Ausztrália további segítséget nyújt gazdaságának

2020. november 10. 11:57

Az ausztrál jegybank (RBA) 0,1 százalékra csökkentette az alapkamatot november elején, hogy támogassa a munkahelyteremtést és a gazdaság fellendülését.

2020. november 10. 11:57
null
Takács Zsolt

A csökkentést azt követően jelentették be, hogy egyes előrejelzések szerint az ország gazdaságának több időre van szüksége, hogy elérje a vírus előtti szintet, mint azt korábban gondolták.

Az RBA szerint

a harmadik negyedév növekedéssel zárulhat, de a munkanélküliségi ráta továbbra is magas marad,

nagyjából nyolc százalék körül csúcsosodhat ki a korábban várt 10 százalék helyett.

2022 végére az előrejelzések szerint a munkanélküliségi ráta hat százalék körül alakulhat. Brad Hinton, a PH Property igazgatója szerint, ha elfogadják a 0,15 százalékpontos csökkentést, akkor több vevő jelenhet meg az ingatlanpiacon.

Az ausztrál statisztikai hivatal adatai szerint a lakáshitel-kötelezettségvállalások értéke szeptemberben hat százalékkal, 17,3 milliárd dollárra emelkedett. A növekedés közel feléért az új ingatlanok építése a felelős, itt 25,3 százalékos növekedés történt szeptemberben.

David Robertson, a Bendingo és Adelaide Bank vezető kutatója szerint az alapkamat csökkentése tiszta üzenet a vevők számára, hogy a jegybank további monetáris segítséget tud nyújtani a gazdaságnak.

(Borítókép: MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!