Vidnyánszky bemutatta leendő társulatát

2013. május 04. 16:20

Hobo és Reviczky jön, Bodrogi és Törőcsik marad a Nemzeti Színház megújuló társulatában.

2013. május 04. 16:20

Vidnyánszky Attila pénteken mutatta be a sajtónak a Nemzeti Színház megújuló társulatát, amelynek tizenhét régi és tizennégy új tagja lesz. Az új igazgató azt mondta, azt szeretné, ha irányítása alatt legalább olyan különleges hely lenne a Nemzeti Színház, mint Alföldi Róbert idejében. Vidnyánszky helyettese Eperjes Károly színművész lesz, aki szintén játszik majd, de elmondása szerint nem szeretne „túltengeni”.

A tizenhét maradó tag között ott van Törőcsik Mari, Bodrogi Gyula, Básti Juli és Udvaros Dorottya is, míg a tizennégy érkező között olyan nevek bukkannak fel, mint Reviczky Gábor, Nagy-Kálózy Eszter és Földes László – Hobo. Utóbbi elmondta, hogy tizennégy éve ismerik egymás Vidnyánszkyval, és hogy az igazgató szerzőként is számít rá.

Itt mindenkit igyekeznek besorolni valahova, én meg nem tartozom sehova. Hát nekem nagyon jól esik, hogy a Tudományos Akadémia közgyűlése és a tököli börtön után a Nemzeti Színházban játszhatok József Attilát. Ez fantasztikus” – mondta Hobo az RTL Klub kamerájának.

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mickamakka
2013. május 23. 12:08
azon már elgondolkoztál, h 2007-ben miért pályáztak öten a nemzeti élére, ha tudott volt, hogy alföldit nevezik ki? és most miért csak alföldi meg vidnyánszky indult, heee? hova tűnt pl. balikó? vajon miért nem szállt most ringbe? jaaa, mert már 2010 óta tudjuk, h vidnyánszky kapja meg a színházat.
states
2013. május 23. 11:59
Eszed a kefét, mi, mert ez se jött be. De legjobban jövő ilyenkor fogod enni, amikor megint buktok, mint Rottenbiller. Vigaszul viszont megnézheted Alföldit minden este valamelyik buziszínház buzipincéjének buzielőadásán.
koronaszepe
2013. május 23. 11:58
Hobo kitűnő előadó, a maga nemében olyan mint Cseh Tamás . Szugesszív, magávalragadó, hiteles minden mozdulata, minden villanása értéket közvetít. A Csavargók 10 parancsolata című önálló estje egészen egyszerűen zseniális. Zámbó Imrének 5 oktávos hangterjedelme volt, oszt ' jónapot. Ízlés dolga. Törőcsik Marit meg nem is értem ...
states
2013. május 23. 11:58
Ballibbancsokat ezért külön megüti a guta, hogy Hobo jött, és Töröcsik és Bodrogi maradt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!