Budapesti lovas nyerte a Nemzeti Vágtát

2012. szeptember 17. 09:38

A 2012-es Nemzeti Vágta döntőjét vasárnap délután a Budapest-Ferencváros lovasa, Vass Jennifer nyerte Cordoba nevű lován. Az idei jótékonysági sztárfutam nyertese a Remény nevű lován versenyző Ungvári Miklós olimpiai ezüstérmes cselgáncsozó lett.

2012. szeptember 17. 09:38

Budapest-Ferencváros lovasa, Vass Jennifer nyerte Cordoba nevű lován a 2012-es Nemzeti Vágta döntőjét a fővárosi Hősök terén vasárnap. A győztes lovas az ünnepélyes díjátadón ötmillió forintos jutalmat és a verseny vándorkardját, egy 1848-as huszárkardot vehetett át az összegyűlt közönség előtt. Vass Jennifernek nem ez volt az első vágtaszereplése, korábban végzett már döntőben negyedik helyen. Cordoba nevű lova kilencéves herélt magyar félvér, amelyet mindössze három hete lovagol. A második helyezett Német János, Baja lovasa egymillió forintot, a Tata színeiben lovagló harmadik helyezett Mátyás Edina Daniella pedig félmillió forintos jutalmat kapott.

A vasárnap esti döntő volt az immár hagyománnyá vált, a lovas szakmát és a lovak kedvelőit  öt éve a Hősök terére csábító lovas esemény csúcspontja, de a nap során több győztest is avattak. A kishuszár vágtán Kulisity Anikó ért elsőként célba Mózes nevű lován, míg a fogatvágtán Tieger Endre aratott győzelmet. Az idei jótékonysági sztárfutam nyertese a Remény nevű lován versenyző Ungvári Miklós olimpiai ezüstérmes cselgáncsozó a Paci Doki Alapítványt támogatja a győzelmével járó százezer forinttal.

Az ötödik Nemzeti Vágta a korábbiakhoz hasonló módon nem csak a lovakról szólt, hasonló fontos szerepet kaptak a lovasok által képviselt települések, amelyek az 56-osok terén saját standdal mutatkozhattak be. A kulináris élvezetek kedvelői is találhattak kedvükre valót az Országkonyha étel- és italkülönlegességei között. A programokat kézműves és népművészeti bemutatók színesítették a Nemzeti Vágta ideje alatt.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Obulus
2012. szeptember 19. 23:04
:-)
states
2012. szeptember 19. 23:04
Csak ezt a Jennifer keresztnevet hagyta volna el valahol, mert borzalmas volt hallgatni egész este. Lónévnek is szörnyű, de embernek?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!