A K&H Bank meg sem érezte a járványt

2020. szeptember 04. 13:53

A K&H Bank a járványhelyzet ellenére az első és  második negyedévben is pozitív adózás utáni eredményt ért el, így az első fél évet 7,1 milliárd forintos adózás utáni nyereséggel zárta, ami tartalmazza a Covid-19 járványhoz kapcsolódó, mintegy 22,6 milliárd forint várható veszteséget – mondta Gombás Attila, a K&H csoport pénzügyi vezetője online sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

2020. szeptember 04. 13:53
null

Hozzátette: a bank az első fél évben 3,6 milliárd forintot könyvelt el a fizetési moratóriumhoz kapcsolódó kiigazítási veszteségre, és 19,0 milliárd forint értékvesztést a világjárvány okozta várható hitelezési veszteségekre. A magas kockázati költségek ellenére mindkét negyedév nyereséges lett, a növekvő üzleti volumen és az eredményes költséggazdálkodás eredményeként: az adózás utáni nyereség az első negyedévben 6,5 milliárd forintot, a másodikban pedig 600 millió forintot tett ki – közölte.

Éves összevetésben a K&H Bank egyszeri tételek nélküli féléves adózás utáni nyeresége közel 12 százalékkal 29,3 milliárd forintra nőtt – ismertette Gombás Attila.

Az MTI kérdésére közölte: kedvezőbb második fél évet vár a bank, a várható veszteségre vonatkozó becslést folyamatosan felülvizsgálják.

Kérdésre közölte: nem számítanak arra, hogy a március-májusihoz hasonló korlátozások megismétlődnének. Remélik, hogy a hitelezési volumen fennmarad a második fél évben, a személyi kölcsönöknél némi javulást várnak. Az ügyfél-, és a tranzakciós forgalom sem fog olyan visszaesést elszenvedni, mint a második negyedévben – mondta, hozzátéve, hogy a fióki forgalom mostanra a vírushelyzet előtti szintre emelkedett vissza.

Gombás Attila tájékoztatása szerint a bank működési bevételei 6,1 százalékkal 86,3 milliárd forintra nőttek az első hat hónapban, a nettó kamatbevétel pedig 8,1 százalékkal 42,6 milliárd forintra. A nettó díjbevétel mérsékelten, 3,1 százalékkal, 32,3 milliárd forintra nőtt, a lassabb növekedés oka a tranzakciós díjbevételek második negyedévi visszaesése.

Az ügyfélhitelek állománya éves alapon 14 százalékkal 1769 milliárd forintra bővült, a betétállomány 21 százalékkal 2873 milliárd forintra nőtt az időszak végére.

Elmondta: folyamatosan nő a hitelek, és a betétek állománya, a K&H az első hat hónapban 293 milliárd forint új hitelt helyezett ki, ami éves összehasonlításban 17 százalékos növekedés.

A teljes új lakossági hitelkihelyezés 39 százalékos bővüléssel elérte a 104 milliárd forintot, és 25 milliárd forint értékű babaváró hitelkihelyezést tartalmaz. Az új vállalati hitelkihelyezés 11 százalékkal 188 milliárd forintra nőtt.

A bank áprilistól csatlakozott az MNB Nhp Hajrá! programjához, ebben július végéig 69 milliárd forintnyi szerződést kötöttek, ami 24 százaléka az összes ilyen kihelyezésnek – ismertette Gombás Attila.

Közölte: a K&H Biztosító adózás utáni eredménye 2020 első felében 5,5 milliárd forint volt, a nem-élet terület díjbevétele 28,3 milliárd forintot ért el, éves alapon 5 százalékkal nőtt. Az élet üzletág erős üzleti teljesítményt nyújtott, a rendszeres, befektetési egységhez kötött (unit-linked) nyugdíjtermék éves alapon 24 százalékot növekedett, az önálló kockázati termékek az elmúlt év azonos időszakához képest 7 százalékkal bővültek.

Kitért arra, hogy a nem teljesítő hitelek állománya tovább javult, az előző negyedévi 3,6 százalékról 3,0 százalékra, amit a moratórium segít jelenleg azzal, hogy elnyújtja a terheket. Erről a valós helyzetkép a moratórium után lesz látható – mondta. Jelezte: a bank ügyfeleinek 57 százaléka tovább törleszti a hiteleit. Kérdésre elmondta azt is, hogy a moratórium meghosszabbításáról nincs döntés, a bankszektor és a kormányzat között egyeztetés van.

(MTI, Fotó: MTVA/Bizományosi: Balaton József)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!