A magyar neoavantgardról és extravagáns retikülökből nyílt kiállítás New Yorkban

A hatvanas-hetvenes évek magyar avantgárd művészetéből nyílt kiállítás New Yorkban, a Harlemben található Elizabeth Dee Galleryben, a Balassi Intézet támogatásával. 

A május elseje és augusztus 12 közt látható kiállítás harminc művész száz munkáját mutatja be. A magyar neoavantgard a leírás szerint a „legvidámabb barakk”-ban képes volt reagálni a nyugati világ hasonló művészeti törekvéseire, ugyanakkor igyekezett úgy lavírozni, hogy a kommunista rezsim felé tudjon magyarázatot szolgáltatni és ártatlannak beállítani alkotásait.

A kiállításon szereplő művek alkotói: ArtPool Foundation, Lakner László, Attalai Gábor, Maurer Dóra, Bak Imre, Megyik János, Beke László, Méhes László, Erdély Miklós, Nádler István, Ficzek Ferenc, Pauer Gyula, Gáyor Tibor, Pécs Workshop, Gulyás Gyula, Perneczky Géza, Hajas Tibor, Pinczehelyi Sándor, Halász Károly, Szentjóby Tamás, Haraszty István, Szijártó Kálmán, Hencze Tamás, Szombathy Bálint, Jovánovics György, Tót Endre, Keserű Ilona, Vető János, Kismányoky Károly, Ladik Katalin. A kiállítás összeállítója Szabó András.

Ezzel párhuzamosan még egy magyar vonatkozású kiállítás is látható New Yorkban: a Museum of Arts and Design-ban látható  Judith Leiber Crafting a New York Story című kiállítása. A magyar származású Leiber az egyik legjelentősebb retikültervező, akinek számos First Lady vásárolta meg a munkáit, ezek is szerepelnek a kiállításon.

Judith Leiber 1939-ben kezdett dolgozni a retiküliparban, de a második világháború megszakította londoni tanulmányait. Ezután az elismert zsidó-magyar retikülgyárnak, a Pesslnek kezdett dolgozni. A Pessl nem működhetett a náci megszállás idején. Budapest felszabadítása után Leiber újra addigi hivatásának szentelte magát, többek közt az amerikai hadseregnek dolgozva. Így ismerte meg későbbi férjét, Gerson Leiber őrmestert, akivel 1946-ban New Yorkba költözött. Saját vállalatát 1963-ban alapította, utolsó táskáját 2004-ben tervezte, összesen 3500 táskát kitalálva. A kiállítást támogatta a Hungary Initiatives Foundation (HIF) is. 

A kiállítás leírása szerint a férfiak a 16. században kezdték el elhagyni a táskaszerűségek használatát a húzentróger megjelenésével, és a 19. századra az ilyesmi kizárólagos női viselet lett. A retikül a 18-19. század fordulóján jelent meg, a huszadik század elejére pedig a nők egyik fontos reprezentációs kelléke lett. A kísérőszöveg szerint a kézitáskák hamar a hatalomért, pénzért és autonómiáért való küzdelem terepévé, kifejezőjévé váltak. Amint a nők kivívták függetlenségüket, úgy a retikül a a praktikusan szükséges apróságok hordozására kezdett szolgálni a társas élet területén, a nyilvánosságban. Míg egyesek úgy látták, ezzel a retikül a nők függetlenségét is kifejezi, mivel korábban a férfiak cipekedtek a nők helyett, addig mások inkább új korlátként, nehézségként tekintettek a retikülre.