Ungvári Miklós ezüstérmes

2012. július 29. 17:50

A 66 kg-os Ungvári Miklós ezüstérmet nyert vasárnap a londoni olimpia cselgáncstornáján, ezzel a magyar küldöttség második érmét szerezte meg. A 31 éves magyar öt megnyert mérkőzés után, a döntőben jukóval kapott ki a grúz Lasa Savdatuasvilitől.

2012. július 29. 17:50

A fináléban Ungvári ellenfele a 20 esztendős, EB-harmadik grúz Lasa Savdatuasvili volt, aki az elődöntőben ipponnal verte a japán Ebinuma Maszasit. Ungvári először találkozott Savdatuasvilivel. 

Ungvári került először földre, ebből nem lett pont. Agresszívan kezdett Savdatuasvili, az első perc végén kapott egy jukót, a földharcból kibontakoztak. A kellemetlen sítlusú grúz irányított, de Ungvári fáradhatatlanul ment előre, mozgatta ellenfelét. Ungvári nem talált fogást, a grúz kifordult mindenből, ráadásul a magyart figyelmeztették. Savdatuasvili ruhaigazítással, időhúzással próbált levegőhöz jutni. A grúz csak menekült, de pontelőnyben volt, alibizett, Ungvári mindent megpróbált, hasztalanul – áll a Sport Géza tudósításában.

„Szeretném megköszönni az edzőmnek, Bíró Tamásnak, akivel az elmúlt fél évben gyakorlatilag együtt éltünk, azt a két évtizedes munkát, amelynek ez az olimpiai ezüstérem az eredménye. A családomnak, édesanyámnak, testvéreimnek is szeretném megköszönni, akik kijöttek ide szurkolni nekem, s elnézést, ha a nap végére csalódást okoztam, nem ezt akartam. Az előző meccsekről tudtuk, hogy az utolsó másfél percre el fog fáradni, de bevallom, nekem sem volt könnyű, én is elfáradtam. Hajtós Bertalan számára a mai napig fájó emlék az elvesztett olimpiai döntő, még most is könnyes szemmel mesél róla. Nekem is az egész életemre bennem lesz, hogy nem tudtam nyerni, pedig itt voltam a siker kapujában, de nem tudtam belépni Kovács Antal mellé” – nyilatkozta a sportoló a döntőt követően a távirati irodának.

Magyar dzsúdós legutóbb az 1992-es barcelonai olimpián szerepelt a fináléban, akkor Kovács Antal arany-, Hajtós Bertalan és Csák József ezüstérmes lett.

Összesen 67 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
drieno
2012. július 30. 10:29
remekül versenyzett Miklós egész nap, a grúzt meg kellett volna inteni, mert a szerencsés akciója után egyfolytában menekült, ráadásul kifejezetten látványosan gratula, szép munka volt, ezért nem kéne az orrát lógatni!!! van ilyen vereség is, nincs mit szégyellni rajta!!!
RAMBO
2012. július 30. 09:23
Nagyon szép eredmény. Nem az aranyat kell siratni, hanem az ezüstnek örülni.
pit
2012. július 29. 21:47
Gratula Ungi! Ez a meccs a tiéd volt! Az intésekkel spóroltak az örmény irányába. Karvalynak is ott lett volna a helye 73 kg-ban. Még1X gratula! Köszönjük!!!
Secnir
2012. július 29. 21:34
melyik az a gyökér aki dislike-ot nyom? miért nem az anyját nyomogatja az ilyen?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!