Fény az alagút végén

2020. július 07. 09:09

A jövő év második negyedében különösen látványos lesz a bázishatás, amikor bőven kétszámjegyű lehet a növekedés üteme.

2020. július 07. 09:09
Suppan Gergely

„A vendéglátóhelyek forgalma az áprilisi 75 százalékos visszaesésről június első felére már csupán 30 százalékos csökkenésre »javult«. A gépkocsiforgalom is hétről hétre fokozatosan, de érezhetően erősödik, ami a gazdasági aktivitás élénkülésére utal, miközben nő a töltőállomások forgalma és az ipari termelésben nem kis szerepet betöltő finomítói tevékenység is élénkül. Az ingatlanközvetítő irodák szerint június közepére az érdeklődés már meghaladta a járvány előtti szintet. Néhány területen, például az esküvőszervezésben, egyértelműen látszik az elhalasztott rendezvények pótlása. Egyes, a hazai vendégek által nagy többségben látogatott vidéki szálláshelyeken már 60-80 százalékos a július–augusztusi foglaltság.

A kormány a munkaerőpiacon is halvány fordulatot jelentett be, amit a KSH a foglalkoztatottak számának májusban mért emelkedésével támasztott alá, megerősítve a gazdaság élénkülésével kapcsolatos tapasztalatokat.

Július elejétől pedig – a várakozásunknál hamarabb – kinyithatnak a mozik, a színházak és más közösségi helyek. Mindezek alapján joggal feltételezhetjük, hogy a június első felére becsült 4 százalékos visszaesés tovább mérséklődik, a júniusi átlag is tovább javul. A valós idejű adatokból képzett havi becslések szerint a második negyedévben átlagosan 9 százalék körüli lehet a GDP visszaesésének mértéke, ami megközelíti a mínusz 9,5 százalékos előrejelzésünket.

A harmadik negyedévben már 2-3 százalékra szelídülhet a visszaesés mértéke, kedvező esetben pedig a negyedik negyedév akár már stagnálást is mutathat az egy évvel korábbihoz képest, 2,7–3,2 százalék közöttire várjuk az idei évi zsugorodást.

Kifejezetten biztató, hogy az európai, különösen a francia és brit beszerzésimenedzser-indexek, lényegesen meghaladva a várakozásokat, 50 pont fölé ugrottak júniusban, ez már növekedést és egyúttal határozottan V alakú kilábalást jelez előre, a főbb európai exportpiacaink is hozzájárulhatnak a hazai gazdaság helyreállásához. Az európai járványhelyzet meredeken javult, ami szintén biztató az exportkilátásainkra nézve, bár néhol még átmenetileg kialakulnak gócpontok. Jóval aggasztóbb a tengerentúli helyzet, még kérdés, hogy az újra gyorsuló járvány megakasztja-e az amerikai kilábalást. A bázishatások miatt jövőre a növekedés akár a 6 százalékot is elérheti.

A jövő év második negyedében különösen látványos lesz a bázishatás, amikor bőven két számjegyű lehet a növekedés üteme.

Egyes területeken extrém számokat láthatunk majd áprilisban. Mindehhez persze egyértelműen szükség lesz a nemzetközi turizmus fokozatos helyreállására, az idén elmaradt konferenciák, vásárok, fesztiválok és más tömegrendezvények megtartására.

Az oltóanyag-kutatással kapcsolatban továbbra is optimisták vagyunk, mint ahogy a meglevő gyógyszerek, eljárások koronavírus elleni terápiás kísérleteivel is. A hazai egészségügy felkészültsége számottevően javult, a védekezési és távolságtartási eszközökkel fékezni lehet a járvány esetleges második hullámát. A márciusihoz hasonló korlátozásokra nem számítunk, ezért egy második hullám már jóval enyhébb visszaesést okozhat, azonban lassítaná a kilábalást, ez negatív kockázat a gazdaság idei kilátásaira nézve.”

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Valodi
2020. november 04. 02:29
.... örvendezik a RÁK..... Korlátlan a növekedés!
nyúlgerinc
2020. szeptember 08. 08:39
Nélküled sokkal szebb lenne.ű És akkor még a HVG és a hozzá hasonló szennyoldalak nélkül még szebb lenne. Legközelebb, te seggfej sorold fel mindazokat az eredményeket amelyeket ez a kormány eddig a te érdekeidben is elért. Szerintem egy kockás füzet nem lenne elég erre. Örülök annak, hogy a rémálmaidat jelentő Mészáros úr és társaságai ennyi állami megrendeléshez jutnak, mert ha például a hozzád hasonló seggfejek döntenének bizonyos ügyekben akkor a nemzeti jövedelem jelentős részét külföldre vinnék az általad preferált Lajtán túli cégek. Amire volt példa abban a korszakban ami előtted a jó példa. Szerintem a továbbiakban inkább hazudozzál és lázítsál a HVG és a már említett szennyoldalakon, mert ott elsősorban a nem magyarok - mint te - szólnak hozzá a cikkekhez.
glensi
2020. szeptember 07. 20:13
Suppi jó elemző, eddig bejött amit mondott.
mákos lecsó
2020. szeptember 07. 20:13
70 éve esélyes.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!