuláshoz vezető úton sok minden más is kellhet, a munkából való hosszú kiesésről nem is beszélve. Ilyen szükséges plusz lehet a legtöbbünk által egyre-másra halogatott önmagunkkal való szembenézés, vagy ahogyan mostanság divatos hívni, önismereti munka. Ehhez, a 21. században talán már kimondható, egyáltalán nem szégyen segítséget kérni, ám hogy a túlélés min múlik, annak jóval több és esetenként racionálisan teljesen megmagyarázhatatlan összetevője van – nyilván a címbeli állítást: „nem halok meg”, olyanok is sokan mantrázták maguknak, akiknek végül a nem a túlélés jutott.

Leegyszerűsítve: nem minden dől el fejben, de biztosan nem árt, ha az ember néha nagytakarítást tart a lelkében.

Valójában ennek a nagytakarításnak, pontosabban a kísérletének vagyunk a szemtanúi Einspach Gábor esetében is, akit a családi halmozódás miatt – édesanyja és nagybátyja is hasnyálmirigyrákban halt meg – mintha nem is érne olyan váratlanul ez a betegség. Ezért vagy sem, de látszólag egész könnyedén veszi, és bár akad néhány tényleg kemény jelenet – a kemoterápia nyilván senkinek nem kéjutazás –, a filmben így mintha végig valahogy a felszínen maradnánk. Pedig amikor egy-egy kiválóan elkapott pillanatban hirtelen félrecsúszik a természetes jólneveltség és az évtizedek óta megszokott jó értelmű udvariasság és férfias tartás álcája („én vagyok a családban, akinek mindenki nekidőlhet”), igazán megrendülünk. „Hosszú volt a nyár érintés nélkül”, mondja például egy ponton az éppen a diagnózis idején váló, de az új szerelmet végig, a kezelések alatt is nyitott szívvel váró, majd egy népmesei fordulattal meg is találó Einspach. Az ember meg szinte beleborzong a rövidke kijelentés mögött megbújó, végtelennek sejtett magányba meg –bár erről nem igazán vagy alig hangsúllyal esik szó a sok-sok perc alatt – a haláltól való félelem igazán emberi megcsillanásába.

Einspach Gábor az utolsó kemoterápia után néhány nappal találkozott Czapolai Barbara jogásszal, akivel együtt alapították galériájukat, az Einspach Fine Art & Photographyt, és aki az életben is társa. (Fotó: Einspach Brúnó)

Az álarc tehát szinte végig fent marad, ám így is sok fontos dolgot megkarcolgat a Nem halok meg, ami végeredményként sokkal inkább egy nagy tanulságok nélküli remek portré, mint egy rettegett betegség legyőzésének krónikája. Például azt is, amiről szintén alig esik szó, ám a főszereplőt is kezelő dr. Bodoky György egy fontos beszélgetésben utal rá: egy dolog harcolni és meggyógyulni, de mit kezdjen utána magával az ember, 

hogy a felismeréseit nem feledve, az általa hibának gondolt hibáit újra el nem követve valóban visszataláljon az egészségesek társadalmába.

 

Nyitókép forrása: Mozinet

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
törölt felhasználó
2024. január 04. 20:25
"The 5-year relative survival rate for all stages of pancreatic cancer is 12%" (cancer.org) A bármilyen stádiumú hasnyálmirigyrák ÖT ÉVES túlélési aránya 12%. "The average pancreatic cancer survival time for patients who are diagnosed before the tumor grows much or spreads is 3 to 3.5 years." (hopkinsmedicine.org) A hasnyálmirigyrák ÁTLAGOS túlélési ideje 3-3,5 év azoknál a betegeknél, akiknél a daganatot a nagymértékű növekedés vagy az áttétek kialakulása előtt diagnosztizálták. Szóval ennek megint egy ordas nagy hazugság és néphülyítés szaga van.
törölt felhasználó
2024. január 04. 20:09
Gépi ford: A Pfizer befejezte a Seagen felvásárlását. "Ez egy nagyszerű nap a Pfizer számára, és ami még fontosabb, a rákkal élő emberek számára, mivel egyesítjük a Seagen és a Pfizer forradalmi tudományát és legjobb tehetségeit, hogy vezető onkológiai szervezetet alkossunk" - mondta C. Boshoff, a Pfizer onkológiai igazgatója és ügyvezető alelnöke. "A tudomány és a betegek életének javítása és meghosszabbítása iránti szenvedély által vezérelve együtt sürgősen dolgozunk közös célunk érdekében, hogy új reményt hozzunk a rákkal élő embereknek mindenhol." "A világ egyik vezető innovatív biogyógyszerészeti vállalataként vállalt felelősségünkkel összhangban együttműködünk az egészségügyi szolgáltatókkal, a kormányokkal és a helyi közösségekkel, hogy világszerte támogassuk és bővítsük a megbízható, megfizethető egészségügyi ellátáshoz való hozzáférést." https://www.pfizer.com/news/press-release/press-release-detail/pfizer-completes-acquisition-seagen
törölt felhasználó
2024. január 04. 20:05
Gépi fordítás: A Pfizer befejezte a Seagen felvásárlását, VEZETŐ onkológiai vállalattá válik, készen áll arra, hogy felgyorsítsa az áttörést jelentő kezelések következő generációját a rákos betegek számára. A Seagen egy transzformatív rákgyógyszereket felfedező, fejlesztő és kereskedelmi forgalomba hozó globális biotechnológiai vállalat. "Az USA-ban minden HARMADIK ember élete során rákos diagnózist kap" - mondta Albert Bourla elnök-vezérigazgató. "A Seagen szabadalmaztatott, világelső antitest-gyógyszer konjugátum (ADC) technológiájával, valamint a Pfizer képességeinek és szakértelmének mértékével és erősségével készen állunk arra, hogy megváltoztassuk a rákkezelési paradigmát. Úgy gondoljuk, hogy az onkológia jelentős növekedési hajtóerő lesz a Pfizer számára, és jelentősen hozzájárul rövid és hosszú távú PÉNZÜGYI CÉLJAINK eléréséhez." - tette hozzá Bourla. https://www.pfizer.com/news/press-release/press-release-detail/pfizer-completes-acquisition-seagen
Zolotarjov
2024. január 04. 19:45
Pfizer.. https://youtu.be/3UhCiTa5M5g?si=_WUwdhdC3p06Iw0p
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!