Háromszázféle sörrel vár az Oktoberfest

2015. szeptember 23. 11:23

Mintegy háromszázféle külföldi, hazai és kézműves sör, számos nemzet konyhája és ötvennél is több fellépő várja a látogatókat a müncheni nagy sörfesztivál mintájára rendezett Oktoberfest Budapest rendezvényen október 1. és 4. között az Ötvenhatosok terén.

2015. szeptember 23. 11:23

A több mint 200 éves hagyománnyal rendelkező németországi Oktoberfest mintájára Budapesten harmadik éve rendezik meg a programot, amelynek vendége idén Csehország lesz, így a látogatók a számos kuriózum mellett, legalább ötven cseh sörkülönlegességgel is megismerkedhetnek – hangzott el a program keddi sajtótájékoztatóján.

 
A kézműves sörök utcájában az ország több mint 30 kézműves sörfőzdéje mutatkozik be, a streetfood világkonyha sátorban pedig számos nemzet jellegzetes sörkorcsolyáit kínálják majd. A gyerekeket kalandpark várja, a felnőttek szórakozásáról pedig számos koncert gondoskodik majd. A fellépők között lesz mások mellett az Animal Cannibals, a Happy Gang, Vastag Csaba és a sramli zenét játszó Die Adlersteiner, Die Spatze, valamint a Burschen, de mind a négy nap lesz sváb táncház is. A zárónap díszvendégeként Boney M-slágereket énekel Sheyla Bonnick vendégei, Bársony Bálint és Pély Barna kíséretében.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!