Elstartol a IV. Budapesti Zsidó Filmfesztivál

2015. november 19. 10:37

Itthon még nem vetített filmeket is láthat a közönség a csütörtökön kezdődő IV. Budapesti Zsidó Filmfesztiválon. A programban szerepel Robin Williams egyik utolsó filmje, a Brooklyn legmérgesebb embere, de látható lesz a Művész moziban Kate Hudson, Mila Kunis és Peter Dinklage is.

2015. november 19. 10:37

Tizenhárom, többségében Magyarországon még nem vetített filmet láthat a közönség a IV. Budapesti Zsidó Filmfesztiválon, amely csütörtökön kezdődik a Művész moziban. A többek között London, San Francisco és Vancouver után Budapesten is megjelenő filmfesztivál célja, hogy az elmúlt év nemzetközi filmterméséből válogatva minél sokrétűbb képet adjon a zsidó kultúra színes és a többség számára ismeretlen világáról, mai állapotáról. A mustrán 13 alkotást, köztük 2 dokumentumfilmet láthat a közönség, a rendezvény internetes oldala szerint változatos műfajok és zsidóságértelmezések jellemzik az idei kínálatot. Mint írják, a program összeállításánál döntő szempont volt mind a nemzetiségi, mind a műfaji sokszínűség.

 
Az idei év programjában egyebek mellett német, amerikai, izraeli és lengyel filmek találhatók meg. A fesztivál nyitófilmje a Félix és Meira című kanadai film, amely 2014-ben elnyerte a Torontói Nemzetközi Filmfesztivál legjobb hazai játékfilmnek járó díját. Szerepel a programban Robin Williams egyik utolsó filmje, a Brooklyn legmérgesebb embere és látható lesz a filmvásznon többek között Kate Hudson, Mila Kunis és Peter Dinklage is. A filmfesztivál kísérőprogramjai között városi séták és beszélgetések szerepelnek. A vasárnapig tartó fesztivál teljes programja a www.zsifi.org weboldalon érhető el.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!