Már megint a magyarok az éremtábla élén a kajak-kenu világbajnokságon - 18 éremmel, hat arannyal, nyolc ezüsttel és négy bronzzal zártak a mieink

2021. szeptember 20. 09:34

Egy arany-, négy ezüst- és két bronzérmet szerzett a magyar küldöttség a koppenhágai kajak-kenu világbajnokság vasárnapi 200 és 500 méteres döntőiben. Míg 5000 méteren taroltak a magyar versenyzők: három arany- és egy ezüstérem a mérleg. Ezzel a magyar csapat az éremtábla élén végzett 18 éremmel, hat arannyal, nyolc ezüsttel és négy bronzzal.

2021. szeptember 20. 09:34
null
Bánfalvi Szabolcs

Vasárnap a koppenhágai kajak-kenu világbajnokság záró napján 16 versenyszámban rendeztek döntőt, amelyből öt olimpiai szám: a nőknél kenu egyes 200 méter, kajak egyes és kajak négyes 500 méter, míg a férfiaknál kenu kettes és kajak kettes 500 méter – a két utóbbi a kenu kettes és kajak kettes 1000 méter helyett szerepel a párizsi olimpiai programban.

A 16 döntőből 15-ben indult magyar hajó.

Az első finálét a női kenu egyesek 200 méteres versenyszámában rendezték, ahol rendhagyó módon tízen álltak rajthoz, és Balla Virág az egyes pályán indult. A magyar versenyző nem rajtolt jól, és végül a 10. helyen zárta a futamot. A győri sportoló 2.46 másodperccel maradt le az első helyezettől, a kanadai Katie Vincenttől.

„Bosszant, hogy nem tudtam úgy hozni a 200 métert, ahogy terveztem. Odafagytam a rajtgéphez, rosszul kezdtem, pedig a bemelegítés jól sikerült. Így elhúzott a mezőny. Tízen szerepeltünk a döntőben, ez nem szokás egy világbajnokságon. Mellettem indult a kubai versenyző a tízes pályán, akire sokat kellett várni az elején, s ez idegesített.” – nyilatkozta Balla Virág az M4 Sportnak.

Ezután következett a férfi kajak egyes 200 méteres versenyszám döntője, amelyben a tokiói olimpiai bajnok Tótka Sándor nem szerepelt, így Csizmadia Kolos képviselte a magyar színeket, aki Tokióban a negyedik helyezést érte el ebben a számban. A koppenhágai vb fináléjában pedig nem kezdett jól, bár az élmezőnyben haladt féltávon túl, végül ötödikként ért célba, negyed másodperccel maradt le a dobogóról. Az olasz Andrea Diliberto győzött. Ezt a versenyszámot kivették a párizsi olimpiai programból.

Csipes Tamara a kajak-kenu világbajnokság kajak egyesek női 500 méteres versenyének döntőjében a koppenhágai Bagsvaerd-tavi versenypályán 2021. szeptember 19-én. Csipes Tamara a második helyen végzett. MTI/Szigetváry Zsolt
Csipes Tamara a kajak-kenu világbajnokság kajak egyesek női 500 méteres versenyének döntőjében a koppenhágai Bagsvaerd-tavi versenypályán 2021. szeptember 19-én. Csipes Tamara a második helyen végzett. MTI/Szigetváry Zsolt

Ezt követte a női kajak egyes 500 méteres döntő Csipes Tamarával. A Budapesti Honvéd sportolója ebben a számban ezüstérmet szerzett Tokióban az ötszörös olimpiai- és tízszeres világbajnok új-zélandi Lisa Carrington mögött, aki koronavírus miatt nem tudott szerepelni ezen a világbajnokságon. Azonban egy másik új-zélandi, Aimee Fisher elindult ezen a távon, aki végig vezetett a futamban, s meg is nyerte azt. Csipes Tamara pedig 250 méternél a második helyen állt, azonban nem tudta utolérni a 26 éves Aimee Fishert, s így

ezüstérmet szerzett egy új-zélandi mögött, akárcsak Tokióban. Újabb érmet gyűjtött be a magyar csapat egy olimpiai számban.

„Nyerni szerettem volna, mivel Lisa Carrington nincs itt. Aimee Fisher nagyon ügyes, de kirakták az új-zélandi csapatból az olimpia előtt, így hónapok óta csak erre a vb-re készült. Nagyon meg akarta mutatni, mit tud, s ez látszott is. Én hat hetet készültem, ebből kettőt pihenéssel töltöttem az olimpia után. Kicsit fáj, hogy megint megvert egy új-zélandi. Nem mentem rossz pályát a körülmények ellenére sem. A célom az volt, hogy Emma Jörgensen előtt érjek be, és örülök, hogy ez sikerült. Nagyon rosszul esett ez a futam, nem szeretnék több ilyen pályát” – értékelt Csipes Tamara az M4 Sportnak.

A női kenu kettesek 200 méteres döntőjében a Bragato Giada, Nagy Bianka páros szerepelt. A fiatal kenus duónál mindig kulcskérdés a rajt, ami ezúttal sem sikerült jól, azonban az utolsó helyről egy fantasztikus hajrával a harmadik helyen ért célba a magyar hajó, nyolc századdal megelőzve a negyedik helyezett moldáv egységet. A világbajnok a Patricia Coco, Maria Corbera spanyol kettős lett.

Bragato Giada (elöl) és Nagy Bianka a kajak-kenu világbajnokság kenu kettesek női 200 méteres versenyének döntőjében a koppenhágai Bagsvaerd-tavi versenypályán 2021. szeptember 19-én. A páros bronzérmes lett. MTI/Szigetváry Zsolt
Bragato Giada (elöl) és Nagy Bianka a kajak-kenu világbajnokság kenu kettesek női 200 méteres versenyének döntőjében a koppenhágai Bagsvaerd-tavi versenypályán 2021. szeptember 19-én. A páros bronzérmes lett. MTI/Szigetváry Zsolt

„A rajtot sajnos elrontottam, ahhoz képest jól felhúztuk a végére. Csőlátással szoktam menni a pályán, célom, minél hamarabb elérni a befutót” – mondta Bragato Giada az M4 Sportnak.

„Most még nem örülök a bronzéremnek, de később biztos fogok. Nem a helyezés miatt szomorkodom, hanem azért, mert nem mentünk tökéletes pályát, de szépen csillog majd a bronz is. Nagyon jó a végsebességünk, láttam, hogy lemaradtunk, de nehéz volt feljönni ekkora hátrányból 200 méteren” – fejtette ki Nagy Bianka az M4 Sportnak.

Újabb olimpiai szám fináléja következett, ugyanis a férfi kenu kettes 500 méteres távja bekerült a párizsi olimpiai programba az 1000 méteres táv helyett. A Hajdu Jonatán, Fekete Ádám páros kiválóan rajtolt, féltávnál harmadik helyen ment, mindössze kilenc század volt a hátránya az elsőhöz képest. Majd a magyar duó hatalmas hajrát indított, ezzel gyorsan feljött a második helyre, és az olasz Nicola Craciun, Daniele Santani párost is megközelítette, azonban végül nem érte utol azt.

Így a Hajdu Jonatán, Fekete Ádám duó ezüstérmet szerzett, akárcsak két éve a szegedi világbajnokságon.

Ezzel még egy érmet nyert a magyar csapat egy olimpiai számban.

„Elégedettek vagyunk az ezüstéremmel. Azt hittük, rövidebb lesz a pálya ebben a szélben. Azok az 1000 méteres párosok jöttek át ebbe a versenyszámba, amelyek jók voltak 500 méteren is az elmúlt néhány évben” – mondta Hajdu Jonatán az M4 Sportnak.

„Iszonyatosan sok és alázatos munkára van szükség, hogy majd az olimpián is jól szerepeljünk. Azt hittem, a csapásszám elég volt, ám kicsit több kellett volna. Abban vagyunk lemaradva, hogy nem tudtuk felmérni a pályát úgy, mint az olaszok. Lehetett volna hamarabb váltanunk, és akkor utolérjük őket. Kevesen múlt. Sosem gondoltam volna, hogy ezt fogom mondani, de kellett volna még ötven méter” – értékelt Fekete Ádám az M4 Sportnak.

Hajdu Jonatán (elöl) és Fekete Ádám a kajak-kenu világbajnokság kenu kettesek férfi 500 méteres versenyének döntőjében a koppenhágai Bagsvaerd-tavi versenypályán 2021. szeptember 19-én. A páros ezüstérmes lett. MTI/Szigetváry Zsolt
Hajdu Jonatán (elöl) és Fekete Ádám a kajak-kenu világbajnokság kenu kettesek férfi 500 méteres versenyének döntőjében a koppenhágai Bagsvaerd-tavi versenypályán 2021. szeptember 19-én. A páros ezüstérmes lett. MTI/Szigetváry Zsolt

Ezt követte még egy újdonsült olimpiai szám döntője, a férfi kajak kettes 500 méteres versenyszám, amely az 1000 méteres táv helyett került a párizsi ötkarikás játékok műsorába. Az Erdőssy Csaba, Kopasz Bálint páros képviselte Magyarországot ebben a számban, mivel az augusztusi országos bajnokságon és világbajnoksági válogató versenyen legyőzte a Nádas Bence, Tótka Sándor duót. Érdekesség, hogy Tokióban Kopasz Bálint párja éppen Nádas Bence volt kajak kettes 1000 méteren, ahol negyedik helyezést ért el a magyar kettős. A koppenhágai fináléban az Erdőssy Csaba, Kopasz Bálint páros jól kezdett, majd visszesett kicsit, s 250 méternél nem voltak az első ötben. Az utolsó 200 méteren hatalmas hajrát indított a magyar hajó, de

végül a negyedik helyen ért célba, 38 századdal lemaradva a dobogóról.

A spanyol Marcus Walz, Rodrigo Garmade páros nyerte meg az aranyérmet.

„A végén szétestünk, mert maximális pályát mentünk. A rajtgéppel adódott némi probléma, de jól elkaptam a rajtot. Szomorú vagyok, hogy nem jött össze a dobogó, de elkezdünk készülni a jövő évre” – mondta Erdőssy Csaba az M4 Sportnak.

„Nem maradt semmi erőm, évről évre ebben tudtam fejlődni, hogy kiadjam a maximumot, ez most is megtörtént. Maximális terhelést kapott az izomzatom. Büszke vagyok a párosunkra, jól teljesítettünk. El kell fogadni, a mezőnyben olyan párosok vannak, amelyek évek óta együtt edzenek. Nekünk is össze kell rakni egy olyan duót, amely orrba-szájba gyakorol. Sajnos nem tudtam kellő tisztelettel készülni erre a vb-re az olimpia után” – nyilatkozta Kopasz Bálint az M4 Sportnak.

„Férfi kajak mezőnyben ha egy versenyző két számnál többet vállal egy világversenyen, akkor nem tud megfelelően regenerálódni. Kopasz Bálint három számban indult a vb-n, és a döntőket megelőző napon az előfutamok vettek ki sokat belőle, ellenben az őt legyőző Fernando Pimenta a kajak egyes 1000 méteres finálé előtti egész nap pihenhetett. A jövőben Bálintnak ki kell választania azt a számot, amelyet az aktuális verseny műsora megenged” – fejtette ki Hüttner Csaba szövetségi kapitány a Mandinernek.

Erdőssy Csaba (elöl) és Kopasz Bálint a kajak-kenu világbajnokság kajak kettesek férfi 500 méteres versenyének döntőjében a koppenhágai Bagsvaerd-tavi versenypályán 2021. szeptember 19-én. A páros az 4. helyen végzett. MTI/Szigetváry Zsolt
Erdőssy Csaba (elöl) és Kopasz Bálint a kajak-kenu világbajnokság kajak kettesek férfi 500 méteres versenyének döntőjében a koppenhágai Bagsvaerd-tavi versenypályán 2021. szeptember 19-én. A páros az 4. helyen végzett. MTI/Szigetváry Zsolt

A kenu egyesek 500 méteres döntője a nap egyetlen versenye, amelyben nem indult magyar versenyző, mivel Kiss Balázs nem jutott a fináléba, és a 10. helyen zárta a világbajnokságot. Ebben a számban a német Conrad Scheibner győzött.

A női kenu négyesek 500 méteres versenyszáma először szerepel a programban. Ebben a számban nem rendeztek előfutamokat, hat hajó indult a döntőben, ahol a magyarokat a Balla Virág, Takács Kincső, Gönczöl Laura, Opavszky Réka összeállítású négyes képviselte. A magyar egység remekül rajtolt, 250 méternél a második helyen állt, majd a magyarok mögött zárkózott fel az ukrán négyes, de nem érte utol a magyarokat, akik végül

másodikként értek célba a fehérorosz hajó mögött. Újabb ezüstéremnek örülhetett a magyar küldöttség.

„Négyünk közül én láttam meg, hogy jön fel a többi hajó. Szóltam, hogy induljunk meg, és jól sikerült a vége” – mondta Gönczöl Laura az M4 Sportnak.

„Iszonyúan boldog vagyok az ezüstéremmel a páros negyedik hely után” – közölte Takács Kincső az M4 Sportnak.

„Nagy örömmel tölt el az ezüstérem, izgultam, mert nem tudtunk előtte gyakorolni, ez volt az első ötszáz méterünk együtt. Laura szólt, hogy induljunk, és megnyomtuk, s ezüstérem lett belőle” – nyilatkozta Balla Virág az M4 Sportnak.

A férfi kajak egyesek 500 méteres döntőjében Gál Péter szerepelt magyar színekben. A szolnoki sportolót elütötte egy autó tavaly kocogás közben, súlyos sérüléseket szenvedett, de visszatért. A magyar kajakos nem tudott harcba szállni a dobogóért, és hetedik helyen ért célba, 3.18 másodperces hátránnyal az első helyezett fehérorosz Mikita Borikauhoz képest.

„Az elején jobban mentem, mint előző nap, ám ennyi volt ebben a döntőben. Vegyesek az érzelmeim. Van még hová fejlődnöm. Az 500 métert helyezem a fókuszba, még jobban készülök rá, hiszen kajak egyesben sok a magyar tehetség” – nyilatkozta Gál Péter az M4 Sportnak.

Kozák Danuta, Csipes Tamara, Kárász Anna és Gazsó Alida (elölről-hátra) a kajak-kenu világbajnokság kajak négyesek női 500 méteres versenyének döntőjében a koppenhágai Bagsvaerd-tavi versenypályán 2021. szeptember 19-én. A négyes ezüstérmes lett. MTI/Szigetváry Zsolt
Kozák Danuta, Csipes Tamara, Kárász Anna és Gazsó Alida (elölről-hátra) a kajak-kenu világbajnokság kajak négyesek női 500 méteres versenyének döntőjében a koppenhágai Bagsvaerd-tavi versenypályán 2021. szeptember 19-én. A négyes ezüstérmes lett. MTI/Szigetváry Zsolt

Majd következett a női kajak négyes 500 méteres döntő, amely előtt a magyar egységet mindössze egyszer verték meg világversenyen 2009 óta, ez a fehéroroszoknak sikerült. A legutóbbi kilenc világbajnokságból nyolcat a magyar hajó nyert.

A koppenhágai világbajnokságon a Kozák Danuta, Csipes Tamara, Kárász Anna, Gazsó Alida Dóra négyes indult,

mivel a tokiói olimpiai aranyérmes négyesből sérülés miatt hiányzott Bodonyi Dóra, akit Gazsó Alida Dóra helyettesített a vb-n. Utóbbi két éve is szerepelt a világbajnok magyar négyesben a szegedi vb-n.

Rosszul rajtolt a magyar egység, ám féltávnál már a második helyen állt a fehérorosz hajó mögött 0.84 másodperccel lemaradva. Az utolsó 200 méteren jól hajrázott a magyar egység, és felzárkózott, ám végül

16 századdal lemaradva ezüstérmet szerzett a fehérorosz négyes mögött.

„Kicsit bosszús vagyok, lehetett volna jobb is. Nagyon lassan mentünk az elején, nem tudom, miért. Az utolsó 200 méteren indítottunk egy nagy hajrát, de nem sikerült utolérni a fehéroroszokat. Danuta 200 méter után majdnem kiesett a hajóból, azt rossz volt nézni” – értékelt Csipes Tamara az M4 Sportnak.

„A táv közben volt egy kis billenés, azt hittem, kiesek a hajóból és lehagynak a lányok, de szerencsére nem így történt, és ez annyira nem zökkentett ki. 2024-ig szerződésem van a Ferencvárossal, úgyhogy folytatom a párizsi olimpiáig” – árulta el Kozák Danuta az M4 Sportnak.

„Amikor felzárkóztunk, egy pillanatra azt hittem, meglesz a győzelem, de sajnos nem jött össze. A pálya eleje volt lassú” – értékelt Kárász Anna az M4 Sportnak, aki csak ebben a számban indult a koppenhágai világbajnokságon.

„A bemelegítésnél már fáztam, de a körülményekhez képest egész jól mentünk” – mondta Gazsó Alida Dóra az M4 Sportnak.

„A hét-nyolc fok és a folyamatosan hátulról fújó hideg szél hátráltatta a kajakos lányokat, és nem tudták kihozni magukból a maximumot. Ezt az is mutatja, hogy a női kajak négyes a második 250 méteren gyorsabban ment, mint a táv első felében. Ez eddig soha nem fordult elő, ez azért történt, mert nem tudták olyan szintre melegíteni az izmaikat, ami elég lett volna. Az első 100 méteren ment el az a futam. Jobban aggódnék akkor, ha a lányok jól mentek volna, és úgy kaptak volna ki” – értékelt Hüttner Csaba szövetségi kapitány a Mandinernek.

Lucz Anna (elöl) és Csizmadia Kolos a kajak-kenu világbajnokság kajak kettesek vegyespáros 200 méteres versenyének döntőjében a koppenhágai Bagsvaerd-tavi versenypályán 2021. szeptember 19-én. A páros aranyérmes lett. MTI/Szigetváry Zsolt
Lucz Anna (elöl) és Csizmadia Kolos a kajak-kenu világbajnokság kajak kettesek vegyespáros 200 méteres versenyének döntőjében a koppenhágai Bagsvaerd-tavi versenypályán 2021. szeptember 19-én. A páros aranyérmes lett. MTI/Szigetváry Zsolt

Vegyes számokat is rendeztek a vb-n. A kenu vegyes párosok 200 méteres fináléjában Korisánszky Dávid és Takács Kincső indult, és bronzérmet szerzett. Az orosz kettős lett a világbajnok.

Lucz Anna és Csizmadia Kolos vegyes párosa a kajak kettesek 200 méteres számában szerepelt, hatalmas csatát vívott a portugál és a lengyel duóval.

Végül a magyar hajó elsőként ért célba, és megszerezte a vasárnapi első magyar aranyérmet.

„Nagyon örülök, hogy megmutattuk, nemcsak egyénileg vagyunk jók, hanem párosban is. Egy aranyat és két ezüstöt szereztem a világbajnokságon, ezzel Csipes Tamara mellett a magyar csapat legeredményesebb versenyzője lettem, ezt nem gondoltam volna a rajt előtt” – idézi Lucz Annát az MTI.

„Csalódott voltam az egyes szereplés után, hogy nem sikerült dobogóra állnom, de nem tehettem meg a páros társammal, hogy összetörök. Nagyon örülök ennek a győzelemnek, most végre már én is kimondhatom, hogy felnőtt világbajnok vagyok” – nyilatkozta Csizmadia Kolos az MTI-nek.

Az 5000 méteres finálékat is vasárnap tartották meg. A női kenu egyes 5000 méteres döntőben Kisbán Zsófia indult. A maratoni szakágban Európa-bajnok kenus a rajt után a világbajnoki címvédő fehérorosz Volha Klimava és a két éve Szegeden mögötte ezüstérmes chilei Maria Mailliard mögött tartotta a harmadik helyet. A hajrához érkezve a Lágymányosi Spari 23 éves kenusa megelőzte a dél-amerikait, ám a fehérorosz nagyon elhúzott, és már nem lehetett utolérni, így Kisbán Zsófia végül ezüstérmet nyert.

Adolf Balázs (jobbra) a kajak-kenu világbajnokság kenu egyesek férfi 5000 méteres versenyének döntőjében a koppenhágai Bagsvaerd-tavi versenypályán 2021. szeptember 19-én. MTI/Szigetváry Zsolt
Adolf Balázs (jobbra) a kajak-kenu világbajnokság kenu egyesek férfi 5000 méteres versenyének döntőjében a koppenhágai Bagsvaerd-tavi versenypályán 2021. szeptember 19-én. MTI/Szigetváry Zsolt

A férfi kenu egyes 5000 méteres fináléban Adolf Balázs szerepelt, aki szombaton 1000 méteren bronzérmet szerzett. Az Óbudai Ganz VSE kenusa ezúttal is Sebastian Brendellel küzdött meg a győzelemért, akárcsak két éve a szegedi világbajnokságon, akkor a német nyert és Adolf Balázs lett a második. Ezúttal a német címvédő és a 22 éves magyar sportoló felváltva vezetett, majd az utolsó fordulónál Adolf Balázs megelőzte Sebastian Brendelt, és mindketten elindították a hajrát. Az utolsó méterekig fej fej mellett mentek, de a végén

a magyar kenus 0.65 másodperccel előbb ért a célba, így ezúttal ő lett a világbajnok.

A női kajak egyes 5000 méteres döntőben a 19 éves Kőhalmi Emese mutatott érett versenyzést. A futam elején az élbolyban haladt, majd a végén elhúzott a riválisai elöl, s végül magabiztosan nyert, és lett világbajnok.

A záró számban, a férfi kajak egyes 5000 méteres fináléban az idén Európa-bajnok Noé Bálint képviselte Magyarországot, aki a portugál világklasszis Fernando Pimentával és a dán Mads Petersennel vívott hatalmas csatát, ők hárman mentek az élen, a többi hajó leszakadva mögöttük. A hajrában Noé Bálint és Fernando Pimenta között óriási küzdelem alakult ki, s végül a magyar hajó ért be elsőként a célba mindössze 22 század különbséggel. Noé Bálint ezzel begyűjtött egy aranyérmet a szombaton szerzett bronzérme mellé.

Összességében nagyszerűen szerepelt a magyar csapat a koppenhágai világbajnokságon.

Az éremtáblázat élén végzett 18 éremmel, ebből hat arany-, nyolc ezüst- és négy bronzérem.

A tíz olimpiai számból hatban érmet nyert a magyar küldöttség, egy arany-, négy ezüst- és egy bronzérem a mérleg, kettőben pedig negyedik helyezést is ért el a magyar csapat.

„Összességében elégedett vagyok az eredménnyel, bár van bennem néhány tüske, mert az időjárás befolyásolt sok versenyszámot, amiben nyerhettünk volna akár aranyérmet is. Annyira hideg szél fújt és annyira hideg volt a víz, hogy a női kajakosaink hihetetlenül merev izmokkal eveztek, mivel nem lehetett jól bemelegíteni, ezért ők nem tudták kihozni magukból a maximumot. Viszont a Kozák Danuta, Csipes Tamara páros remekül teljesített kajak kettes 500 méteren. Nagyon jó teljesítmény, hogy a tíz olimpiai számból hat érmet nyertünk és két negyedik helyezést értünk el. A férfi kenus szakágban mindkét olimpiai számban érmet nyertünk. Ezzel elindultunk egy úton, s a párizsi olimpia előtti évben meg szeretnénk szerezni a kvótákat, és az ötkarikás játékokon minél eredményesebben szerepelni. Az olimpiai programhoz kell alkalmazkodnunk, ez a vb volt az első erőfelmérő. Azon dolgozunk, hogy Párizsban egy-két ezüstéremből aranyra váltunk.” – mondta Hüttner Csaba szövetségi kapitány a Mandinernek.

 

Nyitókép: Adolf Balázs elsőként ér célba a kajak-kenu világbajnokság kenu egyesek férfi 5000 méteres versenyének döntőjében a koppenhágai Bagsvaerd-tavi versenypályán 2021. szeptember 19-én. MTI/Szigetváry Zsolt

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Armageddon
2021. október 13. 17:41
Mi így akartuk! Engedtük a kripliket nyerni:)))
az ember
2021. október 13. 17:39
Juhhhéééé!!!
KBA98
2021. október 13. 17:39
Köszönet és gratula!
llnnhegyi
2021. szeptember 21. 10:12
Gratulálok. Lassan jobbak lesztek mint dr miniszterelnök! OV kényszer bizonyításra készül 2022-s választásokra! Hoznia kell a 4. aranyérmet! Hajrá Orbán Viktor miniszterelnök!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!