Optimizmus uralkodik a kis- és közepes vállalkozások körében

2021. április 13. 08:31

A járvány ellenére egyre bizakodóbban tekintenek a kis- és közepes vállalkozások (kkv) a következő egy évre – közölte a K&H az első negyedéves kutatásaira hivatkozva az MTI-vel hétfőn.

2021. április 13. 08:31

A felmérés szerint a kkv-bizalmi index 5 pontos emelkedéssel 14 pontot ért el 2021 elejére, megközelítve a 17 pontos mindenkori csúcsot, amit legutóbb 2019-ben mértek.

A K&H a javulást azzal magyarázta, hogy

a vállalkozók többnyire kedvezően ítélik meg a gazdaságpolitikát, és több uniós forrásra számítanak.

A kormányzati intézkedéseket 42 százalékuk gondolja vállalkozásbarátnak, és csak 17 százalék azok aránya, akik szerint mindez nem megfelelő, vagy nem elég. A vállalkozásokat támogató programok mellett a vidékfejlesztési program, és lakásfelújítási támogatás is sok cégnek kedvez – tették hozzá. A legnagyobb javulást a szolgáltatásban, és az iparban mérték az előző negyedévhez képest.

Az ipari cégek bizakodását feltehetően a beruházások növekedése, valamint az építőipari fellendülés okozhatta, míg a szolgáltatók a korlátozások enyhítésében bíznak. A mezőgazdasági cégek hangulata jelentősen romlott, bár még így magas szinten maradt, a kereskedelem pedig a korlátozások miatt egyelőre nem sok jót várnak – írták. A felmérés azt mutatta, hogy mivel a válság a közepes vállalkozásokat sújtotta legkevésbé, ők sokkal derűlátóbban, mint a kisebb cégek. A K&H kkv-bizalmi indexet 400 magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint éves árbevétel alatti társaság visszajelzései alapján készítik el. Az idei első negyedéves felméréshez február 25. és március 19. között kérdezték meg a cégek üzleti döntéshozóit.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!