A keresleti bumm elmaradt, a szállítási költségek mégis az egekbe szöktek

2021. szeptember 07. 12:11

Egyedül Észak-Amerikában nőtt meg jelentősen a logisztikai cégek által érzékelt globális kereslet, de a kapacitáshiány miatt elszálltak a szállítási árak.

2021. szeptember 07. 12:11
null
Takács Zsolt

A Maersk adatai szerint a globális tengeri szállítás forgalma 2,7 százalékkal nőtt 2021 második negyedévében a két évvel ezelőtti azonos – koronavírus előtti – időszakhoz képest. Ennek ellenére a Maersk átlagos szállítási díja 63 százalékkal nőtt 2019 második negyedévéhez képest.

A Drewry World Container Index azt mutatja, hogy az azonnali árak 9371 dollárra nőttek a negyven lábbal egyenértékű egységekre, ami 6,7-szerese a két éve tapasztalt árnak.

Lars Jensen a Vespucci Maritime vezérigazgatója az American Shippernek nyilatkozta, hogy a globális konténerhajós szállítás kereslete az év elején közel négy százalékkal volt magasabb, mint 2019 elején. Jensen elmondta, hogy 2019-ben a szállítmányozó cégek nem tapasztaltak kapacitáshiányt, mivel volt elég hajó és konténer, valamint a kikötők, a kamionos és a vasúti közlekedés is megfelelő minőségű volt. „A 4 százalékos növekedés most sem okozhat gondot” – tette hozzá a vezérigazgató, aki szerint globális keresleti robbanásról nem beszélhetünk, hiszen a növekedést kizárólag az észak-amerikai kereslet fokozódása eredményezi. A Vespucci Maritime vezérigazgatója szerint jelenleg a legnagyobb problémát a kapacitáshiány jelenti.

Tengeri dugók

A tengeri szállítás kapacitását jelentősen korlátozzák a tengeri és szárazföldi torlódások. A Maersk tanácsadói azt kérik az amerikai ügyfelektől, hogy minél előbb juttassák vissza az eszközöket, mert

a túlterhelés csak fokozódni fog a közeljövőben.

Az iparág előrejelzései szerint a kereslet – főként az észak-amerikai – tovább nőhet 2022 elején és azt követően.

Az Alphaliner arról számolt be, hogy a szállítmányozóknak sokkal nagyobb űrtartalomra van szükségük, mivel a hajók elakadnak az Egyesült Államok és Ázsia túlterhelt kikötőiben.

Lehorgonyzott hajók Los Angeles kikötője előtt
Lehorgonyzott hajók Los Angeles kikötője előtt

Egyes szállítmányozó cégek azt nyilatkozták, hogy

legalább 20-25 százalékkal nagyobb flottakapacitásra van szükségük

– elsősorban a csendes-óceáni térségben – ahhoz, hogy továbbra is ugyanannyi rakományt szállíthassanak. A Maersk is megerősítette, hogy torlódások miatt a saját valós flottakapacitásuk kisebb, mint a vírus előtt volt.

Vincent Clerc a Maersk ügyvezető alelnöke egy konferencián mondta el, hogy a cég flottája 2 százalékkal nőtt 2019 óta, viszont a forgalom három százalékkal csökkent.

Jensen szerint hihetetlen mértékben dübörög az amerikai gazdaság.

A vezérigazgató elmondta: amíg a hajókat és a konténereket át lehet szervezni, addig kikötőket nem. „A torlódást okozó tényezők olyanok voltak, mint a dominók” – szemlélteti Jensen, aki szerint a torlódáshoz hozzájárult a Szuezi-csatorna lezárása és a kínai Yantian kikötő bezárása, de a következő komoly fenyegetést a Kínában megjelenő delta variáns jelenti.

Jensen elmondta, hogy korábban egy hajó meghibásodása nem okozott problémát, mert áthelyezték a konténereket egy másik konténerszállítóra vagy kiszervezték a szállítást. A vezérigazgató szerint azonban ez már nem valósulhat meg, mert

egyszerűen nincsen szabad hajó.

Ez azt jelenti, hogy egyetlen kicsi hiba és a rendszer tovább terhelődik és „ez csak rosszabb lesz” – tette hozzá Jensen.

Nem tarthat örökké

A torlódás fokozatos enyhülésével az azonnali árak is gyorsan csökkenhetnek a jelenlegi nagyon magas szintről, bár egyre biztosabb, hogy ez csak 2022-ben történhet meg – mondta el Clerc.

Jensen szerint, ami most történik csak ideiglenes és csak a koronavírus szabályozza. A vezérigazgató szerint a szállítmányozásban nem okozott strukturális változásokat a COVID-19. Akárcsak Clerc, Jensen is úgy gondolja, hogy a torlódás enyhülésével gyorsan csökkenhetnek az árak, bár nem fognak visszatérni a világjárvány előtti szintre.

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
józan paraszti ész
2021. szeptember 08. 05:37
Az acél ára háromszorosára nőtt, miközben csökkentek a beruházások és a termelés, a fa ára négyszeresére nőtt, a szállitási igények 1 %-s növekedése 6,7-szeres árakat eredményez. Na közgazdászok, most mutassátok, meg, hogy tudomány amit műveltek. Ezek miért vannak?
Mich
2021. szeptember 07. 18:57
De nemcsak megmagyarázni, hanem leállítani is kellene az árak manipulálását! Mert nem a "Piac" alakítja az árakat, hanem a piaci résztvevők, méghozzá mindenféle módszerrel...!
MayorAnna
2021. szeptember 07. 18:38
A közgazdaságtan - csak, mint a pszichológia "tudomány" - nem több, mint sarlatánság. Megmagyaráznak mindent és mindennek az ellenkezőjét.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!