Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Hatvanadik alkalommal nyílt meg a Vásárhelyi Őszi Tárlat

2013. október 07. 10:53

A jubileumi, 60. Vásárhelyi Őszi Tárlat nyílt meg idén Hódmezővásárhelyen. A kiállításra 768 alkotás érkezett.

2013. október 07. 10:53

A Miniszterelnökséget vezető államtitkár, Lázár János arról beszélt a 60. Vásárhelyi Őszi Tárlat megnyitóján, hogy a kiállítás minden évben a kortárs magyar képzőművészet országos találkozójaként funkcionál. Az elmúlt hatvan esztendő nem volt könnyű, hosszú viták övezték – főként az 1970-es, 1980-as években – a Vásárhelyi Őszi Tárlat súlyát és szerepét. A kiállítás létjogosultságát ma már senki nem kérdőjelezi meg – tette hozzá a politikus. Mindenki, aki minőséget képvisel és vállalja Tornyai János szellemei hagyatékát, az lehetőséget kap a bemutatkozásra Hódmezővásárhelyen – közölte az államtitkár.

Baán László a Szépművészeti Múzeum főigazgatója megnyitójában emlékeztetett arra, az első – Galyasi Miklós múzeumigazgató, Kurucz D. István és Almási Gyula Béla festőművészek, valamint Szabó Iván szobrászművész által kezdeményezett – Őszi Tárlat a Hódmezővásárhelyen élő, illetve a város művésztelepein vendégeskedő alkotók kiállítása volt. Már az első tárlatok díjai is mutatták a képzőművészeti seregszemle országos jelentőségét – tette hozzá. „Az első évben nemzeti szobrászatunk egyik akkori legnagyobb mestere, Medgyessy Ferenc kapta a Tornyai-plakettet, a következő év fődíjasa pedig a friss Kossuth-díjas Barcsay Jenő volt” – közölte a főigazgató.

A jubileumi kiállításra rekordszámú, 768 alkotás érkezett, ezek közül a közönség 194 művész 262 műalkotását láthatja december elejéig az Alföldi Galériában. A kiállítás megnyitóján mintegy húsz elismerést adtak át. A fődíjat Orbán Viktor miniszterelnöktől és Almási István polgármestertől Czene Márta festőművész vehette át. Az idén első ízben odaítélt – a hódmezővásárhelyi önkormányzat és a Magyar Művészeti Akadémia által közösen alapított – Rudnay Gyula-ösztöndíjat Jagicza Patrícia Linda festőművész kapta.

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalmazott tanár
2013. október 09. 12:45
A Tárlat mindig nagy élmény. Köszöntöm a díjazott művészeket, gratulálok a nagyszerű elismeréshez, művészetük sikeréhez.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!