Együttműködés a magyar állam és a kolozsvári fiatalok között

2015. augusztus 16. 09:19

Az Emmi, az Új Nemzedék Központ és a kolozsvári ifjúsági szervezetek tehetséggondozásban és a helyi ifjúsági szervezetek megerősítésén dolgoznak együtt.

2015. augusztus 16. 09:19

Együttműködési megállapodást írt alá szombaton Kolozsváron, a Kultiválon (Kárpát-medencei Kulturális Ifjúsági Fesztivál) Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, Süveges Antal, az Új Nemzedék Központ Közhasznú Kft. ügyvezetője és Talpas Botond, a kolozsvári magyar ifjúsági szervezeteket tömörítő Magyar Ifjúsági Központ Egyesület elnöke. Az aláíró felek abban állapodnak meg, hogy támogatják egymást a tehetséggondozás, az önkéntesség és a helyi ifjúsági szervezetek megerősítésében.

„Írásba fektettük azt, ami már most is működik, hogy jelezzük: a jövőben is együtt kívánunk dolgozni” – nyilatkozta az MTI-nek Novák Katalin. Az államtitkár hozzátette, különös hangsúlyt kap a fiatalokkal való foglalkozás, az ifjúsági közösségek megerősítése Kolozsváron, hiszen Erdély fővárosa viseli 2015-ben Európa ifjúsági fővárosa címet. Novák Katalin arra is kitért, hogy Kolozsvár az ifjúsági fővárosi cím elnyerésével megelőzte a magyarországi városokat és a Kárpát-medence magyar többségű városait. „Bízunk benne, hogy lesz magyarországi város is, amelyik elnyerheti ezt a címet, és akkor számítunk a kolozsváriak tapasztalatára. Tanulni is jöttünk Kolozsvárra” – jelentette ki az államtitkár.

A megállapodást kolozsvári részről aláíró Magyar Ifjúsági Központ Egyesületet a Kolozsvári Magyar Diákszervezet hozta létre 2012-ben az egész kolozsvári magyar ifjúságra kiterjedő programok szervezésére. Az egyesület jelenleg több mint 50 kolozsvári magyar ifjúsági szervezetet jelenít meg.

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2016. március 16. 15:53
Helyes!
lajkakutyus
2015. augusztus 17. 12:11
Ne izgulj, jut a koszos fajtádra is.
Sötétbenbújkálóellenforradalmár
2015. augusztus 17. 12:10
Kezdődik ott is a káder terroR? Arról mekegjetek, hogy mi a füttyért szűnik meg a Mária rádió? Ez nem a demagógia része h legyen? Miért kellene erre gyűjtést rendezni? Meleg van meg menekültek meg Magyarország jobban teljesít?
MINDEN SÉMIT KIRAKNI EURÓPÁBÓL
2015. augusztus 16. 18:19
ez magaát oly nemzetinek tartó kormány együttműködhetne már azokkal a magyarországi fiatalokkal is, akiknek a családja nem tud 150milliós lakást venni dunakeszin ÁLLAMI BÉRLAKÁSÉPÍTÉS formájában
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!