Nyílt nap a Nemzetiben

2016. szeptember 15. 14:33

A Nemzeti Színház nyílt napra várja az érdeklődőket szeptember 24-én. A programok között szerepel nyílt próba, villámrandi a társulat színészeivel, filmvetítés és más izgalmas programok. Este Csongor és Tünde előadással zárul a nap, ami narrálással lesz látássérültek számára is élvezhető.

2016. szeptember 15. 14:33

Kulisszajárással, nyílt próbával, a Tóth Ilonka című darabról szóló beszélgetéssel és egész nap kedvezményes jegy- és bérletvásárlási lehetőséggel várják a közönséget a Nemzeti Színház nyílt napján szeptember 24-én, szombaton. A délután 2 órakor kezdődő rendezvényen, amelynek házigazdája Mikecz Estilla színművész, a látogatók kipróbálhatják a gyorsöltözést, a színpadi gyorsváltozást, részt vehetnek tapsrendpróbán, továbbá benézhetnek az igazgatói irodába és a jelmeztárba is az idén kibővített útvonalon haladó kulisszajáráson – olvasható a színház honlapján.

Színpad és kínpad 1956-1958 címmel Nagyváradi Erzsébet és Rubold Ödön műsorának előpremierjére várják a nézőket. Az összeállítás az 1956-os forradalom színházi eseményeiből mutat be eddig kevéssé ismert tényeket versek, színészi vallomások, minisztériumi, rendőrségi és belügyi anyagok felhasználásával. Az érdeklődők beszélgetést hallhatnak a színház új tagjaival, Rátóti Zoltánnal és Szabó Sebestyén Lászlóval, valamint villámrandin is részt vehetnek a társulat színészeivel.

Beszélgetést és filmvetítést tartanak a dániai Odin Teatret ősszel látható produkciójáról is. A Fa (The Tree) című előadást, amelyet a Nemzeti Színházzal és a wroclawi Grotowski Intézettel koprodukcióban hoz létre a dán társulat, szeptember 30. és október 5. között öt alkalommal mutatják be a Nemzeti Színházban.

A Tóth Ilonka című darab közelgő bemutatójához kapcsolódva a darab írójával, Szilágyi Andorral, a címszereplő Waskovics Andreával, Vidnyánszky Attila rendezővel és Dózsa László színművésszel is találkozhat a közönség egy beszélgetésen. Az 1956-os forradalom 60. évfordulója alkalmából műsorra tűzött darab ősbemutatója – a hazai bemutató előtt – Varsóban, a Teatr Polski színpadán lesz október 21-én.

A magyar dráma napja alkalmából felolvasószínházi bemutatót tartanak: Kiss Csaba Főnyeremény című darabját a szerző rendezésében mutatják be, majd közönségtalálkozóra is várják a nézőket. A nagyszínpadon este a Csongor és Tünde ingyenes előadása látható, amelyet látássérültek számára is élvezhető módon, narrálással mutatnak be. Az érdeklődők a délután folyamán bepillanthatnak a produkció felújítópróbájába, és az előadáshoz kapcsolódva Pintér Szilvia színházpedagógus játékos foglalkozást is tart fiataloknak. A gyerekeket a rendezvényen külön programokkal, nemezlabda-készítéssel, mézeskalács-díszítéssel, makettkészítéssel, jelmezes fotózással és zenés foglalkozásokkal várják.

A nyílt napon improvizációs játékkal mutatkoznak be a Shakespeare Lives című angol nyelvű színjátszóverseny döntőbe jutott csapatai, a Kaposvári Egyetem V. éves színészosztályából alakult együttes pedig Nem késő abbahagyni címmel ad koncertet. A Gobbi Hilda Színpadon Velvet Havel címmel humorral átszőtt zenés előadás látható Havelről cseh nyelven, magyar felirattal a Divadlo na Zábradlí (Színház a Korláton) vendégjátékaként, és a Václav Havel – Audiencia, avagy Ferdinand Vanek arcai című kiállítást is megtekinthetik a látogatók. A programokról további részleteket a nemzetiszinhaz.hu honlapon olvashatnak az érdeklődők.

(MTI)

 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!