A múlt iránti szenvedélyes érdeklődés újszerű megoldást szült az elmúlt években hazánkban, amelynek eredményességét többek között tarsolylemezek felfedezése bizonyítja – mondja Rácz Tibor Ákos.
A közösségi régészet szerepe fölértékelődött Magyarországon az elmúlt években, civilek és régészek sokszor összefogva indulnak „kincsvadászatra”, a közös munkához pedig szakmai kereteket biztosít a Közösségi Régészeti Egyesület. Az újszerű, gyümölcsöző kutatásokról Rácz Tibor Ákost (1976), a Ferenczy Múzeumi Centrum régészét, a Közösségi Régészeti Egyesület elnökét kérdeztük.
*
Honnan jött az ötlet a közös munkára?
A múlt iránt szenvedélyesen érdeklődő civilek az elmúlt tíz évben fokozódó mértékben keresték a kapcsolatot a régészekkel és a terepi kutatásokat folytató örökségvédelmi intézményekkel. A nagyközönséggel való mindennapi kapcsolattartás és a legújabb tudományos eredmények hiteles tolmácsolása azonban gyakran meghaladja a kutatóközpontok és múzeumok kapacitását. A 2019-ben megalapított
Közösségi Régészeti Egyesület közvetítőként működik az intézmények és a civilek között,
ezzel egy jól körvonalazható kulturális igényt elégítünk ki.
A 2010-es évek elejétől folytattunk terepi régészeti tevékenységet önkéntesekkel, önkormányzatokkal és egyetemekkel, és 2015-16 körül már egy 50 fős stabil mag alakult ki a kutatásokat összefogó Ferenczy Múzeumi Centrum holdudvarában.
Az egyesület ötletét már ekkoriban felvetették önkénteseink, de még jó pár év eltelt, amíg sikerült letisztázni a céljainkat, működési elveinket és közös nevezőre tudtuk hozni ezt a rendkívül színes háttérrel és motivációkkal érkező társaságot. Az alapítók közt és a vezetőségben egyaránt vannak régészek és nem professzionális kutatók, illetve régészhallgatók is.
Hogyan tudnak együttműködni a civilek és a hivatalos régészek? Ki dönt a fő kérdésekben, célokban?
A működésünk projektalapú és bárki javasolhat kutatási témákat. Nagyon jó kezdeményezések jönnek civil oldalról és kimondott célunk, hogy a lokális közösségeket erősítsük helytörténetük megismerésében, identitástudatuk alakításában.
Jellemzőbb azonban mostanában, hogy kutatóintézetek, elsősorban egyetemek felkérésére veszünk részt ásatásokon és fémkereső műszeres kutatásokon.
A döntéshozatal demokratikus,
és nem kevés nehézséggel jár mindenki szempontjait figyelembe venni egy-egy elvi döntés kapcsán, de a befektetett energia, a sok körös egyeztetés mindig megtérül, hiszen ez a csapat baráti társaságokból, mikroközösségekből áll, és a programjaink alapvetően a szabadidő hasznos eltöltésére teremtenek megfelelő környezetet.
Egy motivált és jókedvű közösség rendkívül hatékonyan tud dolgozni, ez a munka pedig az örökségvédelmet szolgálja,
a kulturális örökség megismerésére és megmentésére irányul.
Hogy néz ki ez a gyakorlatban?
Tudományos szempontból különös jelentőségű, vagy veszélyeztetett régészeti lelőhelyeket kutatunk különböző módszerekkel. Évente minimum egy, de inkább két-három tervásatást végzünk.
A szakmai irányítás mindig egy projektvezető régész kezében van,
aki szerződéses viszonyban áll egy kutatóintézettel, legyen az múzeum, vagy egyetem, de a bontómunkában, dokumentációban, illetve a projekt finanszírozásában az önkéntesekre támaszkodunk.
Mi változott az elmúlt évtizedekben az átlagemberek régészethez való viszonyában? Egyfajta robbanás érzékelhető az érdeklődésben, minek köszönhető mindez? Több a támogatás?
A régészet iránti fokozott érdeklődés valószínűleg több, párhuzamosan ható tényező eredménye. A közösségi média sokban segíti a szakmánkat abban, hogy megmutassuk a régészet céljait, módszereit és eredményeit.
A terepi kutatás számtalan kihívással, izgalommal és örömmel jár, és egy élményközpontú társadalomban ez rendkívül vonzó tud lenni.
Ugyanakkor több tudományterületen hódít a civil tudomány eszméje, vagyis a szakfeladatok kiszervezése civilek számára és együttműködés önkéntesekkel. A régészet minden munkafázisában, ideértve a leltározást és kiállítások rendezését is, kiválóan alkalmas a közösségben végzett munkára.
A kutatási joggal rendelkező intézmények részéről egyértelműen érezhető a növekvő támogatás,
az lenne szerencsés, ha a fenntartók is több figyelmet és anyagi forrást tudnának ezekre a kezdeményezésekre fordítani.
Milyen eredményeket tud felmutatni a kezdeményezés?
Tavaly például a Pázmány Péter Katolikus Egyetem középkori vár- és kolostorásatásaiba kapcsolódtunk be Felvidéken, Nagykövesden és Ipolyságon, de az Eltével is dolgoztunk együtt egy római lelőhelyen. A Hadtörténeti Intézet és Múzeum, a Gödöllői Városi Múzeum és egyesületünk közös projektje a második világháborús Attila-vonal fémkeresős kutatása, ami jelenleg is zajlik.
Az elmúlt tíz év alatt az ehhez hasonló, együttműködésben végzett kutatások száma már meghaladta az ötvenet.
Kilenc honfoglalás kori temető és három tatárjárás kori kincslelet ásatásán vagyunk túl.
Több tízezer, kontrollált kutatásból származó régészeti lelet került be a résztvevő múzeumok nyilvántartásába.
Vannak azonban olyan eredményei a munkánknak, melyek nem mérhetők objektív mutatókkal, ilyenek a személyes élmények, a kutatás és felfedezés öröme, a jól végzett munka utáni elégedettség, a megszerzett képességek és ismeretek, melyek közvetlenül a társadalomban hasznosulnak.
Volt, hogy civil fémkeresősök „villantottak” nagyot a terepen, megágyazva komoly tudományos eredményeknek?
Több komoly kutatási projektet alapoztak már meg szerencsés civil felfedezések. A kincstalálás már-már szokványosnak mondható forgatókönyve az, hogy a múzeummal szerződéses jogviszonyban álló
önkéntesek felfedeznek egy ígéretes lelőhelyet, ahol később az erőforrások csoportosításával és civil részvétellel feltárást kezdeményezünk.
Így tártuk fel legutóbb a csomádi tarsolylemezt, de a programjaink őseredeténél álló bugyi-felsőványi tarsolylemez is hasonlóképp került elő.
A régészet iránt érdeklődő civilekben működik a kincskereső ösztön, a nagy fogás iránti vágy. Hogy kerülik el a visszaéléseket, a kincsek fű alatti értékesítését?
A közösségi régészeti programok próbája Magyarországon, hogy hogyan kezelik a fémkeresőzés jelenségét. A fémkeresőzés számunkra ismeretlen hányada a szürke, vagy éppen sötét zónába esik. S
em a tevékenység tiltása, sem a liberalizálása nem célravezető, mindkettő visszaélésekhez vezet. Az oktatásban és integrációban hiszek,
ezt követjük immár tíz éve. Legális keretek közt lehetőséget biztosítunk civileknek, hogy használják a műszert, de ez a tevékenység feltételekhez kötött és minden fázisa kontrollált. Több év közös terepi munka és oktatóprogramok előzik meg a bizalmat, ami viszont ha kialakult, akkor feltétlen. Nálunk a közösség maga szűri és dobja ki soraiból az oda nem tartozókat.
Melyek az egyesület hosszú távú céljai? Mivel lenne elégedett húsz év múlva?
Azon dolgozunk, hogy a társadalmat érzékenyítsük a régészeti örökség elemei iránt, azt szeretnénk, ha a jövő nemzedék tudatosabban állna hozzá kulturális értékeink védelméhez.
További érdekes képek:
Nyitókép: Szisztematikus lelőhelyfelderítés Pilisvörösváron
A székelyek török nyelvet beszéltek, stratégiai okok és a hun-hagyomány miatt csatlakozhattak a honfoglalókhoz – mondja Aydemir Hakan tudományosan megalapozott, forradalmi tanulmányában.
Új módszertan és az elhanyagolt kínai források vezették Aydemir Hakan török kutatót a tudományos elmélethez: talán mégis Anonymusnak volt igaza. Még a székelyek vándorlása is követhetőnek tűnik!
A honfoglalás már nem egy „Besenyő vereség okozta katasztrófatörténet”, hanem egy hosszú, tudatos betelepülési folyamat, amelynek kezdete a 9. század közepére és végére tehető – árulta el Szabados György.
A székelység származása nyolcszáz éve izgatja a magyar történészeket. Most Keszi Tamás régész új, kreatív és tudományosan is meggyőző hipotézissel állt elő. Valóban a székelyek volnának a mi kozákjaink?
Egy igazán különleges Árpád kori ékszerre bukkantak a mezőkeresztesi csata helyszínén.
A 90 kilogrammosok között versenyző magyar cselgáncsos azeri ellenfelétől kapott ki a zágrábi olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságon.
Az Abramsokból ötöt már kilőttek, pedig ezek a páncélosok úgy érkeztek meg Ukrajnába, hogy segítségükkel fordulatot lehet elérni a háborúban.
