Gyöngyhajú lány: Presserék megegyeztek Kanye Westtel

2017. március 24. 11:29

A peren kívüli megállapodás részleteiről nem nyilatkozhatnak a felek.

2017. március 24. 11:29

Peren kívüli megállapodás született Presser Gábor és Adamis Anna, valamint az amerikai hiphopsztár, Kanye West között. A magyar szerzőpáros tavaly májusban perelte be Westet a Gyöngyhajú lány című dal engedély nélküli felhasználása miatt. „Nagyon örülök, hogy vége van” – közölte Presser Gábor pénteken az MTI-vel. A zeneszerző nem sokkal azután mondta ezt, hogy kézbe vette a megállapodást, amelyről csütörtökön az amerikai Page Six hírportál adott hírt. Presser Gábor hangsúlyozta: zárt megállapodás született, amelynek tartalmáról sem az érintettek, sem ügyvédjeik nem nyilatkozhatnak.

Mint a Page Six írta, Presser Gábor és Adamis Anna ügyvédje tavaly májusban adta be keresetét a New York-i szövetségi bíróságon, és 2,5 millió dollárra (mai árfolyamon mintegy 717 millió forintra) perelték Kanye Westet, amiért a hiphop előadó szerintük engedély nélkül használta fel a Gyöngyhajú lányt New Slaves című dalában, amely a sztár 2013-ban megjelent Yeezus című albumán szerepel. A több tízmilliós eladásokat produkáló Kanye West, a 39 éves amerikai előadó a New Slaves utolsó mintegy másfél percében használta fel hangmintaként a Presser Gábor zenéjére és Adamis Anna szövegére 1969-ben született Omega-számot, a Gyöngyhajú lányt. Még Kóbor János énekének egy részlete is hallható az eredetileg 1969-ben, az Omega 10000 lépés című albumán megjelent dalból.

Amerikai lapok tavaly novemberben arról írtak, hogy West ügyvédje indítványozta, a New York-i bíróság helyett Kaliforniában tárgyalják meg az ügyet. A sztár korábban azt állította, hogy engedély birtokában használta fel a magyar slágert. Presser Gábor kérte a bíróságot, hogy a tárgyalás helyszíne továbbra is New York maradjon.

Presser Gábor és Adamis Anna ügyvédei arra hivatkozva perelték be Westet, hogy Kanye West ügyvédei előzőleg mindössze 24 órát adtak a magyar szerzőpárosnak megadni az engedélyt a dal felhasználására. Később egy csaknem 10 ezer dolláros előleget küldtek, Presser Gábor és Adamis Anna azonban – amint ezt idén februárban a New York Post is felidézte – ehhez nem nyúltak hozzá, nem jött létre szerződés.

(MTI)

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Julismama2
2017. május 29. 23:53
Nem biztos.... Most Ruzsa Magdira akaszkodott. Láttam egy közös koncertjüket. Fölháborító, hogy Pressernek már annyi hangja sincs mint régen se volt de ott hörög a szinpadon. Gondolom a gázsiért mert a teljesítménye nulla.
atila68
2017. május 29. 23:53
Ezek szerint nem lesz több búcsúkoncert.
SilentBob
2017. április 06. 14:26
Úgy is van: ti csirkések tartsatok össze. Csak ne tekergessétek.
mr.Marcang
2017. április 06. 14:24
"Presser Gábor hangsúlyozta: zárt megállapodás született, amelynek tartalmáról sem az érintettek, sem ügyvédjeik nem nyilatkozhatnak." Kb. innentöl én meg leszarom, hogy miben sikerült megegyezniük.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!