Egyre távolodik a tőzsde a reálgazdaságtól

2020. október 27. 12:05

A pénzügyi eszközök ára az egekben, miközben a munkanélküliség sosem látott magasságokban tartózkodik – mutatott rá Frederik Schlingemann, a Pittsburgh Egyetem és René Stulz, az Ohio State University professzora.

2020. október 27. 12:05
null
Takács Zsolt

Az egyes vállalatok piaci kapitalizációja egyre kevésbé tükrözi a munkapiaci hozzájárulásukat. Az Apple, amelynek értéke 2,04 billió dollár, mindössze 137 ezer embert foglalkoztat, miközben a 410 milliárd dolláros értékkel rendelkező Walmart 2,2 millió embernek ad munkát. A cégek piaci értéke tehát egyre kevésbé tükrözi azt, hogy mennyiben járulnak hozzá a munkapiac, ezzel pedig a reálgazdaság teljesítményéhez.

Az S&P 500 és a foglalkoztatottság aránya

Azok a cégek, amelyek nem a feldolgozóiparban működnek vagy kiszervezik a gyártást külföldre, azok kevesebb munkaerőt alkalmaznak az Egyesült Államokban, ilyen az Apple is – nyilatkozta erről az AlphaOmega Advisors vezére, Peter Cecchini, aki szerint a munkaerőpiaci növekedés jelentős része azon szektorokban történt, amelyek hagyományos értelemben nem innovatívak, mint például az éttermi-szolgáltatások.

A kutatás azért is aktuális, mert az S&P500 34 százalékkal csökkent február 19. és március 23. között, de ezután szeptember másodikáig közel 60 százalékkal nőtt.

Október 19-én csak 3,4 százalékkal maradt el a részvénypiaci mutató a valaha mért legnagyobb értéktől.

A munkanélküliségi ráta eközben 14,7 százalékra ugrott a vírus előtti 3,5 százalékos szintről. Szeptemberben a mutató még mindig 7,9 százalékon állt. Ennek hátterében Cecchini szerint az áll, hogy az amerikai gazdaság egyre inkább a szolgáltató szektorra támaszkodik, a feldolgozóipar dominanciája csökkent az évek alatt. 

Korábban a feldolgozóipar volt a munkaerőpiac fő mozgatórugója, de 1973 óta 30,9 százalékkal csökkent a szektorban dolgozók aránya. Eközben egyes szolgáltató ágazatokban a munkaerő száma megduplázódott vagy akár megháromszorozódott.

(Borítókép: MTI)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
matykox
2020. október 27. 20:27
Igen, a jólét furcsa ára ... outsourcing a varázsszó, ha a lovak közé dobják a gyeplőt. De sajnálatos módon a világ mégis csak a reáliákon alapul!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!