Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Háromnapos Garda Fesztivált rendeznek Tihanyban

2015. november 10. 13:00

A balatoni gardahalászat több évszázados hagyományát eleveníti fel a pénteken kezdődő, háromnapos XIV. tihanyi Garda Fesztivál, amely a gasztronómiai programokon kívül zenei és kulturális élményt is tartogat a látogatóknak.

2015. november 10. 13:00

A balatoni gardahalászat több évszázados hagyományát eleveníti fel a pénteken kezdődő, háromnapos XIV. tihanyi Garda Fesztivál, amely a gasztronómiai programokon kívül zenei és kulturális élményt is tartogat a látogatóknak – közölte a tihanyi Németh László Művelődési Ház igazgatója. Mint Rózsa Éva felidézte, ősszel, amikor már hideg a Balaton vize, a garda közel a felszínhez, rajokban úszik. A hagyományos gardahalászaton a halászok csónakokból figyelték a halakat egy „hegyen járó ember” pedig különféle jelekkel irányította őket a dombról. A fesztivált a tihanyi önkormányzattal és a Vinitores Tychonienses Borrenddel közösen szervező Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, Szári Zsolt az MTI-nek elmondta, hogy bár 2013 óta tilos a balatoni halászat, Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a fesztivál idejére egyszeri alkalommal engedélyezte a látványhalászatot.

 
A hétvégi fesztiválon hagyományos eszközökkel halásznak majd, halászladikból, 250-280 méteres halászhálóval, a hálót pedig kézi erővel húzzák majd be a halászlegények – fűzte hozzá Szári Zsolt, megjegyezve, hogy mindez persze csak kedvező időjárási feltételek mellett lehetséges. Rózsa Éva elmondta, hogy a fesztivál pénteken délután a szőlőmunkást ábrázoló szobor leleplezésével kezdődik, melyet a 15 éve megalakult Vinitores Tychonienses Borrend avat fel, majd a Pro Tihany-díj átadását követően Kozma Imre balatonfüredi festőművész munkáiból nyílik kiállítás a Németh László Művelődési Házban. A rendezvény második napján nosztalgia sétahajózást szerveznek a Balaton legmélyebb pontjához, a tihanyi kúthoz, ahol a garda ősz végi vermelőhelyét lehet megnézni. Erre a napra tervezik a halászatot is, a „zsákmányt” a hajóállomáson fogadják majd a fesztivál résztvevői. Rózsa Éva hozzáfűzte, hogy a halat és az újbort a Bencés Apátságban Korzenszky Richárd OSB perjel áldja majd meg.
 
Szombaton délelőtt geotúra indul az egykori vulkánok és hévforrások világába, a legkisebbeket pedig mese és népi játékok várják. Délután a Visszhang dombon megkezdődik a gardasütés, majd zenei programok közül válogathatnak a látogatók: fellép mások mellett Péter Szabó Szilvia és Vastag Tamás énekes – részletezte a művelődési ház vezetője. Vasárnap reggel kezdődik a halászléfőző-verseny a Visszhang dombon, délután pedig ismét a zenéjé lesz a főszerep: a Tihanyi Musical Stúdió például táncdalokkal és filmzenei örökzöldekkel szórakoztatja a közönséget.
Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!