György László: Nemcsak sportolóink, a magyar ipar is rekordokat döntöget

2021. augusztus 06. 17:23

Idén júniusban az ipari termelés volumene 22 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi értékét. A járványt követő gyors újraindításnak köszönhetően a magyar ipar júniusi teljesítménye meghaladta a válság előtti szintet – kommentálta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes jelentését pénteken az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). „Magyarországon az ipar V-alakban pattant vissza, ami azt mutatja, hogy nagyon is versenyképes, az exportkapacitásaink jól működnek és termelnek a külföldi piacokra” – mondta el az adatokat értékelve György László, az ITM gazdaságstratégáért és szabályozásért felelős államtitkára.

2021. augusztus 06. 17:23
null

„Az ipari kibocsátás tavaly áprilisban érte el mélypontját a járvány miatt, azonban már tavaly nyár végétől fokozatosan felfutott a kibocsátás, mostanra pedig ledolgoztuk a korábbi kiesést. Az idei év első hat hónapjában rekordteljesítményt ért el a hazai ipar. A további növekedést azért támogatjuk programjainkkal, hogy rendelkezésre álljon a fedezete és jövőre vissza tudjuk adni a családoknak a befizetett adót” – tette hozzá az államtitkár.

Facebook-oldalán a következőképp kommentálta az ipari termelés alakulását az államtitkár: „Nemcsak sportolóink, a magyar ipar is rekordokat döntöget: 2021. első hat hónapjában a hazai termelés volumene 18,8 százalékkal növekedett. Ez egyben azt is jelenti, hogy a magyar ipar teljesítménye visszatért a járvány előtti növekedési pályájára.”

A munkanaphatástól megtisztított adatok alapján a kibocsátás júniusban 18,6 százalékkal emelkedett. A bővüléshez a feldolgozóipar minden alága hozzájárult. A legnagyobb súlyú járműgyártásban jelentősen, míg a számítógép, elektronikai, optikai termék és az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártásában kevésbé lassult a növekedés üteme – idézte az ITM közleménye a KSH jelentését.

Míg a hazai ipar tavaly európai összevetésben a középmezőnyben végzett, 2021-ben várhatóan ismét a rangsor elején fog szerepelni.

A járványt követő helyreállást segítik az elmúlt időszakban bejelentett nagy volumenű beruházások, melyek középtávon növelik a termelőkapacitásokat, emellett a gazdaság-újraindítási akcióterv intézkedései is tompítják a járvány negatív gazdasági hatásait.

(MTI, fotó: Szalai Ádám/ITM)

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
KannibálTatárÚr
2021. augusztus 10. 12:36
A szarból nhezebb kimászni, mint haladni a kitaposott utakon. Buták vagytok ti, "értelmiségi elit".
Fregoli
2021. augusztus 10. 12:36
1. Meghaladta a válság előtti szintet. Ez a bázistól független mérték. 2. Minden országban szar a bázis. Nálunk közepesen volt szar. Na, innen fuss neki újra.
Camael
2021. augusztus 09. 13:22
ne épüljenek stadionok, ne legyen atlétikai pálya, ne legyen motogp pálya, nolimpia ...stb igazad van szólj a haverjaidnak, hogy hagyják békén a sportot, a sportolókat
illibernyák
2021. augusztus 09. 13:21
Mi a faszzomnak kell ide behozni a sportot? Mi a fasz köze van az ipar teljesítményének a sporthoz? Miért kérkedik egy kibaszott államtitkár a magyar sportolók eredményével? Semmi köze hozzá. El a kezekkel a sportól. Hitler, Sztálin és Rákosi is szeretett sütkérezni a sportolóik sikerében. Úgy látszik, Orbánisztánban sincs ez másképp. Egészen elképesztő és döbbenetes!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!