Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Rendőrség: Arányos volt az utcazenészekkel szembeni intézkedés

2013. augusztus 26. 16:02

A Savaria Történelmi Karnevál igazgatója szerint a rendőrség által vasárnapra virradóra elvezetett fiatalok ugyan karneváli területen zenéltek, de arra nem volt engedélyük, a kora hajnali utcazene nem volt része a hivatalos programnak.

2013. augusztus 26. 16:02

Szommer Ildikó közölte: a fiatalok hajnali fél négykor doboltak, táncoltak, hangoskodtak az egyik helyszínen, emiatt a karnevál szervezőihez és a rendőrséghez is több lakossági bejelentés érkezett. A rendezvénytartási engedélyeket szem előtt tartó szervezők és később a kiérkező rendőrök is hiába kérték a fiatalokat, hogy hagyjanak fel a dobolással – fűzte hozzá.

Mérei Tamás, a Savaria Történelmi Karneválért Közhasznú Alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta: nem egyedi esetről van szó, az érintett fiatalokat hasonló okok miatt már korábban is figyelmeztették. Közlése szerint az eset előtt személyesen kérte őket arra, hogy ezúttal ne doboljanak, ne zavarják a belváros lakosainak nyugalmát. 

Felajánlottam nekik, hogy jövőre lépjenek fel a karnevál hivatalos programjában valamelyik színpadon, meg is ígérték, hogy idén nem lesz rendzavarás” – mondta. Az alapítvány kuratóriumának elnöke szerint szomorú, hogy az európai hírű, többnapos históriás rendezvényhez, amelyen emberek tízezrei szórakoztak gondtalanul, az idén egy ilyen történet kapcsolódik.

A rendőrség az esetről a honlapján azt közölte, hogy a Szombathelyi Rendőrkapitányság munkatársai a Készenléti Rendőrség járőreivel vasárnapra virradóra a szombathelyi Rákóczi Ferenc utcából jogszerű rendőri intézkedéssel szembeni engedetlenség, valamint szabálysértés miatt előállítottak öt férfit és két nőt. A rendőrség a hét ember meghallgatása után az ügyben szabálysértési eljárást indított.

A hétfő délutáni közleményben azt írták: az előállítottak közül hárman, egy kongadobegyüttes tagjai engedély nélkül szórakoztatták a karnevál résztvevőit. A Savaria karnevál főszervezői már múlt pénteken figyelmeztették a zenészeket, hogy tevékenységüket csak engedély birtokában gyakorolhatják, de ők ezzel nem rendelkeztek. Hozzáfűzték: a zenészek ígéretet tettek arra, hogy beszerzik a szükséges papírokat, s tevékenységükkel addig felhagynak. Ezzel ellentétben a rendezvény helyszínén vasárnap hajnalban ismét „felléptek”. A szervezők a megismételt, sikertelen felszólításuk után rendőri intézkedést kértek.

A tájékoztatás szerint a rendőrök vasárnapra virradóra jogszerű rendőri intézkedéssel szembeni engedetlenség, valamint csendháborítás és rendzavarás szabálysértés folytatása miatt előállították a zenészeket és még további négy embert. Az előállítottak a rendőri intézkedéssel kapcsolatban nem éltek panasszal, sérülést nem szenvedtek el.

Az ügyben lefolytatott vizsgálat megállapította, hogy az intézkedést végrehajtó rendőrök a szükséges mértékig, az arányosság elvének betartásával hajtották végre a kényszerítő eszközök alkalmazását, sérülést vagy anyagi kárt nem okoztak – írták a rendőrségi közleményben.

A rendőri fellépésről felkerült az internetre egy videofelvétel, amelyen az látható: a karnevál egyik helyszínén, a Borok utcájában fiatalok zenélnek, kongadobon játszanak, néhányan táncolnak. A helyszínre érkező rendőrök a felvétel tanúsága szerint megragadtak, a földre vittek, majd megbilincseltek néhány fiatalt, később elvezették őket.

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
3M..
2013. december 31. 19:55
Annyira volt arányos, mint a kormányőrökkel lefegyvereztetni a díszhuszárokat. Meg Brad Pitt fegyvereit forgatás előtt lefoglalni. Közröhej. Gratulálunk, reménykeltő teljesítmény. Szebb Jövőt!
micream
2013. szeptember 26. 18:59
ha valakit zavar, hogy egy volt komcsi szocipata és a lll/ll-s besúgókból meg volt MSZMP-sekből álló bandájával szétveri az országot az szerinted féreg? milyen magyar vagy te? trafikmagyar!
Sebaj Tóbiás
2013. szeptember 16. 17:47
Ezek veszélyes gonosztevők. Egy zenei fesztiválon zenélni, skandalum.
Sebaj Tóbiás
2013. szeptember 16. 17:47
Ehehe, pedig azt hittem Orbán Ráhel is ott lelte meg szíve választottját.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!