A Blur is fellép a Szigeten

2012. december 14. 13:47

A brit Blur is fellép a 2013-as Szigeten. A zenekarnak ez lesz az első magyarországi koncertje.

2012. december 14. 13:47

A britpop stílus történetének egyik legfontosabb csapata, a Blur is fellép a jövő évi Sziget fesztiválon. A Damon Albarn által vezetett zenekar először fog Magyarországon koncertet adni. Az idén a Brit Awards gálán a zenei életben játszott rendkívüli szerepéért életműdíjjal jutalmazott Blur 2013-as koncertkörútjának minden egyes állomása egyedi show lesz – közölték a szervezők.

Az 1989-ben alakult Blur a kilencvenes években vált világhírűvé, majd a 2003-as Think Tank című lemez megjelenése után a csapat – akkor meghatározatlan időre – felfüggesztette működését. A frontember öt évvel később jelentette be, hogy a zenekaron belüli ellentéteket sikerült tisztázni, és az együttes visszatér. Akkor a Blur a Glastonbury Fesztivál főzenekara volt, hét év után új kislemez is készült, ezt idén két új szám megjelenése követte, amit a Twitteren mutattak be élőben. Idén kiadták a zenekar eddigi munkásságát egybegyűjtő Blur 21: The Box című anyagot.

A Sziget fesztivált 2013-ban augusztus 5-től 12-ig rendezik meg Budapesten.

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vaga...
2012. december 26. 12:31
Judapesten.
birkakaka
2012. december 26. 12:31
Drogsziget hajrá.LMP gyülekező.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!