Magyar éremeső a kajak-kenu világbajnokság szombati versenynapján

2021. szeptember 18. 23:17

A koppenhágai gyorsasági kajak-kenu világbajnokság szombati döntőiben két arany-, három ezüst- és két bronzérmet szerzett a magyar küldöttség. Míg a paraszakágban egy arany- és két bronzérem a magyar termés.

2021. szeptember 18. 23:17
null
Bánfalvi Szabolcs

A 2021-es gyorsasági kajak-kenu és para kajak-kenu világbajnokságot Dániában, Koppenhágában tartják szeptember 16. és 19. között. A versenyeket a Bagsvaerd-tavon rendezik, s több szempontból is történelmi ez az esemény. Egyrészt idén 100 éves a dán szövetség, így méltón ünnepelheti a jeles évfordulót. Másrészt

először tartják a világbajnokságot az olimpia évében, mivel egy évvel elhalasztották a tokiói ötkarikás játékokat.

Továbbá ez az első nemzetközi megméretés, amely a módosított olimpiai program szerint zajlik, ugyanis a párizsi olimpián már nem ugyanazok a versenyszámok lesznek, mint amik Tokióban szerepeltek.

Az olimpia évében csonka világbajnokságnak bizonyul az idei, hiszen sokan nem vállalták a vb-t bő egy hónappal a tokiói olimpia után, ennek fényében 56 ország, több mint 700 versenyzője nevezett, míg két éve a szegedi világbajnokságon több mint 100 nemzet sportolói indultak. Ráadásul ezúttal a kínaiak nem neveztek, mivel Kínában épp az országos bajnokság zalik, Ausztrália a saját szigorú járványügyi intézkedései miatt nem indult, és az új-zélandi küldöttség sem szerepelhet a koronavírus miatt, így az ötszörös olimpiai- és tízszeres világbajnok új-zélandi kajakozó Lisa Carrington sem vehet részt a versenyen. A magyar csapatnak is vannak hiányzói: Tokió olimpiai bajnoka, a kétszeres világ- és négyszeres Európa-bajnok, Tótka Sándor, valamint a háromszoros Európa-bajnok Lucz Dóra, aki a tokiói ötkarikás játékokon hatodik helyezést ért el.

Mostoha időjárási körülmények fogadták a résztvevőket, ugyanis hideg van és a víz is hideg, valamint a szél is fúj. Nem épp ideális a kajak-kenusok számára, drasztikus váltás a tokiói meleg után.

A szombati napon az épeknél 12 versenyszámban rendeztek döntőt, amelyből öt olimpiai szám,

míg három ötkarikás szám volt még Tokióban, azonban kivették a párizsi olimpiai programból.

Az ezüstérmes Kiss Blanka és Lucz Anna a kajak-kenu világbajnokság kajak kettesek 200 méteres versenyének eredményhirdetésén a koppenhágai Bagsvaerd-tavi versenypályán 2021. szeptember 18-án. MTI/Szigetváry Zsolt
Az ezüstérmes Kiss Blanka és Lucz Anna a kajak-kenu világbajnokság kajak kettesek 200 méteres versenyének eredményhirdetésén a koppenhágai Bagsvaerd-tavi versenypályán 2021. szeptember 18-án. MTI/Szigetváry Zsolt

Az első finálét a női kajak kettesek 200 méteres versenyszámában rendezték, amelyben a két éve világbajnoki bronzérmes, idén Európa-bajnoki harmadik helyezett kettős, Kiss Blanka és Lucz Anna képviselte a magyar színeket. Kiválóan rajtolt a magyar hajó, végig az élmezőnyben haladtak, majd a végén a remekül hajrázó orosz egység nyert, mögötte szinte egyszerre ért be a magyar és a lengyel egység. Majd kiderült, hogy két századmásodperces előnnyel a mieink szerezték meg a második helyet, s ezzel javítottak a szegedi világbajnoki eredményükön.

Ezzel megszületett az első magyar érem a koppenhágai vb-n.

„Belül nem érzékeltem semmit, csak a saját pályánkra koncentráltunk. Nem tudtuk, hányadik helyen vagyunk. A végén mondták, hogy dobogósok lettünk, és végül ezüst lett, ez egy ajándék.” – mondta Kiss Blanka a verseny után az M4 Sportnak.

„Azt reméltem, megvan a dobogó, majd mondták, hogy második vagy harmadik helyen végeztünk. Ennek már örültem, ám nagyon boldoggá tesz az ezüstérem. Ezen a vb-n helyet cseréltünk hajóban, én hátul hoztam a maximumot, Blanka pedig elöl. Bejött a váltás.” – értékelt Lucz Anna a futam után az M4 Sportnak.

A következő számban, a női kenu kettesek 500 méteres döntőjében a Balla Virág, Takács Kincső páros indult, amely 2019-ben vb-ezüstérmes, az idén olimpiai ötödik helyen végzett. A magyar duónak nem kedvezett a tokiói olimpia elhalasztása, hiszen 2020-ban favoritok lettek volna, majd 2021-ben kicsit elfásultak. A magyar egység fél távig még dobogós helyen haladt, a verseny második felében azonban kissé visszaesett, és a nyolcas pályán a nagyot hajrázó kubai hajó ért be a harmadik helyen a célba, néhány centiméterrel megelőzve a mieinket. A magyarok hat századdal maradtak le a dobogóról. Az élen végzett ukránok rajt-cél győzelmet arattak, míg a fehérorosz egység lett a második.

„Nagyon jó pályát mentünk, 250 méternél azt hittem, meglesz a második hely. Majd ide-oda dobált minket a hullámos víz, és visszaestünk. A szerencse megint nem velünk volt. A jövőben pedig változásokat tervezünk.” – szomorkodott Balla Virág az M4 Sportnak adott nyilatkozatában.

„Nagyon dühös vagyok. Láttam, hogy Virág előttem instabillá vált a kormányzásom miatt. Rossz ez most. Vérfrissítés kell, újdonságok kellenek a technikai elemek szempontjából.” – közölte Takács Kincső az M4 Sportnak.

Ezután következett az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Kopasz Bálint futama, a férfi kajak egyes 1000 méteres döntője. A tokiói olimpiai ezüstérmes Varga Ádám nem indulhatott, hiszen csak egy versenyző képviselhet egy nemzetet egy versenyszámban a világbajnokságon.

A 24 éves Kopasz Bálint a 2018-as világbajnok portugál Fernando Pimentával vívott hatalmas csatát, akárcsak a tokiói olimpián.

A két kiváló kajakos elhúzott a mezőnytől, s külön versenyt vívott, az utolsó 250 méternél 1.63 másodperc volt a győri sportoló hátránya, aki remek hajrát produkált, mint mindig, s közelebb került a portugálhoz, de nem tudta utolérni a 32 éves klasszist, aki ezúttal nagyon erősnek bizonyult, s 67 századmásodperces előnnyel nyert, így visszavágott a tokiói bronzérem után.

Az ezüstérmes Kopasz Bálint a kajak-kenu világbajnokság kajak egyesek 1000 méteres versenyének eredményhirdetésén a koppenhágai Bagsvaerd-tavi versenypályán 2021. szeptember 18-án. MTI/Szigetváry Zsolt
Az ezüstérmes Kopasz Bálint a kajak-kenu világbajnokság kajak egyesek 1000 méteres versenyének eredményhirdetésén a koppenhágai Bagsvaerd-tavi versenypályán 2021. szeptember 18-án. MTI/Szigetváry Zsolt

„Mindent jól csináltam, nincs miért bosszankodom, ez is jó helyezés. Az időjárás nem igazán jött be nekem, hideg van és így az izmaim nem működtek megfelelően. A tokiói meleget szerettem. Ez a szép a versenyzésben és ebben a sportágban, hogy nem lehet tudni, mikor ki a jobb. Imádom a kajakozást. Pimenta különleges versenyző, egyedi az utazótempója, hatalmas iramot tud diktálni,  ő a legerősebb ellenfelem. Nyilván vissza akart vágni az Európa-bajnokságért és az olimpiáért, sikerült is neki. De majd folytatódik a harc.” – értékelt Kopasz Bálint az M4 Sportnak.

A következő döntőben Adolf Balázs indult kenu egyes 1000 méteren, aki néhány századmásodperccel maradt le a fináléról a tokiói ötkarikás játékokon. Az Óbudai Ganz VSE 22 éves kenusa viszonylag jól kezdett, nem maradt le nagyon az élbolytól. A féltávon túl is tartotta a negyedik-ötödik helyet, az utolsó 250 méternél az ötödik helyen volt, míg az első három versenyző fej-fej mellett haladt. Majd a magyar kenus remekül hajrázott, és a német Conrad Scheibner és a cseh Martin Fuksa mögött harmadikként ért be a célba.

Nagyszerű bronzérem ez, olimpiai számban dobogós lett Adolf Balázs, aki két éve világbajnoki ezüstérmet szerzett 5000 méteren.

„Nem éreztem, hogy meglesz a dobogó. Az volt a tervem, hogy a német sráccal tartom a lépést, a perifériából őt figyeltem, és csak a célban néztem ki, akkor láttam, hogy ez elég jól sikerült. A célom, hogy tapasztalatot gyűjtsek ebben a kemény mezőnyben. A verseny előtti motiváló szövegem az volt, hogy süketnek kell maradni. Kívülről jönnek hangok, hogy túl vékony vagyok, nem evezek elég jól, de ezeket elengedtem. A bronzérem még nagyobb önbizalmat ad, és azt tudom mondani, hogy még jobban reszkessen Párizs!” – mondta lelkesen Adolf Balázs az M4 Sportnak.

Ezután jött a női kajak egyes 1000 méter döntője, ahol a KSI 21 éves versenyzője, Gazsó Alida Dóra képviselte Magyarországot, ő az utánpótlássikerek mellett a felnőtteknél remekel, idén júniusban Poznanban győzött ebben a számban az Európa-bajnokságon, míg világbajnok lett 2019-ben a szegedi vb-n kajak négyes 500 méteren. Ezúttal is kiválóan versenyzett, az első 250 méternél már egy hajóhossz előnnyel haladt az élen, a táv további részében tovább növelte előnyét, az utolsó 200 méteren még bemutatott egy nagyszerű hajrát, így

bő két hajóhosszal előzte meg a második helyezett versenyzőt,

aki az utolsó bólyasornál volt, amikor Gazsó Alida Dóra a célba ért.

Az aranyérmes Gazsó Alida Dóra a kajak-kenu világbajnokság kajak egyesek 1000 méteres versenyének döntője után a koppenhágai Bagsvaerd-tavi versenypályán 2021. szeptember 18-án. MTI/Szigetváry Zsolt
Az aranyérmes Gazsó Alida Dóra a kajak-kenu világbajnokság kajak egyesek 1000 méteres versenyének döntője után a koppenhágai Bagsvaerd-tavi versenypályán 2021. szeptember 18-án. MTI/Szigetváry Zsolt

„Nem gondoltam volna, hogy ekkora különbséggel sikerül nyernem. A táv közepén nagy iramot mentem, a végén láttam, nagya az előnyöm, s igazából nem is tudtam kihajtani magam, de persze fájt a futam. A szegedi világbajnokság más volt, ott óriási hangulatot teremtett a hazai közönség. Ez a győzelem nagy lendületet ad a kajak négyesre 500 méteren. Nagyon hajtok majd.” – nyilatkozta boldogan Gazsó Alida Dóra az M4 Sportnak.

A női kajak egyes 200 méteres fináléja következett, ez a versenyszám kikerült a párizsi olimpiai programból. Ennek ellenére a tokiói fináléból sokan szerepeltek a világbajnokságon is. A nagy hiányzó az új-zélandi világklasszis Lisa Carrington. A magyarokat pedig Lucz Anna képviselte, aki feldobva ült be erre a futamra, hiszen korábban párosban ezüstérmet szerzett. Nos, sikerült megismételnie a kiváló eredményt, igaz, nem sikerült jól a rajtja, ám nagyot hajrázott, és másodikként ért célba a győztes dán Emma Jörgensen mögött, megelőzve többek között az előző világbajnokság ezüstérmesét, a lengyel Marta Walczykiewiczet.

Lucz Anna 55 percen belül két ezüstérmet nyert a koppenhágai vb szombati versenynapján.

„Nagyon örülök az ezüstéremnek. El sem hiszem! Egyesben a rajtom nem volt jó, de utána csak nyomtam, amennyire tudtam. Nem tudtam hányadikként értem célba, csak a parton mondták meg, hogy második lettem. Az előfutam-győzelem önbizalmat adott, és reménykedtem, hogy esetleg ebben a számban is meglehet a dobogó. Kezdem elhinni, hogy ott lehetek a legjobbak között. Nagyon várom a vegyes futamot is” – mondta kitörő örömmel Lucz Anna az M4 Sportnak.

Lucz Anna a kajak-kenu világbajnokság kajak egyesek 200 méteres versenyének döntőjében a koppenhágai Bagsvaerd-tavi versenypályán 2021. szeptember 18-án. A magyar versenyző ezüstérmet szerzett. MTI/Szigetváry Zsolt
Lucz Anna a kajak-kenu világbajnokság kajak egyesek 200 méteres versenyének döntőjében a koppenhágai Bagsvaerd-tavi versenypályán 2021. szeptember 18-án. A magyar versenyző ezüstérmet szerzett. MTI/Szigetváry Zsolt

Női kenu egyes 500 méteren a magyar csapat legfiatalabb versenyzője, a 16 éves Kiss Ágnes indult. A ifjúsági világbajnok szegedi kenus élete első felnőtt döntőjében szerepelt, ahol a nyolcadik helyen zárt. A chilei María Mailliard szerezte meg a világbajnoki címet.

A férfi kajak kettesek 1000 méteres fináléjában a Noé Bálint, Kulifai Tamás duó indult. Ez a szám szintén nem szerepel a 2024-es olimpiai műsorban. A magyar páros jól kezdett, 750 méternél a második helyen haladt, míg az utolsó 250 méternél negyedikek voltak, de az első négy hajó hat tizeden belül állt, kiegyenlített volt az élmezőny.

Végül nagyon izgalmas hajrában a magyarok a bronzérmet szerezték meg a svéd és a dán egység mögött.

„Bevállaltuk az erősebb első ötszáz métert, ahogy megbeszéltük. Éreztük, hogy fájdalmas lesz. A végén Bálint jól tudta tartani a csapásszámot. Bár az izmaink a végére kezdtek bekötni, pont beértünk harmadik helyen a fehéroroszok előtt. Színvonalas döntő volt. Tíz éve világbajnoki címet szereztem kajak kettes 500 méteren, örülök, hogy tíz évig az élmezőnyben tudtam lenni.” – nyilatkozta Kulifai Tamás az M4 Sportnak.

„Erősen kezdtünk, fájt, de úgy gondoltam, majd később foglalkozom ezzel. Hosszú ez a szezon, úgy is, hogy lemaradtunk az olimpiáról. Szeptember közepén nem szoktak világversenyt rendezni. Mi itt vagyunk, s maximálisan elégedett vagyok.” – fogalmazott Noé Bálint az M4 Sportnak.

A férfi kenu kettesek 1000 méteres döntőjében a Slihoczki Ádám, Kocsis Ádám kenus duó képviselte hazánkat. Ez a versenyszám is kikerült az olimpiai programból. A futamban a hatodik-hetedik helyen haladt a magyar hajó, amely végül a hetedik helyen végzett 24.51 másodperccel lemaradva a győztestől.

Az aranyérmes Csipes Tamara és Kozák Danuta a kajak-kenu világbajnokság kajak kettesek 500 méteres versenyének eredményhirdetésén a koppenhágai Bagsvaerd-tavi versenypályán 2021. szeptember 18-án. MTI/Szigetváry Zsolt
Az aranyérmes Csipes Tamara és Kozák Danuta a kajak-kenu világbajnokság kajak kettesek 500 méteres versenyének eredményhirdetésén a koppenhágai Bagsvaerd-tavi versenypályán 2021. szeptember 18-án. MTI/Szigetváry Zsolt

A női kajak kettesek 500 méteres fináléjában a hatszoros olimpiai bajnok Kozák Danuta és a kétszeres olimpiai aranyérmes Csipes Tamara szállt vízre. Jól kapta el a rajtot a magyar duó, amely az első 250 méternél vezetett, azonban a hajrában a belorusz egység egy kicsit előrébb ment. Nagyon szoros küzdelem alakult ki, és az utolsó néhány méteren a magyar hajó visszavette a vezetést, és végül megnyerte a futamot 18 századmásodperc előnnyel. Ehhez jó célbaérkezés is kellett, Kozák Danuta remekül lökte be a hajót a végén.

Ezzel Kozák Danuta pályafutása 15., míg Csipes Tamara a 9. világbajnoki címét szerezte meg.

„Nagyon hideg van, a víz is hideg, ezért nehéz volt már a bemelegítés is, és verseny közben sem úgy viselkedtek az izmaink, ahogy szoktak. Borzasztó volt, amikor elkezdtem besavasodni hideg izmokkal. Annyira bekötöttek az izmaink, hogy még a lapátot is fogni kellett. Kiélezett verseny volt. Ha nem ilyenek a körülmények, akkor akár három hajó előnnyel is nyerhettünk volna. Szerencsére így is meglett a győzelem.” – értékelt Csipes Tamara az M4 Sportnak.

„Hiába próbáltam emelni a csapásszámot, nem nagyon ment, mert nagyon bekötöttek az izmaim. Örülök, hogy nyertünk a mostoha körülmények között is. Belülről úgy éreztem, simább a győzelem. Az edzőm, s egyben férjem otthon maradt, és onnan dirigál. Kitartást kívánok neki, két nap múlva jövök.” – mondta Kozák Danuta az M4 Sportnak.

Ezt követte a férfi kenu négyesek 500 méteres döntője, amelyben a Kollár Kristóf, Zombori Dominik, Korisánszky Dávid és Hodován Dávid összeállítású egység szerepelt magyar színekben. Kitűnően rajtolt a magyar egység, de a nyolcas pálya nem kedvezett a mieinknek, nagyon ugrált a hajó a hullámokon, amely visszaesett, s végül az utolsó, hetedik helyen ért célba.

A szombati döntős programot a férfi kajak négyesek 500 méteres versenye zárta.

A magyar kajakosok a Nádas Bence, Kopasz Bálint, Csizmadia Kolos és Gál Péter összeállításban versenyeztek, először indultak ebben a felállásban világverseny fináléjában.

A tokiói olimpia utáni bő egy hónapban Kopasz Bálint beépítésével foglalkoztak a szakemberek. A magyar egység nem kezdte jól a futamot, és nem tudott felzárkózni az élbolyhoz, s végül az utolsó, kilencedik helyen végzett.

Összességében remekül szerepelt a magyar csapat a szombati versenynapon,

hét érmet szerzett a 12 döntőben, ebből két arany-, három ezüst- és két bronzérem.

A para kajak-kenu szakágban pedig a tokiói paralimpiai bajnok Kiss Péter Pál nyert aranyérmet KL1 200 méteren, s ezzel a 18 éves parakajakos klasszis megvédte világbajnoki címét.

Ugyanebben a számban Suba Róbert bronzérmet szerzett. Míg Varga Katalin KL2-ben szintén bronzérmes lett, akárcsak a tokiói paralimpián. A paraverseny további magyar döntősei közül Tóth Julianna (VL3), Suba Róbert (VL2) és Molnár Nikoletta (KL3) egyaránt a hetedik helyen végzett, Pulai Erika (KL1) és Kiss Erik (KL3) pedig nyolcadik lett.

Az aranyérmes Kiss Péter Pál és a bronzérmes Suba Róbert a kajak-kenu világbajnokság KL1 férfi 200 méteres versenyének eredményhirdetésén a koppenhágai Bagsvaerd-tavi versenypályán 2021. szeptember 18-án. MTI/Szigetváry Zsolt
Az aranyérmes Kiss Péter Pál és a bronzérmes Suba Róbert a kajak-kenu világbajnokság KL1 férfi 200 méteres versenyének eredményhirdetésén a koppenhágai Bagsvaerd-tavi versenypályán 2021. szeptember 18-án. MTI/Szigetváry Zsolt

A szombat délutáni középfutamok során mindössze két futamban volt érdekelt magyar hajó. A kajak egyesek 500 méteres versenyében a szolnoki Gál Péter a döntőt érő harmadik helyezést érte le, viszont a dunaújvárosi Kiss Balázs a kenu egyesek 500 méteres középfutamában a negyedik helyen végzett, s ezzel lemaradt a fináléról.

Szombaton rendezték a kajak vegyes párosok előfutamait is. A Lucz Anna és Csizmadia Kolos alkotta duó megnyerte előfutamát, így már döntősek lett, s a középfutamban nem kellett rajthoz állnia.

A vasárnapi zárónapon 16 döntőt rendeznek, s ebből 15-ben indul majd magyar hajó.

 

Nyitókép: Kozák Danuta és Csipes Tamara a kajak-kenu világbajnokság kajak kettesek 500 méteres versenyének döntőjében a koppenhágai Bagsvaerd-tavi versenypályán 2021. szeptember 18-án. A magyar duó aranyérmet szerzett. MTI/Szigetváry Zsolt

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lombi
2021. szeptember 21. 17:44
Hatalmas gratuláció.
u.cserkész
2021. szeptember 21. 17:44
Szép volt lányok, fiúk.:-))
Volo
2021. szeptember 21. 17:44
Gratulálunk! Megtérül a sok befektetett munka!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!