Kettős fesztivállal búcsúzik Szentendre a nyártól

2015. augusztus 27. 14:29

A péntektől vasárnapig tartó Szentendre éjjel-nappal nyitva elnevezésű rendezvény részeként Bor és mámor címmel bor- és gasztrofesztivál, valamint Fényfőtér és a Katonazenekari Fesztivál is várja a látogatókat.

2015. augusztus 27. 14:29

Kettős fesztivállal köszön el a nyártól Szentendre a hétvégén. A péntektől vasárnapig tartó Szentendre éjjel-nappal nyitva elnevezésű rendezvény részeként Bor és mámor címmel bor- és gasztrofesztivál is várja a látogatókat – közölte a város turizmusért felelős munkatársa. Hidegkuti Dorottya elmondta: a nyár utolsó hétvégéjén Szentendre immár hagyományosan késő éjszakáig várja változatos művészeti és gasztronómiai programjaival a vendégeket. A város kiállítóhelyein, galériáiban és különböző szabadtéri helyszínein megrendezett képző- és iparművészeti kiállítások és vásárok mellett szabadtéri koncertek, színházi előadások, gyermekjátszószigetek, gumikacsaverseny, bor ihlette hajós és városismereti programok, valamint Fényfőtér és a Katonazenekari Fesztivál is várja a látogatókat.

 
A fesztiválba ismét bekapcsolódik a Dumtsa Korzó, ahol a három nap alatt két színpadon több mint 20 zenei produkcióval találkozhatnak az érdeklődők, de kínálnak gyermekprogramokat is, így például ecset nélküli családi festést és játszóházat. A szülőket is társasjátékokra ösztönzik a felnőttmegőrzőben – folytatta a felsorolást a szakember, vasárnap este pedig népzenei flashmob, utána Balkán Fanatik-koncert és fényfestés szórakoztatja a közönséget a Fő téren. A turisztikai szakember emlékeztetett rá: a város számos pontján várják kiállítások a látogatókat, Bihon Győző utcatárlata mellett a Vajda Lajos Stúdió pincegalériájában, a Ferenczy Múzeum intézményeiben, és új tárlat is nyílik az Erdész Galériában.
 
Hidegkuti Dorottya az idei év egyik különlegességeként említette a Nyitott városháza programot, a barokk épület koncertnek és kiállításnak ad otthont. Az immár ötödik alkalommal sorra kerülő jótékonysági gumikacsaversennyel kapcsolatban felidézte: az apró sárga jószágok a Bükkös-patakon „úsznak" versenyt a gyerekek legnagyobb örömére”, a bevétellel a középiskolások ösztöndíját támogatja a helyi Rotary Club. A Szentendre éjjel-nappal nyitva rendezvényen belül kapott helyet a Dunakorzón a Művészet és mámor című bor- és gasztronómiai fesztivál. A három nap alatt több mint húsz neves pincészet boraival ismerkedhetnek meg a látogatók, de borismereti séta, pincetúra, illetve gasztropiac is hívogatja a vendégeket. Az irodalom és a bor szerelmesei a Duna hullámain élvezhetik egyszerre a kettőt a Hamvas Hajó fedélzetén.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!