Akkor még érintetlen volt az erdélyi falusi kultúra

2016. október 03. 22:49

Idehaza akkoriban nem is volt szó a nemzeti identitásról. Ott viszont azt láttuk, hogy a legegyszerűbb parasztember műveltségéhez is hozzátartozott, hogy tudjon néhány verset a legnagyobb magyar költőktől, és hogy e tudásra büszke legyen. Interjú.

2016. október 03. 22:49
Liber Endre
Ritmus és Hang

Idén lesz 30 éve, hogy megalakult a Tükrös Zenekar, amelynek brácsása és cimbalmosa vagy. Mivel telt az első tíz év a megalakulástól az első album megjelenéséig?

Azzal, amivel a legtöbb olyan fiatal zenésznek, aki valamilyen szinten a népzene körül tevékenykedett. Jártunk a különböző népzenei és táncház táborokba, élveztük azok szabadságát, reggeltől estig muzsikáltunk. Ahogy sokan, akik a táborokban jártak, úgy mi is eljártunk Erdélybe. Mindenki más miatt utazott, volt, akit a tánc vagy a zene érdekelt, volt, aki kíváncsi volt az erdélyi társadalomra vagy a magyarok helyzetére. Akkor az erdélyi falusi kultúra sok tekintetben még érintetlen volt, ettől nagyon izgalmas számunkra, ami ellentmond annak, hogy már a század elején többen megkongatták a vészharangot a hagyományok továbbélésével kapcsolatban. Számomra újdonságot jelentett, mennyire szorosan kapcsolódik a falusiak életmódja az egyházi év ünnepeihez, az, hogy viseletben járnak és viszonylag zárt társadalomban élnek. Ez a szocializmus idején volt, mikor a Ceaușescu rezsimmel elleni szembenállás még jobban együtt tartotta a magyar közösségeket. 

Amit ott tapasztaltunk, nagyon más volt, hisz mi itt a gulyás kommunizmus évtizedében jól elvoltunk, de hiányzott valami igazán komoly fogódzó.

Megéreztük, hogy mennyire más az ottaniak magyarsága, ami új volt számunkra. Itthon ennek nem volt értéke, nem is tudtunk mihez viszonyítani, hisz idehaza akkoriban nem is volt szó a nemzeti identitásról. Ott viszont azt láttuk, hogy a legegyszerűbb parasztember műveltségéhez is hozzátartozott, hogy tudjon néhány verset a legnagyobb magyar költőktől, és hogy e tudásra büszke legyen. Továbbá a legtermészetesebb dolog volt, hogy mindenki ismerte saját faluja táncait, énekeit és mindenki jelen volt a falu ünnepein. Megvolt mindennek a kultúrája, a közösség adta a recepteket az élethez, az udvarlási szokásoktól egész odáig, hogy mi módon szokás megfogadni a zenészeket a mulatságba. A Mezőségen azt is megtapasztalhattuk, hogyan változnak faluról falura a viseletek, a tánclépések, a zenék, a zenekari hangszeres felállások. Hatalmas változatosságot mutatott ez a világ. Mindig vittünk magnót, hogy felvehessük a zenéket, amit hallottunk, és persze igyekeztünk együtt zenélni a falusi muzsikusokkal. Voltunk együtt gyűjteni többek közt a Mezőség falvaiban, Bogyiszlóban, Felvidéken, majd Szatmárban. Megkerestük a zenészeket, és eltöltöttünk velük néhány napot, hogy minél jobban megismerhessük egymást és minél több mindent megtanuljunk tőlük. 

A zenekart Árendás Péter (brácsa), Halmos Attila (hegedű) és Langer Zoli (nagybőgő) (jelenleg a Sabbathsong klezmer zenekar tagja) alapította. Nekem, mikor röviddel az alakulást követően megjelentem a zenekarban nem igazán volt helyem, hisz brácsás már volt, én pedig szintén az voltam. Talán ezért is kezdett jobban foglalkoztatni a cimbalom. Lelkes Andris előtt még hosszabb ideig velünk bőgőzött Doór Robert. Korpás Évi volt az énekese a Tükrösnek sokáig, a legtöbb lemezen Ő énekelt. Az első lemez Magyar népzene címmel a Fonónál jelent meg és az még számunkra, elsősorban arról szólt, hogy minél több dolog kerüljön rá a lemezre azokból a zenékből, melyeket szeretünk.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bácskai Bicska
2017. március 18. 10:51
A táncházi mozgalom kezdete óta jó sokat alakult a magyar népzenélés szokása. Szánt szándékkal "alakultat" írtam a "fejlődött" helyett, mert bár zenetörténész vagy muzsikus szakember nem vagyok, azt azért mélyen hiszem, hogy egy több évszázados múlttal bíró hagyományt bő negyven év alatt még oly jó szándékkal sem lehet "fejleszteni" a pesti stúdiókból. Megőrizni, dokumentálni, tovább adni a tiszta forrásból mertet – igen. Csakhogy mára a divat felszelével szárnyra kapott megoldások (pl. "világzene"), a népi hangszerek mellett-helyett mind gyakrabban föltűnő elektronikus ketyerék, effektek hazavágják a tradíciót, vagy ami rosszabb: a most növekvő generációknak vállalhatatlan tartalmakat, más, nem magyar minőséget fognak kínálni. Különösen aggasztónak vélem a média, a haknik igényéhez alakított koncerteket, ahol a látványelemek inkább emlékeztetnek egy pop-rock show-műsorra, mintsem arra a zenei élményre, amit eleink egy valamelyik fonó béli táncházas esten megélhettek. Vége-hossza nem lenne, ha most a rossz példákat elkezdeném sorolni: a táncszínházas produkcióktól a giccs elemeit nyíltan fölvállaló túlszínezett szólóénekig folytatni lehetne. Hogy mégsem, azt azért a sokakért teszem, akik még a mai időkben is többre tartják a tradíció muzsikáját, az ősök örökségének ápolását, a népzenei műveltségünk tovább adását a pénzvilág cirkuszánál, a lelküket, a becsületüket hírnévért, pénzért eladó együttesek bohóckodásától. Meg se nevezem őket. Akinek füle van, meg szíve-esze is hozzá, az úgyis tudja kikre gondolok elsősorban.
Ellensúly
2017. február 13. 19:11
Reméljük, egyszer lesz egy nemzeti kormány, amely odafigyel a magyar kultúrára, és nem gyengíteni, hanem megerősíteni akarja.
u.cserkész
2016. október 20. 04:13
Csak egy emlék, bár nem tudom, hogy ki volt az férfi, aki mesélte. Azt mondta, motoros társasággal járták be Erdélyt. Az egyik faluban megálltak pihenni és megszólította őket egy idős, szegényesen öltözött asszony. Amikor megtudta, hogy magyarok, elmondott nekik egy Petőfi verset. Végig, az akárhány versszakot. Az illető férfi, elmondása szerint: "Olyat tettem, amit kemény rocker-motoros létemre, soha, leültem a földre és sírtam."
Géká
2016. október 18. 00:59
nekem minden ismerősöm tud és tudott is magyar verseket népdalokat az anyaországban is a rendszerváltás előtt. Sőt filmeket, színdarabokat, szobrászokat, népmeséket- Mondjuk ők nem büszkélkedtek vele, mert itt természetesnek vette mindenki, hogy ismeri a saját kultúráját. Lehet Erdélyben ez akkora dolog volt, hogy büszkélkedni kellett vele?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!